fbpx

Új módszereket vezetnek be idéntől a hatékonyabb románnyelv-oktatás érdekében

A márciusban megalakult románnyelv-oktatásért felelős munkacsoport ülésén, augusztus 29-én a jelenlevők átbeszélték azokat a lehetőségeket és jó gyakorlatokat, melyeket már az idei tanévtől be lehet vezetni a románnyelv-oktatás hatékonyságának fokozása érdekében.

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke elmondta, számos olyan programot támogatott idén is a megyei önkormányzat pályázatok révén, melyek az érettségi vizsgára való felkészítésre irányultak, illetve a diákok kommunikációs készségeit fejlesztik tematikus és cserediák táborok által. Jó példa erre  a Felcsík Kistérségi Társulás által szervezett cserediák táborok, a résztvevő Konstanca megyei, Cumpăna község diákjai épp a napokban látogattak  a csíkszeredai megyeházára.

A megyeelnök hozzátette, bízik benne, hogy költségvetés kiegészítéskor lehetőség nyílik további ifjúsági programok támogatására is.

– Elsősorban a tanárokat kell meggyőzni arról, hogy több olyan módszert kell alkalmazni, mely beszélgetésre készteti a diákokat – mondta Görbe Péter, megyei főtanfelügyelő.

– Workshopok, konferenciák szervezését javaslom a román tanárok számára, hogy mindnyájan megértsék az anyagleadás új koncepciójának lényegét és helyes alkalmazási módjait – fejtette ki Ferencz-Salamon Alpár, megyei tanácsos és hozzátette, nem vonja kétségbe kollégái rátermettségét, de a diákok és a megye lakossága érdekében szükséges új, hatékonyabb módszereket is bevezetni.

Stîngă Manuela Nicoleta szaktanfelügyelő kifejtette, erre nagyon jó példa a Hargita és Dolj megye között kialakított testvérkapcsolat, hisz a nyelvtanulás egyik leghatékonyabb módja, ha a diákok együtt, egymástól tanulnak a táborokban.

A szaktanfelügyelő elmondta, önkéntes mentorprogramok hoztak létre annak érdekében, hogy a több tapasztalattal rendelkező tanárok átadják szakismereteiket a kevésbé tapasztalt kollégáiknak. Mint elmondta, bár kezdetben csak néhányan jelentkeztek a programra, mára már több mint hetvenen működnek együtt. A szaktanfelügyelő azt is elmondta, a mentorok jelentéseiből hamarosan tanulmány készül a program hatékonyságát illetően.

– Hargita megye mindhárom térségéből egy-egy elméleti líceum diákjai vesznek részt idén cserediák táborokban a Dolj megyei Craiova városban, illetve az ottani tanulók majd az iskola másként hét programjain vesznek részt Hargita megyében – ismertette Stîngă Manuela Nicoleta.

Borboly Csaba elmondta, a bélbori ki nem használt épületekben érdemes lenne oktatási központokat létesíteni, ahol programokat szerveznének a diákoknak, elszállásolásuk pedig családoknál lenne biztosítva.

Simó Ildikó, a keresztúri Petőfi Sándor Általános Iskola igazgatója kifejtette, a mostani digitális generációnak olyan online platformot kellene létrehozni, ahol jó gyakorlatok és online nyelv-órák is elérhetőek.

Csíkszereda, 2018. augusztus 30.

Loading

Válaszolj

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.