Új típusú munkálatok a nyári útkarbantartásban
Miután az előző keretszerződés tavaly decemberben lejárt, teljesen új dokumentáció alapján írta ki a megyei besorolású utak nyári karbantartására a közbeszerzést Hargita Megye Tanácsa – külön a kátyúzásra meg az egybefüggő aszfaltrétegre, és külön a kövezésre. Megkétszerezték a felhasználandó anyagmennyiséget a kövezés esetében, és belefoglalták, hogy a megbízott cég rendelkezzen olyan munkagépekkel, amelyekkel árvíz esetén gyorsan be lehet avatkozni.
Teljesen új feladatfüzetet készített a megyei tanács apparátusa az elektronikus közbeszerzési oldalon (SEAP) május végén megjelent kiírásokra: új értékelés, új árszámítás és új szerződésminta kellett ahhoz, hogy hozzáigazítsák a feltételeket a jelenlegi gazdasági körülményekhez. A 2014–2016-os karbantartási munkálatok tapasztalatai alapján nagyon sok változás történt a mostani tenderfüzet összeállításában. Elsősorban a 2017–2018-as időszakra tervezték a következő keretszerződést a kövezés esetében, és nagy előrelépésnek nevezhető, hogy belekerült a betongyűrű átereszek cseréje. A megyei besorolású utakon ugyanis nagy gondot okoz a víz hatékony elvezetése – az elmúlt években több tíz kilométernyi út menti árkot takarítottak és ástak ki, az átereszek viszont sok helyen beszakadtak, vagy nem megfelelő az átmérőjük. Így a beszakadásoknál, vagy ahol éppen meg kell hosszabbítani, mivel, főleg a kövezett utak mentén, csak 4-5 m széles az áteresz, ott időben és hatékonyan tudnak dolgozni. A betongyűrű átereszek méreteit illetően 600–1400 mm került be a mostani kiírásba.
Betonozott sáncok
Szintén újdonságnak számít a betonozott sáncok belefoglalása a tenderfüzetbe. Erre azért van szükség, mert nagyon sok helyen, ahol nagy a lejtő, ahol a víz lefolyik, vagy a szerpentines helyeken, ott a földsáncok hamar feltelnek és eldugulnak. Szükséges a vizet elvezetni megfelelő módon, ahol erre szükség van.
A másik újdonság, hogy eddig a kövezett utakat évi 300 köbméter/km törtkővel/ballaszttal javították ki, ez a mennyiség viszont nagyon sok helyen nem elég, átlagosan 5 cm vastagságban elterített anyagot jelent. Így a mostani tenderfüzet – a 2002/554-es szabvány alapján, amely szabályozza a közutak karbantartását – magában foglalja a periodikus karbantartást a kövezett utakra, amely 600 köbméter/km anyagot enged felhasználni. Erre nagy szükség van, hiszen nagyon sok a kövezett megyeiút-szakasz, javítani kell például Csinód felé, a Rugát-tetőre vezető részen a szerpentineket, a 127-es megyei utat Ditró és Tölgyes között, amelyen nagy a forgalom, vagy a 135-ös megyei utat Etéd és Siklód között stb.
Mivel sajnos a megyét évente sújtja kisebb vagy nagyobb árvíz (lásd 2016-ban Hidegségen), így idén belefoglalták az árvíz esetén gyors beavatkozáshoz szükséges munkagépeket is, amelyek árvízkor időben tudnak beavatkozni és segíteni: lánctalpas buldoexkavátor, emelődaru, lánctalpas buldózer, billenőkamion, valamint homokzsákok a víz eltorlása érdekében. A tavalyi árvízkor az volt a tapasztalat, hogy rögtön be kell avatkozni, a hidakat és az átereszeket ki kell takarítani, a víznek utat kell kialakítani, a törmelékeket el kell hordani. Sok esetben a víz elvágja az utat, ezért kőből kirakott támfalakat építenek, hogy meggátolják az utak további rongálását, egyben megerősítik az úttestet.
A megyei tanács kövezésre szóló kiírása szerint a nyári karbantartás mindezek mellett magában foglalja a kövezést, sánctakarítást, útpadkarendezést, kaszálást (saját traktorral), hidak és átereszek takarítását, valamint korlátok javítását-festését, betonmunkálatokat, átereszek felújítását, földmunkákat, kátyúzást, útfestést, forgalomjelző táblák felszerelését, szalagkorlátok felszerelését.
Leghamarabb júliusban köthetnek szerződést
A közbeszerzés elindítását késleltette az, hogy Hargita Megye Tanácsa közgyűlése március 13-án fogadta el a megyei költségvetést, így, a törvények, illetve a bürokratikus rendszer szabályainak betartásával, leghamarabb júliusban köthető szerződés, és akkor kezdhetnek neki a karbantartásnak. A közbeszerzés azért is elhúzódott, mert az Országos Közbeszerzési Ügynökség (ANAP) többször elutasította a dokumentációt. A kövezésre szóló kiírás iratcsomóját először április 25-én küldte a megyei tanács ellenőrzésre, május 9-én érkezett az elutasító válasz. Kijavítva május 16-án küldték újra, 19-én ismét elutasították, 22-én megint újraküldték, 25-én fogadták el. Ezt követően megjelent az elektronikus közbeszerzési oldalon (SEAP), az ajánlatok benyújtási határideje július 3., ugyanaznap lesz a borítékbontás.
A kátyúzásra és egybefüggő aszfaltrétegre szóló közbeszerzési dokumentációt ugyancsak április 25-én küldték el először az ANAP-nak, ellenőrzésre, május 9-én elutasították, 11-én küldték újra kijavítva, 16-án ismét elutasították. Aznap kijavítva visszaküldték, 18-án érkezett a válasz, hogy elfogadták. Május 23-án jelent meg a SEAP-on, június 26-án lesz a borítékbontás.
A kiírásokról bővebben tájékozódhatnak a kozbeszerzesek.hargitamegye.ro honlapon.
Borboly Csaba, a megyei tanács elnöke szerint évről évre hasonló huzavona folyik a központi hatóságokkal, a bürokratikus rendszer óriási terhet ró a közbeszerzéssel foglalkozó munkatársakra. Ezen a többéves keretszerződésekkel szeretnének segíteni, hogy ne kelljen évről évre újra lebonyolítani a közbeszerzést, így jövőre remélhetőleg nem lesz késés. Ugyanakkor az előző évek tapasztalatai alapján igyekeztek hatékonyabbá tenni a karbantartást, ezért vezették be az itt felsorolt új elemeket.
– Igyekszünk a jelenlegi bürokratikus rendszerben is kihozni a maximumot és folyamatosan jobbítani közbeszerzéseinken. Várjuk a helyi vállalkozások jelentkezését, azt üzenem, éljen minden érdekelt a lehetőséggel, mert helyi munkaerővel nemcsak a lakosság közlekedését segítjük, hanem a munkahelyek létrehozását vagy megtartását is – nyilatkozta a megyei tanács elnöke.
Az erről szóló kétperces tévéinterjú megtekinthető itt: https://www.facebook.com/
Alább térségekre bontva a munkálatok:
Csík térségében a következő karbantartási munkálatok lesznek:
DJ 113A – kátyúzás, sánc- és áteresztakarítás, útfestés
DJ 113B – kátyúzás, sánc- és áteresztakarítás, aszfaltszőnyeg (ha befejezik a szennyvízcsatorna munkálatait), útfestés
DJ 121G – kátyúzás, sánc- és áteresztakarítás, útfestés
DJ 123 – kövezés, sánc- és áteresztakarítás, földmunkák, átereszek javítása, betonmunkák, útfestés
DJ 123B – kátyúzás, sánc- és áteresztakarítás, útfestés, szalagkorlátok felszerelése
DJ 123C – kátyúzás, sánc- és áteresztakarítás, kövezés, földmunkák, átereszek javítása, betonmunkák, aszfaltszőnyeg (ha befejezik a szennyvízcsatorna munkálatait), útfestés
DJ 123F – kátyúzás, sánc- és áteresztakarítás, aszfaltszőnyeg leterítése (ha befejezik a szennyvízcsatorna munkálatait), útfestés, forgalmi táblák felszerelése
DJ 124 – kátyúzás, sánc- és áteresztakarítás, útpadkarendezés, kövezés, aszfaltszőnyeg (ha befejezik a szennyvízcsatorna munkálatait), útfestés, forgalmi táblák felszerelése
DJ 124A – kátyúzás, sánc- és áteresztakarítás, útfestés
DJ 127A – kövezés, sánc- és áteresztakarítás, földmunkák, átereszek javítása, betonmunkák, útfestés, forgalmi táblák felszerelése
DJ 127B – kövezés, sánc- és áteresztakarítás, földmunkák, átereszek javítása, betonmunkák
DJ 138A – kátyúzás, sánc- és áteresztakarítás, útfestés, forgalmi táblák felszerelése
Erdőalji út – kátyúzás és aszfaltszőnyeg
Udvarhely térségében a következő karbantartási munkálatok lesznek:
DJ 131 – kátyúzás, sánc- és áteresztakarítás, útfestés, forgalmi táblák felszerelése, kaszálás
DJ 131A – kövezés, sánc- és áteresztakarítás, földmunkák, átereszek javítása, betonmunkák, forgalmi táblák felszerelése, kaszálás
DJ 132A – kövezés, sánc- és áteresztakarítás, kaszálás
DJ 133 – kátyúzás, kövezés, sánc- és áteresztakarítás, földmunkák, átereszek javítása, betonmunkák, útfestés, forgalmi táblák felszerelése, kaszálás, aszfaltszőnyeg, útpadkarendezés
DJ 134 – kövezés, sánc- és áteresztakarítás, forgalmi táblák felszerelése, kaszálás
DJ 134A – kátyúzás, sánc- és áteresztakarítás, útfestés,forgalmi táblák felszerelése, kövezés, kaszálás
DJ 134B – kátyúzás, sánc- és áteresztakarítás, átereszek javítása, betonmunkák, kaszálás, aszfaltszőnyeg
DJ 134C – kátyúzás, sánc- és áteresztakarítás, útfestés, forgalmi táblák felszerelése, kaszálás, átereszek felújítása
DJ 135 – kátyúzás, kövezés, sánc- és áteresztakarítás, földmunkák, átereszek javítása, betonmunkák, útfestés, forgalmi táblák felszerelése, kaszálás
DJ 136 – kátyúzás, sánc- és áteresztakarítás, átereszek javítása, kaszálás, aszfaltszőnyeg, útpadkarendezés
DJ 136A – kátyúzás, kövezés, sánc- és áteresztakarítás, átereszek javítása, betonmunkák, útfestés, forgalmi táblák felszerelése, kaszálás
DJ 136B – kátyúzás, kövezés, sánc- és áteresztakarítás, átereszek javítása, betonmunkák, útfestés, forgalmi táblák felszerelése, kaszálás
DJ 137 – kátyúzás, sánc- és áteresztakarítás, útfestés, forgalmi táblák felszerelése, kaszálás, útpadkarendezés
DJ 137A – kátyúzás, kövezés, sánc- és áteresztakarítás, átereszek javítása, betonmunkák, útfestés, forgalmi táblák felszerelése, kaszálás
DJ 137C – kátyúzás, kövezés, sánc- és áteresztakarítás, átereszek javítása, betonmunkák, útfestés, forgalmi táblák felszerelése, kaszálás
DJ 138 – kátyúzás, sánc- és áteresztakarítás, útfestés, forgalmi táblák felszerelése, kaszálás
DJ 138B – kátyúzás, sánc- és áteresztakarítás, útfestés, forgalmi táblák felszerelése, kaszálás, aszfaltszőnyeg, útpadkarendezés
Gyergyó térségében a következő karbantartási munkálatok lesznek:
DJ 126 – kátyúzás, sánc- és áteresztakarítás, útfestés, aszfaltszőnyeg, forgalmi táblák felszerelése, kaszálás, útpadkarendezés
DJ 138 – kátyúzás, sánc- és áteresztakarítás, útfestés, aszfaltszőnyeg, forgalmi táblák felszerelése, beton munkák, kaszálás, útpadkarendezés
DJ 127 – kövezés, sánc- és áteresztakarítás, földmunkák, átereszek javítása, betonmunkák, útfestés, forgalmi táblák felszerelése, aszfaltszőnyeg, kaszálás, útpadkarendezés
DJ 128 – kátyúzás, sánc- és áteresztakarítás, útfestés, forgalmi táblák felszerelése, kaszálás
DJ 153C – kátyúzás, kövezés, sánc- és áteresztakarítás, földmunkák, átereszek javítása, betonmunkák, útfestés, forgalmi táblák felszerelése, kaszálás
DJ 153D – kátyúzás, kövezés, sánc- és áteresztakarítás, földmunkák, átereszek javítása, betonmunkák, útfestés, forgalmi táblák felszerelése, kaszálás
DJ 174A – kátyúzás, sánc- és áteresztakarítás, útfestés, aszfaltszőnyeg, forgalmi táblák felszerelése, kaszálás, útpadkarendezés
DJ 174C – kövezés, sánc- és áteresztakarítás, földmunkák, átereszek javítása, betonmunkák, kaszálás
Csíkszereda, 2017. június 7.