fbpx

Újraélesztik a büdösfürdői kezelőközpont projektjét

Minél előbb megnyitanák a nagyközönség előtt a büdösfürdői kezelőközpontot, ennek érdekében újabb egyeztetésre került sor március 27-én, ahol jelen voltak a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház, Hargita Megye Tanácsa és Csíkszentimre Önkormányzatának képviselői.

A büdösfürdői mofetták felújítása a három intézmény közös projektje, a terület átkerült a megyei tanács tulajdonába, az ingatlanban levő termek végleges rendeltetését a kórház illetékesei határozzák meg.

A következő fontos lépések, hogy közművesítsék az épületet és befejezzék, hogy lehessen elkezdeni a tevékenységet. Az épületben két mofetta található, illetve kialakítanak egy részt a járóbetegek kezelésére. A manzárd részt kell kialakítani az épületben adminisztrációs irodáknak, illetve a külső tereprendezés is hátra van.

„Fontosnak tartjuk, hogy természeti kincseinket felhasználjuk az egészségünk megőrzésére, illetve visszaállítására. Ilyen természeti kincs a büdösfürdői mofetta is, az önkormányzatok és a kórház számára is fontos projekt a felújítása, és üzembe helyezése a lakosság érdekében. Tavaly is dolgoztunk az engedélyeztetések és az infrastrukturális munkálatok előkészítésén, ezt a munkát folytatjuk. Korábban állami finanszírozással kezdődtek a munkálatok, de a kormányváltás után pedig nem kapott további támogatást. Csíkszentimre Önkormányzata keresett befektetőt, sikertelenül. A projektet partnerségben folytatjuk, ugyanis a fejlődő megyei sürgősségi kórház perspektívájában látjuk a kezelőközpont helyét” – mondta Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke.

„Mivel gyógygáz felhasználásáról van szó, igen komoly engedélyeztetési folyamatok szükségesek. Mint közismert, Romániában az altalajkincsek állami tulajdonban vannak, ezek felhasználása és tudományos bevizsgálása is engedélyköteles. Tehát nem csak infrastruktúrával kapcsolatos szempontokat kell szem előtt tartanunk” – hívta fel a figyelmet Konrád Judit. A Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház menedzsere hozzátette, a jelenlegi mofetták felhasználása mellett elsősorban fizikoterápiás kezeléseket végeznének a központban, az egészségügyi szabályozásoknak megfelelően.  A kezelések tekintetében szeretnék, ha az épületben helyet kapna egy általános vizsgáló, orvosi szoba, kezelő, elektroterápiás kezelő, masszázsterem, kinetoterápiára alkalmas helyszín, egy lézer-, illetve egy magnetoterápiára alkalmas terem, továbbá egy galvánfürdőre is igény van. A jelenleg érvényben lévő közegészségügyi szabványoknak megfelelően, illemhelyek és öltözőknek is helyet kell majd biztosítani.

„Az épület jelenleg újratervezési fázisban van. A hasznosítás mindenképpen gyógyászati célokat fog szolgálni, ami hatással lesz a turizmus fellendítésére is” – hangsúlyozta a kórházmenedzser.

 

Loading

Válaszolj

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.