Nem a ruha teszi az embert! – Válasz a tegnapi napon a vadásznapokon nekem fogalmazott felkérésre
Van egy ilyen mondás, amely helyét állja napjainkban is! Tegnap nem sikerült elmondjam beszédemben Erdőszentgyörgyön, a Székelyföldi Vadásznapokon, (habár az esemény első részében ott voltam), hisz Gyergyóalfaluba kellett elérnem féltizenkettőre, a közös erőfeszítéssel megépített, az akár minta, „etalonként” is kezelhető Önkéntes Tűzoltó Központhoz, ahol jövő szombaton tartjuk a kihelyezett tanácsülést.
Az a lényeg, hogy nem vagyok vadász, és azt gondolom, hogy egy ilyen hivatás végzéséhez időre van szükség, hisz nem szeretném tisztségemből fakadóan „kihagyni” a hajtó időszakot, és egyből puskacsővel való fenékre veréses beavatás címzettje lenni. Nem! Teszem a dolgom e téren is, mint a tej, a gyümölcs, az értékesítés, a kalákák, a kultúra, egészségügy, szakképzés terén és még sorolhatnám. Azt gondolom, nekem ez a dolgom! Tehát a tegnapi erdőszentgyörgyi felvetésre azt tudom válaszolni publikusan, hisz úgy értettem, hogy nekem szólt az üzenet, hogy „a következő vadásznapon reméli, hogy vadászruhában leszek ott, hogy NEM! Ugyanúgy „civilben” fogok akkor is ott lenni, hisz azt gondolom, a vadásztársadalom PARTNERSÉGET vár a politikumtól! De nemcsak a vadásztársadalom, hanem a vadkárok által sérült termelők, állattartók, méhcsalád, gyümölcsös, termőföld stb. tulajdonosok is! Azt is tudomásul kell venni, hogy lehet a vadásznapok partnere az is, aki ezért cserébe nem kap vagy nem kér semmit!
Szerintem úgy korrekt, ha a dolgokat szétválasztjuk. Ha van politikus, aki vadász is, annak gratulálok és minden elismerésem! Hisz a vadászat egyben egy életforma is, és aki erre időt szentel és nem csak politikusból lett mészárosként viselkedik a hegyeinkben, mezeinken, hanem jár etetni, hajtani, kínlódik a vadállomány kiegyensúlyozott létéért, azok előtt emelem a kalapom (van olyan is, a gyergyói lovas ünnepen mindig viselem!) De a programomat nézve, nekem erre nincs időm. Az más dolog, hogy ha nem leszek ebben a tisztségben, mit fogok tenni, de most térjünk vissza a lényegre.
Tisztelem a székelyföldi vadászokat! Sokat tanulok tőlük! Ma arra is sort kerítettem, hogy témaköröket tisztázzak, akár a marosszékiekkel, háromszékiekkel, csíkszeredaiakkal, udvarhelyszékiekkel vagy a gyergyóiakkal! – ahogy ezt ilyenkor szokás, egy jó pohár pálinka mellett mindenkinél! (Persze nekem van egy szokásom, hogy én töltök! Igy akár 8 csapattal is lehet egyeztetni, megrészegedés nélkül, ha mindenhol mértékkel kostólásról van szó!)
(Apropó, a gyergyói csapatnál kaptam egy szelet szalámit is, amely abból a medvehúsból készült, amely az augusztusi sajnálatos gyergyóditrói támadás egyik áldozata lett, erről feltettem egy kisfilmet is!) https://www.facebook.com/borbolycsaba/videos/1063303570383692/
Köszönet Csibi Attila-Zoltánnak, Erdőszentgyörgy polgármesterének, Péter Ferenc Maros megyei tanácselnöknek és csapataiknak, a helyi vadásztársulatnak, hogy a Székelyföldi Vadásznapot megszervezték a Székelyföld Napok keretében. Szép munka volt, és jó volt látni a sok száz székelyföldi vadászt, köztük akár a román nemzetiségüket is!
Két fontos dolgot szeretnék még megemlíteni:
- 1. Dolgozzunk azon, hogy a medvét vegyük ki a védett állatok besorolásából, hisz ma már a túlszaporodás miatt nálunk ez nem indokolt: http://hargitamegye.ro/vadkarok.html.
- Ha a harismadár fontos (http://www.apia.org.ro/files/subpages_files/M%C4%83suri_de_sprijin_pentru_zonele_defavorizate_%C5%9Fi_agromediu_(maghiar%C4%83).pdf) és ezer hektáronként akár 402 eurót is fizet az Európai Unió, akkor a magashegyi etetésre, vadföldek kialakítására is az egy ezer eurós támogatás évente hektáronként UGYANÍGY és talán még indokoltabb lenne.
A dolgok nincsenek rendben! (http://www.borbolycsaba.ro/hirek/brusszeli-elorelepes-medveugyben/, https://www.facebook.com/borbolycsaba/posts/1090691827644866 ) Egy madárra költ az EU több száz eurót, amelyet eddig is megvédtek és meg fognak védeni a területtulajdonosok, mert nekünk kisterületeink vannak, és kinek ahogy az ideje engedte, akkor kaszált, tehát kár volt a „spanyolviaszt” feltalálni, ellenben ha már adják, miért ne! Az jól jön!
De a medve nem játék!
- Túlszaporulat van! Az eltagadott, ELHAZUDOTT SZÁMOK MIATT, és ahogy ma végigbeszéltük, ha csak maradunk a „hivatalos” számoknál, van 6,5 ezer medve. Ezekből évente 1,5 ezer hagy hátra utódot, a bocsokból megmarad kb. betegségeket és minden egyéb bajt leszámítva 0,8 ezer. Ezek közül is a nőstények már a 4. évükben képesek az utódnemzésre, és mindemellett évi (legjobb esetben) 0,5 ezer kilövésére van „kvóta” (http://www.borbolycsaba.ro/hirek/aranyos-kilovesi-kvotat-kovetelnek/). Számoljunk! Aki matematikus, az ki tudja számolni, hogy 4 évente DUPLÁZÓDIK a medve populáció! (http://www.borbolycsaba.ro/hirek/hargita-megyeben-az-optimalisnal-negyszer-tobb-medve-el/) EZ A BAJ!!! Ez a természet könyörtelen rendje! És persze átlagosan két boccsal számolva, hisz ma már kevés az az anyamedve aki nem hármat bocsozik.
Akkor?
Birtalan Istvánnak köszönöm, hogy szánt rám időt és végigkísért, közben pedig a felvetett kérdésekre, dilemmákra tudott hitelesen válaszolni. Néhány dolgot tudtam tisztázni!
De köszönöm mind a nyolc vadászcsapatnak az értékes gondolatokat, hisz Kakasdtól egészen Gyergyóvárhegyig (román vadászcsapat a Székelyföld Napokon, ez is a normalitás rendje máskülönben, az egyik vadászhölggyel fotót is készítettem) sok mindent hallottam.
Na és itt van a bajom! Miért nem fognak össze ezek a vadásztársulások???
Uraim, itt az ideje! Ne higgyenek annak a politikusnak aki azt mondja, hogy a dolgaikat megoldja, mert látják – NEM OLDOTTÁK MEG, sőt a 407-es vadászati törvény múlt év nyarán úgy lett módosítva, hogy az „állami” vadásztársaság sokaktól visszaveheti a területeket, de nem beszélünk arról, hogy emberi életről nem szól a mai napig ez a törvény! Vagy hogy a kártalanításról szóló kormányhatározat továbbra is a világon a legrosszabb és legembertelenebb, de ezért se történtek érdemi lépések mindeddig!
- Jó volt hallani, hogy hasonló problámával küzd Maros, Kovászna és Hargita megye (http://elemzo.hargitamegye.ro/?s=vadk%C3%A1r), de akkor miért nem fogunk össze?
Ne mondják nekem azt, hogy „nincs pénz”, „nincs idő”, ez a legnagyobb és felelőtlenebb megközelítés! A legkisebb vadásztársulás éves költségvetése is 30 ezer euró! Ebből nem kerül ki ezer euró a székelyföldi összefogásra??? Nem hiszem! Azt látom, a vadásztársulások is rá kellene jöjjenek, hogy a magamféle politikusok, akik őket partnernek tekintik, megtehetnek dolgokat, el tudunk menni egy határig, de ami az önszerveződés, a szakma álláspontja, az nem biztos, hogy hiteles lenne a számból! Vagy akár más választott politikustól, még ha van is puskája, akár több is, és „ruhája” (ahogy hallottam), hanem sok! Nem erről van szó!
Önbíráskodás – URAIM (hölgyeim) ZAJLIK!
Amit hallottam: karbid viaszban-medve hasát kiégeti; fagyállóval átitatott kenyér, mézbe mártott patkányméreg stb. (több ötletet nem adok, mert a végén még valaki ezért is fel fog jelenteni). Ez a baj! Akik döntenek nem veszik észre, évente sokkal nagyobb a „kilővési kvótának” az önbíráskodás által, akár kényszer, (vagy lehet nem?) helyzetben hozott „intékezdés” (http://www.borbolycsaba.ro/hirek/a-miniszterelnokhoz-fordult-a-megyei-testulet-a-medveproblemaval/)
És itt jön be nekem az, hogy EZT NEM IS AKARJÁK TUDNI SEM A HATÓSÁGOK, SEM A TERMÉSZETVÉDŐ EGYESÜLETEK. De miért?
Mert ha ezt hivatalosan tudnák, akkor a védettséget fel kellene emelni! De számoljunk csak. Ők hány millió eurót tudnak lehívni? Pos Mediu, Life, Norvég + SvájciAlap, Fond Mediu stb. keretében? (http://www.borbolycsaba.ro/hirek/foglalkozni-kell-a-medvetamadasok-tuleloinek-maradando-testi-lelki-seruleseivel/) Akár több mint 100 millió eurót! Az éves kártalanításra fordított keret EU-s pénzekből mennyi? 0,18. Na jó „nulla egész kettő”. SZÁMOLJANAK!
Pár hete írtam a „zöld bárokról” (http://kronika.ro/szempont/kocavadaszok-es-zoldbarok), és az általuk „kézben tartott” politikusokról (a manipulált média által)!
Rakják össze:
Hol az igazság?
Kell-e kilövési kvóta, DE AZONNAL?
Kell-e hegytetőn való vadállatetésre EU-s normatív támogatás?
Fel kell-e számolni a vadászegyesületeket?
Összefogásra van-e szükség megyénkben, de akár egész Székelyföld szintjén?
Orrba kell-e verni azt, aki azt mondja az emberi élet nem számít?
Támadások Hargita megyében: https://www.facebook.com/borbolycsaba/videos/
Ezekről beszéltem volna! Kértem Márton István igazgató úrat, hogy ezekből tolmácsoljon, de így akkor leírva legalább megmarad és várom, hogy miként lépünk tovább, mit tegyek, MIT TEGYÜNK?
Barátsággal, a természet iránti elkötelezett rajongással,
Borboly Csaba
MEGJEGYZÉS:
Hogy miért hülyeség, hogy teljes tiltásokat akarnak bevezetni? Vadászok többen is elmondták ma, hogy ott, ahol a vadászatot betiltották a vadak eltűntek! Kipusztultak! Fajdakakas stb.! Vagy akár a rezervátumok területén betiltott vadásztársulási tevékenység az állatállomány eltűnéséhez vezetett. Gondolkodjunk!