Zöld közbeszerzés a közintézményeknél
– A beszerzési piacon a közintézmények, az önkormányzatok számítanak a legnagyobb fogyasztóknak, ezért fontos, hogy a lebonyolított közbeszerzési eljárások során előtérbe helyezzék a zöld, környezetbarát termékeket és szolgáltatásokat. Ezzel a magatartással példát mutathatnak a felhasználóknak, és akár a piacot is befolyásolhatják, minél többen állíthatnának elő és vehetnének igénybe zöld termékeket, szolgáltatásokat – nyilatkozta Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke azzal kapcsolatban, hogy a képviselőház március 30-án, szerdán megszavazta a zöld közbeszerzési kerettörvény-tervezetet, amelyet Korodi Attila parlamenti képviselő kezdeményezett, és amely lehetővé teszi a közintézményeknek, hogy zöld címkével ellátott eszközöket, szolgáltatásokat vásároljanak. – Gratulálok az RMDSZ-es csapatnak, hogy sikerült ezen a téren haladni, még jó néhány ilyen észszerűsítő, a normalitáshoz húzó jogszabály-módosításra van szükség azért, hogy az életünk könnyebb, kiszámíthatóbb, biztonságosabb legyen – méltatta a kezdeményezést a megyeelnök. Hozzátette, Hargita Megye Tanácsa részéről már 2012-ben elfogadtak egy tanácshatározatot, amely ugyanezt irányozta elő, és próbálták javasolni, hogy vegyék figyelembe, milyen távolságban, költségeken, zajszinttel és milyen építőanyagból történik egy-egy közbeszerzésnek a kivitelezése. – Fontos, hogy az erőforrásainkat minél jobban kihasználjuk. A megyei tanács korábban is használt újrahasznosított papírt, próbálta figyelembe venni az alkalmazottak rendelkezésére bocsátott gépek beszerzésénél, hogy környezetbarátok legyenek. A közintézmények azáltal, hogy több újrahasznosított termékből előállított termékeket vásárolnak fel a piacról, olyan produktumokra, szolgáltatásokra tudják irányítani a figyelmet, amelyek az intézményeket fenntarthatóbbá, energiahatékonyabbá teszik. Kifizetődőbb a minőség szempontjából egy zöld címkével ellátott eszköz vagy szolgáltatás beszerzése, hiszen ezeknek az élettartama is hosszabb, valamint ezek a termékek környezetkímélőek, és az egészségnél, a természetünk védelménél fontosabb nem lehet – fejtette ki Borboly Csaba.
Csíkszereda, 2016. április 4.