1848 eseményeire és a Nyerges-tetőn elesettekre emlékezve

Hőseink egykori helytállására emlékezünk, de az emlékező közösségek tőlünk, politikusoktól mást is várnak.

A jelenre és a jövőre vonatkozó világos beszédet várnak.

A ma feladata a magyar közösséget, intézményeit érő támadások kivédése, a kivívott jogosítványok megőrzése.

Mi magyarok ebben az országban többnyire csak vitát, acsarkodást, újra és újra melegített magyarellenességet tapasztalhattunk. Víziót már kevésbé, az országos román politika szintjén.

Most, amikor ennek a felelőtlen és bűnös politikának a vészterhes következményeivel kell szembenéznünk, nem ünnepelhetünk, nosztalgikusan elmerengve az egykori szép időkön. Akkor vagyunk hűek 1848 szelleméhez, ha szembenézünk önmagunkkal, szembenézünk a mai kor kihívásaival.

Ha bátran megcselekedjük azt, amit megkövetel a nemzet. Így a mai emlékezés is a szembenézés ünnepe.

Amit látunk, aminek nap mint nap a tanúi vagyunk, pusztán végjáték. A rendszerváltozás óta különféle hatalmak hosszú és kínos agóniája zajlik. Mindenki akart és akart, de nem sikerült.

Látjuk napról napra, hogy a dolgok nem mehetnek így tovább. Szükség van arra, hogy mindennap megszólaljanak az eddig hallgató közéleti emberek, a szellemi és műszaki értelmiség, vállalkozók, közbirtokossági vezetők, szakmák képviselői és főként a fiatalok szervezetei. Mindannyian mondják ki, hogy együtt kell előre mennünk!

Nincs helye árulásnak!

A Dâmbovița-parti praktikákról, a hatalomgyakorlás módjáról, illetve a szövetségünkről leszakadó sértettek csoportjairól bebizonyosodott, hogy alkalmatlanok az erdélyi magyarság bajainak orvoslására.

Nincs szükségünk homályos jövőképre.

Nem látunk a jövőbe, nem tudhatjuk, hogy mi lesz. Amit tudhatunk, hogy, mi, akik itt vagyunk, milyen Csíkot, Hargita megyét és Székelyföldet akarunk.

Az, hogy ragaszkodunk kultúránkhoz, nyelvünkhöz, szülőföldünkhöz, számbeli arányunkhoz, természetes kell maradjon.

Természetes kell maradjon a magyar nemzethez való tartozás szándéka.

Nemhogy széllel szemben, de egyre nagyobb viharban kell küzdeni a közösség jogainak megvédéséért. A Nyerges-tetői hősök annyiban irigylésre méltók, hogy tudták, honnan jön az ellenség, tudták, ki ellen kell küzdeni, és volt lehetőségük a dicsőség kivívására.

Ma mindenünnen jöhet a lopakodó ellenség, ma jogi csűréssel-csavarással alattomban támad, nehéz ellene küzdeni. Most több észre, furfangra, cselre van szükség. A mostani küzdelmünk nem szép, nem hősies küzdelem, nemigen fognak minket megemlegetni az utódok, s be kell vallanunk, nem tudjuk még igazán az ellenszerét a mostani alattomos támadásoknak.

Sajnos a valós hatalmat Bukarest ebben a térségben folyamatosan elvette, elvitatta. Sőt, mi több, bírósági perekkel visszaveszi mindazt, amit kollégáink a parlamentben kínkeservesen kiharcoltak.

Van-e még egy olyan ország ezen a világon, hogy egy részben fiktív magánember, pl. Spanyolországból, bíróságokon keresztül korlátozza a több mint félmilliós székelyföldi magyar közösség jogait, jogfosztó módon értelmezve a törvényeket? Sőt lassan törvénykönyvet lehetne kiadni, a székelyföldi magyarság jogfosztásának törvénykönyvét, a közösségeink, vezetőink ellen meghozott ítéletekből, amelyek felülírják Románia 100 éve tett vállalásait!

Kérdezzük az ország irányítóit, mit akartok velünk erdélyi magyarokkal, székelyekkel kezdeni? De legfőképp, mit akartok magatokkal, az országgal, és a néppel kezdeni? Megfigyelni, perbe fogni, elvenni, tönkretenni? Külföldre kergetni?

Ez programnak, jövőtervnek kevés. Mi sem elmenni, sem megroppanni nem fogunk, és nem fogjuk tűrni a megalázást sem.

Összegezve azt láthatjuk, hogy ma a székelység alkotó energiáinak tudatos és szervezett elfojtása zajlik.

Nem futamodhat meg senki a feladatai elől. Nem szabad félnünk!

Sokunkat meghurcolták az elmúlt harminc évben. Kit milyen mértékben.

Addig, amíg ennek az államnak az ellenségeiként vagyunk kezelve, nehéz. Látható az ügyemben, hogy legfelső bírósági végzéseim vannak arról, hogy terrorista összeesküvés szervezése gyanújával figyeltek, követtek, elemeztek még a hálószobában is, „reggel, délben, este”, hogy egy klasszikust idézzek. Amíg így kezelnek bennünket, addig a helyzetünk nincs rendben, addig Románia nem modellértékű.

Azt a sok pénzt, amit évekig csak a mi megfigyelésünkre költöttek, ha a székelyföldi gazdaságfejlesztésre fordították volna, talán már előbbre lennénk, hisz ez a saját adónkból történt. És vajon hányan vagyunk így, voltunk így? Számoljunk.

A tét, hogy fiataljainkat segítjük-e a gyermekvállalásban.

Odafigyelünk-e azokra a hölgyekre, akik nemcsak a gyermeknevelési támogatásért vállalnak gyermeket? Mennyire becsüljük meg őket? Milyen intézkedéseket hozunk a gyerekek érdekében?

A nemzetért nemcsak petíciókkal, tüntetéssel, ékes szavakkal lehet tenni, hanem konkrét cselekedetekkel, mindenkinek a saját helyén. A vállalkozóink alkalmaznak-e fiatalokat? Milyen bért adnak: A profit mekkora részét fordítjuk vissza a közösségbe?

Mekkora részét a fiatalok foglalkoztatása és a kismamák körülményeinek megsegítése érdekében? Az újabb ingatlan, újabb 4×4-es autó, csillogás és a fény nem Székelyföldet szolgálja. Akik 1848-ban vállalták Dávid szerepét, azt gondolom, élén Széchenyivel, képesek voltak minderre.

Legyünk mi is képesek erre!

Az 1848-as forradalom hőse volt az egész ország, példát kell vennünk róluk elhivatottságból, nemzetszeretetből, és ez erőt kell adjon, hogy ne csak a lakásunk ajtaján belül gondolkodjunk.

Másfél éven belül négy sorsdöntő választás lesz a magyarság körében.

A tét most, amikor az Orbán Viktor vezette felelős magyar kormányra is számíthatunk, hogy sikerül-e építkeznünk, sikerül-e megállítanunk a Brüsszelt elfoglalni óhajtó sötét internacionalista erőket?

A részvételünk az európai parlamenti választáson arról is szól, hogy létrejöhet-e a mi, 2-3 képviselőnkkel egy erős Kárpát-medencei frakció?

Természetes kell legyen a nemzeti összefogás, most hangsúlyozottan. Nemzettársaink, akárcsk mi, folyamatos harcot vívnak kultúránk, kereszténységünk megőrzéséért.

Ez a nemzeti összefogás a tétje a májusi európai parlamenti választásoknak, Legyünk ott, és kard helyett szavazatainkkal harcoljunk az utolsó emberig, mint ahogy a Nyerges-tetői hősök tették.

Most rajtunk a sor!