2013. március 15-én elhangzott beszéd a nyergestetői ünnepségen
Isten hozta Önöket!
Köszönöm a lehetőséget, hogy ma itt a Nyergestetőn felszólalhatok. Köszönöm Kelemen Hunornak, az RMDSZ szövetségi elnökének, hogy ez évben Székelyföldön ünnepel kiemelten a szövetség.
Március 15. a magyar szabadság napja, a mi ünnepünk. Ezt a mai ünneplésünket jelenlétükkel erősítik történelmi egyházaink vezetői is. Köszönjük, hogy itt vannak főtisztelendő és főtiszteletű püspökeink! Hitünket erősítik ezáltal!
Azért jöttünk ide, hogy emlékezzünk a márciusi ifjak bátorságára, és fejet hajtsunk a szabadságharcban hősi áldozatot vállaló székely katonák hantjai előtt. Minden évben eljövünk ide, mert a kitartáshoz, a helytálláshoz erőt kell merítsünk. Évről évre eljövünk ide, és ha az időjárás megengedi, elhozzuk cseperedő gyermekeinket, és ez így megy tovább, majd ők is elhozzák a mi unokáinkat. Ez az élet rendje.
Természetesen nemcsak azért jövünk ki, hogy visszatekintsünk a dicső múltra, hanem azért is, hogy jövőnk építéséhez erőt gyűjtsünk. Ránk, választott tisztségviselőkre ebben a folyamatban kiemelt szerep és felelősség hárul. Ahhoz, hogy munkánk sikeres legyen, és közösségünk javát szolgálja, én két dolgot tartok szükségesnek kiemelni, itt és most.
Az első, amit fontosnak tartok mint a csíki RMDSZ és a megyei tanács elnöke, a magyar összefogás kérdése. Véget kell vetni a szétforgácsoltságnak, a testvérharcnak. Vannak biztató jelek, egyre többen látják be, hogy együtt többre megyünk, de azért én túl lassúnak tartom azt a közeledési folyamatot, ami az erdélyi magyar politikai szervezetek között zajlik. Nagyobb sebességbe kell kapcsolni e téren!
A másik kérdés, amiről beszélni kell, az egzisztenciateremtés. Folyamatosan javulnak útjaink, egyre modernebbek iskoláink, vizet, villanyáramot, gázt vezetünk több településre, mégis sok fiatalok elvándorol a megélhetés hiányában, és az itthon maradt szülők csak az interneten küldött fényképen vagy az egyre ritkuló hazalátogatások alkalmával nézhetik meg Magyarországon, Ausztriában, Angliában vagy más távoli országban felnövekvő unokáikat. Meggyőződésem, hogy e téren, tehát a munkahelyteremtés terén kell még többet tennünk, együtt mindenki a maga helyén, ez az, amit elvárnak tőlünk. Ez igazából a kormány feladata lenne, a befizetett adónkból, de láthatjuk, mindaddig, amíg még uniós pénzek segítségével is, például megyénkben, mindössze pár tíz munkahelyet tudnak teremteni, irdatlanul sok pénzből, addig ennek töredékéből, kb. 0,01%-ából a Székely termék mozgalommal többre voltunk képesek két év alatt! Nem pár tíz, hanem több száz munkahely jött létre!
Székely módra, összefogással ki kell használnunk adottságainkat, élnünk kell lehetőségeinkkel. Mindenki a maga helyén kell hogy tegyen, mert csak panaszkodással, aláírásgyűjtéssel, tüntetéssel nem tudjuk biztosítani a magyarság megmaradását, gyarapodását. Aki tesz, alkot, arra még Európa is felfigyel és értékeli. Ezt bizonyítja a székely kapuk ügyében kifejtett munkásságával Máréfalváról Kovács Piroska néni is.
Cselekedett mindenki a maga helyén a magyar szabadságharc idején, és e példa alapján most is cselekedni kell! Erre kérem mindannyiukat, ki ahol van a gazdasági életben, a közbirtokosságokban, társulásokban, szervezetekben, saját szakmájában, otthon a családban: keressék a cselekvés lehetőségét!
Higgyék el, sem Bukarestből, sem Budapestről, de még Brüsszelből sem tudják a gondjainkat eredményesen kezelni, ehhez mi kellünk, mindannyian! Erről és nem másról fog szólni a jelenlegi ciklusból hátralévő három esztendő.
Köszönöm, hogy meghallgattak.
