A csík-térségi roma képviselőkkel találkozott Borboly Csaba
Ioni Géza, a Hargita Megyei Roma Szövetség elnöke és Borboly Csaba Hargita Megye Tanácsának elnöke a csík-térségi roma képviselőkkel folytatott megbeszélést csütörtök délután a megyeháza márványtermében. A megbeszélésen részt vett Zonda Erika, a megyei tanács Programok és Alárendelt Intézmények Vezérigazgatóságának vezetője is.
Hargita Megye Tanácsa 2011-ben elindította a roma kisebbség szociális helyzetének javítására, valamint kultúrájának támogatására előkészített programot. A találkozó első felében Ioni Géza, mint programfelelős ismertette a roma stratégia eredményeit, a megyei tanáccsal partnerségben megvalósított elképzeléseket.
Borboly Csaba tanácselnök a közös párbeszéd fontosságát emelte ki, megítélése szerint, ha közösen oldunk meg dolgokat, akkor nagyobb a hatása és eredményesebb. „Hiszek abba, hogy a párbeszéd kell legyen a megoldás és nem az erőszak a konfliktusok kezelésére. Próbálunk egyeztetni, elérni, hogy a korábbi beidegződések, előítéletek megszűnjenek.” Rámutatott arra, ha kölcsönösen minden fél részéről megbecsülés szintjén zajlik a párbeszéd, ki lehet alakítani a békés együttélést. Vannak jó példák a térségben, ezeket kell megismertetni és átvenni szélesebb körben. „Olyan megoldásokat kell keresnünk, amelyek mindegyik fél számára előnyösek. Rá kell ébreszteni a közvéleményt, hogy nem mindenki rossz, vagy jó, ezért kérem, hogy figyeljünk egymásra, tartsuk tiszteletben egymás tulajdonát, szokásait, hagyományait.”
A találkozó végén a roma képviselők beszámoltak a tanácselnöknek azokról a problémákról amik a leginkább megnehezítik mindennapjaikat: a személyi igazolványok hiánya, a munkahelyek hiánya, a tisztázatlan földterületi viszonyok, áram és víz problémák.
Zárszóként Borboly Csaba megyeitanács-elnök örömének adott hangot, hogy sikerült átbeszélni a problémákat, hisz párbeszéd útján nagyon sokszor lehet találni megoldásokat.
Csíkszereda, 2014. május 22.