fbpx

A fiatal vállalkozókat fel kell karolni

Június 19-én, péntek délután  a sajtó képviselőinek jelenlétében irodájában fogadta Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke Gálffi Dezső székelyudvarhelyi vállalkozót.

A találkozót a megyei tanács befektetésvonzási irodája szervezte meg azzal a céllal, hogy az itthon vállalkozást indító fiatalokat felkarolja és jó példaként bemutassa, széles körben megismertesse. A tanácselnök mellett jelen volt Barti Tihamér és Incze Csongor alelnök, Szabó Barna megyemenedzser, valamint a megyei tanács több vezérigazgatója is.

Barabás Csaba, a megyei tanács beruházásvonzási irodájának vezetője mutatta be a jelenlévőknek Gálffi Dezső vállalkozót, aki elment külföldre dolgozni, kitanulni a mesterség csínját-bínját, majd hazajött és elkezdett egy kis kézműves csokoládé gyárban csúcsminőségű, prémium kategóriás csokoládékat készíteni. Termékkülönlegességeinek nagy sikere volt a budapesti Millenárison megszervezett Székely Majálison is. Nemrégiben megkereste egy nemzetközi befektető, hogy Hargita megyében csokoládégyárat létesítsenek. „A szellemi tőkét itthon érdemes befektetni” – hangsúlyozta Barabás Csaba irodavezető.

Borboly Csaba megyeelnök a találkozót rendkívül hasznosnak értékelte. „Érdemes beszélnünk a tehetséges fiataljainkról! A megyénkbeli Gálffi Dezső csokoládé készítményei világszínvonalúak! Hitt abban amit elképzelt és megvalósította, ma már komoly üzleti partnerei, ajánlkozó befektetői vannak! Az ilyen és hasonló sikerek szükségesek ahhoz, hogy fiataljaink a jövőt is itthon tervezzék, még ha pár évre el is mennek külföldre a “kezdő tőkét” összegyűjteni!” – summázta a megyevezető.

Gálffi Dezső azt tapasztalta, hogy az emberek kíváncsiak a csokoládé világára, és mindenkinek ugyanazt az élményt váltja ki. A tavaly nyáron megalkotott csokoládé termékei beváltották a hozzá fűzött reményeket, szépen fogynak és a vásárlók elégedettek a minőségével. „Rájöttem arra, hogy rengeteg olyan cég van, amely szeretne önálló terméket létrehozni. Példaként hozta fel a Salvator csokoládékat, amit a Magyarok Világtalálkozóján mutattak be hivatalosan. Ez a csokoládé azért is különleges, mert 64 százalék kakaótartalmú tejcsokoládé. Azt is elárulta, hogy ezt a terméket szeretni a Csokoládé világversenyen is versenyeztetni. Továbbá tervben van levendulás bió csokoládé piacra dobása is.

A találkozó célja a közös gondolkodás is volt, hisz még keresi a vállalkozó az ingatlan lehetőségeket, ahol létre lehetne hozni a csokoládé üzemet. A megyei tanács illetékesei támogatásukról biztosították a vállalkozót, hogy segítségére lesznek, hogy megfelelő ingatlant találjon vállalkozása számára.

Szabó Barna megyemenedzser a vállalkozó figyelmébe ajánlotta a Hargita Megye Tanácsa tulajdonában lévő Székely termék védjegyet, arra bátorítva, hogy igényelje a védjegyhasználati jogot.

Csíkszereda, 2015. június 20.

Loading

Válaszolj

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.