fbpx

Befejeződött a szakközépiskolás diákok gyakornoki programja

Hargita Megye Tanácsánál töltötték két hetes szakmai gyakorlatukat a Székely Károly szakközépiskolába járó média szakos diákok. A szakmai gyakorlat lejárta alkalmából június 19-én, pénteken köszöntötte a diákokat Borboly Csaba megyeelnök, megköszönte a munkájukat és beszámolt az intézmény által kínált további lehetőségekről. A megbeszélésen a gyakornokok is elmondták milyen élményekkel gazdagodtak a szakmai gyakorlatuk során, ezt követően Szőcs-Mátyás István, a megyei tanács menedzsment vezérigazgatóságának vezérigazgató-helyettese oklevelet adott át a diákoknak, kifejezve ez által elismerését és köszönetét a munkájukért.

A diákok betekintést nyerhettek a megyei tanács sajtóirodájának, eseményszervező irodájának, TV stúdiójának, valamint az EU-s projektek és programok irodájának a munkájába, ezen kívül a hulladékgazdálkodási projektnek a média részlegén is tevékenykedhettek. A megyei tanács szívesen várja és fogadja a gyakornokokat az év minden szakaszában, lehetőség van akár hétköznap vagy hétvégén is bekapcsolódni a munkafolyamatba, vagy egyes rendezvények, események lebonyolításában.

Ugyanakkor Hargita Megye Tanácsa a 2013-as esztendővel kezdődően lehetőséget biztosít harmadéves egyetemi hallgatók és mesterképzésen részt vevők számára, hogy gyakornokként bekapcsolódjanak az intézmény napi működésébe. A program célja, hogy a gyakornokok megismerjék intézményünk szervezetét és működését, betekintést nyerjenek a közigazgatás alapelveibe, intézményrendszerébe, feladataiba, egyszóval mindabba, amit a közigazgatás fogalma fed, és így közvetlen rálátást nyerjenek a közigazgatásnak az állami szervek rendszerében betöltött szerepére. A jelentkezési formanyomtatvány letölthető a következő linkről itt.

A középiskolás gyakornokok munkájáról fotógalériát találnak közösségi oldalunkon.

Csíkszereda, 2015. június 20.

Loading

Válaszolj

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.