fbpx

A gazdáknak a sürgősségi helyzetben is meg kell kapniuk a mezőgazdasági támogatásokat

A földterületekkel is rendelkező gazdák kérelmében a legfontosabb dokumentum a polgármesteri hivatalok által kibocsátott bizonylat a mezőgazdasági nyilvántartásban szereplő területekről, enélkül a pályázati iratcsomó hiányos – mondta el Haschi András, a Hargita Megyei Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség vezetője azon az április 6-i, hétfői egyeztetésen, amelyen a polgármesterek és Hargita Megye Tanácsának vezetői voltak jelen virtuálisan, online. Mint az ügynökség vezetője elmondta, az említett bizonylatoknak az átvétele a sürgősségi helyzetre való tekintettel a gazdák jelenléte nélkül kell hogy megtörténjen, vagyis a polgármesteri hivataloknak el kell juttatniuk az ügynökséghez a dokumentumokat.

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke az ügyintézés megkönnyítéséért a megyei tanács gépkocsivezetőit és a járműparkot is szolgálatba állítaná. Elmondta, hogy előkészített, hordozható postadobozzal is rendelkeznek, amelyet mindig fertőtlenítenek, ebben szállítanák a dokumentumokat.

A gyűlésen részt vevők egyetértettek abban, hogy a dossziék összeállításában mindannyian közreműködnek, mert sok gazdának, családnak jelent megélhetést a támogatás, így a tavaszi mezőgazdasági munkáik elvégzése mellett fontos, hogy időben be tudják nyújtani támogatási kérelmeiket.

Haschi András megköszönte a szoros együttműködést, mint mondta, sok megyével ellentétben Hargita megye helyi önkormányzataival jól együtt tudnak dolgozni.

Loading

Válaszolj

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.