A hajpánt meg a történelemkönyv
Nagyapám a múlt század húszas éveinek végén járt általános iskolába. Sokat mesélt iskolai élményeiről, és amikor arról kérdeztem, hogy a szünetben mivel foglalkoztak, akkor azt mondta, hogy két fő szórakozásuk volt: hergelték a leánykákat, vagy verekedtek a román fiúkkal, ugyanis a mai szóhasználattal élve vegyes iskolába járt Marosfőn.
Az akkori román történelemkönyv tartalmazott egy ábrázolást, amelyen egy torzonborz lovas beleharap a ló nyakába lovaglás közben, az akkori idők vulgártörténészei így ábrázolták a vándorló népek körében amúgy teljesen racionális nyereg alatti húspuhítást. Nagyapám szerint, ha egy román gyerek verekedést akart provokálni, akkor ez a történelemkönyvi ábrázolás úgymond mindig bejött, garantált volt a bunyó. Gondolom, hogy a magyar gyerekek is megtalálták a sajátos érvkészletet, amivel ők provokáltak ki verekedést. A lényeg az, hogy akárhonnan is indult a hecc, a végén az ügyet a tanítók kezelték, az akkor szokásos eszközökkel és módszerekkel. A konfliktuskezelés helyben történt.
Napjaink mediatizált világában, a hírhiánytól szenvedő és nézettségre éhes televíziók korában sajnos ezek a dolgok már nem működnek, és cirkusz meg tüntetés lesz egy olyan kérdésből is, amiből nem kellene. Ezért is gondolom azt, hogy jó lenne, ha a bukaresti hírtelevíziók székelyföldi viszonylatban egy kis önmérsékletet tanúsítanának, mert úgy kezelik a nézőiket, mintha azok 8–10 éves gyerekek lennének. Felhergelik őket, és annyi.
Ez nem jó dolog.
Ami még ennél is elszomorítóbb, hogy kihasználnak egy tizenöt éves kislányt nézettségnövelésre. Közszereplői pozícióba kényszerítik, amit talán első látásra még élvez is, csak ahogy sok minden egyéb, így a közszereplés is olyan, hogy ahhoz kell egy bizonyos érettség, kor, élettapasztalat.
Ha ez nincs meg, akkor a közszerepléssel óhatatlanul együtt járó lelki teher maradandó károsodásokat okozhat a kamaszlány fejlődésében, de sajnos erre a hírtelevíziók nemzetmentői nem gondolnak. Sajnos.
Ami pedig a hajpántos ügyet illeti, az látszik, hogy a készülő együttélési kódexben, amelyért néhány kommentelőtől kaptam a fejemre, külön fejezetet kell szentelni a média szerepének is, az ugyanis folyamatosan visszatérő jelenség, hogy a bolhából úgy lesz elefánt, hogy a bukaresti média felfújja. Tehát az, hogy miként viszonyulunk mi, székelyföldi románok és magyarok, a bukaresti média speciális figyelmére, olyan kérdés, amit nekünk közösen meg kell beszélnünk.
