A Hargita megyei fiatalok érdekeit közvetíti Borboly Csaba az Unió intézményeinek

Felhívással fordult Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke a Hargita megyei ifjúsági szervezetekhez, hogy fogalmazzák meg javaslataikat, és segítsék a munkáját. Borboly Csaba március 17-én Brüsszelben a Régiók Bizottságát képviseli az European Youth Week (Európai Ifjúsági Hét) rendezvénysorozattal kapcsolatos megbeszélésen. A rendezvénysorozat keretében májusban díjazni fognak egy ifjúsági projektet a beküldött 35-ből. A március 17-i ülésen a 35 projektből kiválasztják a három legjobbat, ehhez a döntéshez kéri Borboly Csaba a Hargita megyei fiatalok segítségét, hogy mondják el, mik a prioritások az itteni fiatalok számára, főként milyen területen nyújthatnak segítséget számukra az európai uniós projektek, hogy ennek függvényében döntsön a projektekről. A megyeelnök a fiatalok hozzászólásait, javaslatait hétfőn, március 16-án 12 óráig várja.

Borboly Csaba 2012 októberétől állandó tagja a Régiók Bizottságának, ezen belül pedig a Környezetvédelem, éghajlatváltozás és energiaügy (ENVE), valamint az Oktatás, ifjúság és kutatás (EDUC) szakbizottságba választották be, és az Európai Néppárt tagjaként vesz részt az üléseken. A megyeelnök RB-tagságáról és -tevékenységéről bővebb információ található a http://www.borbolycsaba.ro/tevekenyseg/regiok-bizottsaga/ honlapon.

Csíkszereda, 2015. március 13.

Loading

Válaszolj

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.