A húszéveseké IS a Világ!
Az ifjúság kérdésköre évek óta egyik állandó témája és szerves része mindennapi tevékenységünknek. Tettünk már lépéseket helyi, regionális, országos és Európa szinten egyaránt, de néha mégis az volt az érzésem, hogy a sok erőfeszítés ellenére is egy helyben toporgunk. Folyton nyugtalanítottak a miértek, míg rá nem jöttem a helyzet megoldására: az ifjúságot be kell robbantani – a szó legpozitívabb értelmében.
Azt tapasztalom, hogy a fiatalság elvesztette a politikumba vetett bizalmát, elvesztettük hitelességünket. Ezért – ahogy már a hétévégi EU táborban megszervezett beszélgetés alkalmával is hangsúlyoztam(https://www.facebook.com/borbolycsaba/photos/a.358855334161856.73407.215328865181171/1028406027206780/?type=3&theater) – arra kérem az ifjúságot, kérjenek számon, robbanjanak be, söpörjenek el mindent: a halogatásokat, a kifogásokat, a politikusok diplomatikus visszautasításait. Vonjanak kérdőre engem és kollegáim, hisz nem ér rá „majd holnap” foglalkozni a pályaorientációval és az oktatás minőségével, nem ér rá olyan megélhetési lehetőséget kínálni a fiataloknak, mely valóban alternatíva a külföldi munkával szemben, nem ér rá foglalkozni az elvándorlás égető problémájával, és nem ér rá meghallgatni az ifjúságot, hogy lássák igenis érdekel és számít a véleményük.
Felelősek vagyunk a jövő generációjáért, a jövő Hargita megyéjéért és a jövő Székelyföldjéért. Épp ezért folytattunk már egyeztetéseket a helyi fiatalokkal (https://www.facebook.com/events/921300554630421/ , https://www.facebook.com/events/1514676978860345/ ), raportőri munkám kapcsán (http://www.borbolycsaba.ro/ujabb-raportori-megbizatas-borboly-csabanak/ ) több alkalommal konzultáltunk a helyi és országos ifjúsági szervezetekkel(http://www.borbolycsaba.ro/hirek/otthonteremto-programmal-segitenek-a-fiatalokat-a-hazateresben/ ), melyek során számtalan nagyszerű ötlet fogalmazódott meg a téma kapcsán. Lépéseket tettünk a szakképzés népszerűsítését és fellendítését illetően (http://www.borbolycsaba.ro/hirek/a-munkaero-piaci-kereslethez-igazitjak-a-szakkepzest/ , http://www.borbolycsaba.ro/hirek/konkret-lepesek-a-hargita-megyei-szakkepzes-munkaeropiachoz-valo-igazitasaban/ , http://www.borbolycsaba.ro/hirek/szakoktatasrol-beszelnek-a-megyehazan/ ,http://www.borbolycsaba.ro/hirek/egyuttmukodesi-egyezmeny-a-szakoktatas-fellenditeseert/ , http://www.borbolycsaba.ro/hirek/az-erintettek-egyuttmukodesevel-lenditenek-fel-a-szakoktatast/ , http://www.borbolycsaba.ro/hirek/szakoktatas-temakorben-irt-levelet-borboly-csaba-dacian-ciolos-miniszterelnoknek/ , http://www.borbolycsaba.ro/hirek/a-szakoktatas-es-a-munkahelyteremtes-erdekeben-brusszelben-lobbizik-borboly-csaba/) , továbbá a pályaorientáció magasabb szintre való emeléséért is folyamatosan dolgozunk (http://www.borbolycsaba.ro/hirek/sok-meg-a-feladat-a-palyaorientacios-tevekenysegben/ ,http://www.borbolycsaba.ro/hirek/felmertek-a-palyaorientacios-tevekenysegek-sikeresseget-a-viii-osztalyosok-koreben/ ,http://www.borbolycsaba.ro/hirek/kozeppontban-a-palyaorientacio-es-a-szakoktatas/ ), de úgy vélem, még rengeteg teendőnk van.
Hiszek a fiataljainkban és abban, hogy közös erővel bármit elérhetünk. Hargita Megye Tanácsának ifjúsági Stratégiájának(http://elemzo.hargitamegye.ro/wp-content/uploads/2016/02/Hargita-Megye-ifjusagi-strategiaja.pdf ) mentén még rengeteg kiaknázatnak lehetőség van, melyek megvalósításra várnak.
Mindemellet úgy gondolom az ifjúság szórakozási lehetőségeinek bővítésére is nagyobb hangsúlyt kellene fektetnünk, volt MIÉRTesként az első Félsziget fesztivál szervezésében is aktívan részt vettem és most is támogatnám a hasonló tevékenységeket. Hargita Megye Tanácsa minden évben pályázatot is hirdet az ifjúság számára, melynek keretén belül örömmel támogatunk minden olyan kivitelezhető kezdeményezést, mely a közérdeket szolgálja.( http://www.hargitamegye.ro/hargita-megye-tanacsa/programok/aktiv-palyazatok/ifjusagi-program.html ) (ennek kapcsán szeretném felhívni a pályázó fiatalok figyelmét, hogy nagy figyelmet kell szentelni a dokumentáció összeállítására, mivel sok hibás pályázat érkezik be)
Arra kérek minden fiatalt és minden személyt akinek ötletei, meglátásai vannak, osszák meg velem! Találjunk erre is együtt megoldásokat! Hallassátok a hangotokat úgy, hogy a helyi közintézményektől Brüsszelig, mindenki felkapja a fejét!
Ahogy mindig mondom: [email protected], keressenek bizalommal!