www.borbolycsaba.ro

A kivitelezők érdeke is, hogy mihamarabb elkezdjék a munkálatokat

Hargita Megye Tanácsa márciusi soros ülésén, 2019. március 26-án elvi határozatot hozott arra vonatkozóan, hogy az építkezésekben (út, híd, járda, stb.) korábban megkötött szerződéseket bruttó 17,9 lejes órabérrel újraszámolva fogja aktualizálni. (https://hargitamegye.ro/hirek/utepites-remeten-es-csicsoban-jarda-gyergyoalfaluban.html) Ebben a kérdésben egyeztetések is zajlottak a három térség – Csík, Gyergyó és Udvarhely – polgármestereivel, ezek alapján közös Hargita megyei közigazgatási álláspont született erre vonatkozóan.

A döntést az indokolja, hogy a hideg beálltával abbahagyott munkálatokat lehet folytatni, térségünkben is megfelelő erre a hőmérséklet. A minimálbér módosítását szabályozó kormányrendelet életbe lépését követően azonban vannak munkavállalók, akik további áremelést szeretnének kialkudni, emiatt nem kezdték el a munkát.

– Hivatalos levélben is kértük, polgármestereink felé is jeleztük, hogy mindenkinek jó, ha minél korábban elkezdődnek a munkálatok és nem késlekedünk. Kérjük a polgármestereket, ők is aktualizálják minél hamarabb szerződéseiket, és tárgyaljanak a munkavállalókkal, hiszen mindannyiunk érdeke, hogy elkezdődjenek az útjavítások, járdaépítések, beruházások. Ugyanilyen fontos az is, hogy a kátyúzások, a karbantartási munkálatok is elkezdődjenek. Éppen ezért Hargita Megye Tanácsa átiratban értesítette a vele szerződésben álló vállalkozókat az említett döntésről – nyilatkozta Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke.

A közös álláspont értelmében az építőanyagok, üzemanyag, nyersanyag és egyéb – az építkezésben használt – alapanyag ára marad a közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerződésben foglaltak szerint. Az erről szóló szabályozás közvita alá van bocsátva, elfogadása akár hónapokig is elhúzódhat.

– Lévén, hogy térségünkben hamar beáll a tél és leállnak a munkálatok, fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy a munkálatok elkezdése mindenkinek érdeke!  Egy-két hét késés óriási kiesést jelenthet egy-egy beruházás során, amit felelős emberek nem engedhetnek meg maguknak!– tette hozzá Borboly Csaba

Hargita Megye Tanácsának folyamatban levő munkálatainak elérhetősége:

http://investitii.hargitamegye.ro/

Csíkszereda, 2019. április 5.

555 total views, 2 views today

Hozzászólások
Loading...