Építő cégek jelentkezését várják a bogárfalvi út felújítására
Megjelent az elektornikus közbeszerzési oldalon a 134C jelzésű út, Farkaslakától Bogárfalva irányába vezető szakaszának felújítási kiírása. A kivitelezési kiírásra, amelynek áfa-nélküli értéke 1,1 millió lej, az építő cégek április 23-ig tehetik le ajánlataikat. A felújítandó 1,1 kilométeres szakasz egy régi közös beruházás Farkaslaka község és Hargita Megye Tanácsa között. A megállapodás szerint a község készíttette el a terveket, így most Hargita Megye Tanácsa elindíthatja a kivitelezés közbeszereztetését. 2015-ben a megyei tanács apparátusa is ellátogatott a térségbe.
– Nehezen jutottunk el idáig, de hittünk benne és továbbra is hisszük, hogy ez az útszakasz is el fog készülni. Bízom benne ezen kiírásunkra is lesz jelentkező, lehetőleg helybéli cég és legkésőbb nyáron a munkálatok is elindulhatnak – tette hozzá Borboly Csaba. A megyei tanács elnöke ugyanakkor hozzátette, hogy egyeztetések vannak annak érdekében, hogy az említett utat felújítanák egészen Oroszhegyig, átjárhatóbbá téve a térséget és több beruházást is idevonzani.
A beruházás részletei a beruhazas.hargitamegye.ro oldalon tanulmányozható.
Csíkszereda, 2019. április 4.