fbpx

A kopóréteg is elkészült a büdösfürdői úton

Az utolsó réteg, azaz a kopóréteg leterítése alkalmából hívta a lakosságot és a sajtót a büdösfürdői útra, a munkagépekhez pénteken délután Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke. Közel hat kilométernyi aszfaltréteggel lett több a 123D jelzésű megyei úton, ám a megyeelnök bejelentése szerint a még hátralévő közel négy kilométeres szakasz felújítására remélhetőleg jövő hét csütörtökén megkötik a szerződést, ha a közbeszerzésekben illetékes minisztérium megadja a kért engedélyt – ezt a kérelmet hétfőn nyújtják be. Így a fennmaradt szakaszt is felújítják, ha idén nem is, de jövő tavaszig szeretnék elvégezni, mondta Borboly Csaba. Megjegyezte: ameddig az időjárás engedi, dolgozni fognak idén. Hozzátette, hogy a megyei tanács a felújítás utolsó felét nagyrészt átcsoportosításból oldotta meg, de bízik abban, hogy a fejlesztési minisztérium tartja az ígéretét, és visszakapják a pénzt, ebben segít Tánczos Barna szenátor is.

A kopóréteg leterítése után hátravan még a forgalombiztonsági elemek elhelyezése, illetve festése. Borboly Csaba ismételten kérte a rönkszállítókat és a közbirtokosságokat, hogy tartsák be a tengelysúly-korlátozási szabályokat, vigyázzanak az út állapotára.

A találkozón jelen volt Székely Ernő, Csíkszentkirály polgármestere is, aki nagy eredménynek nevezte az aszfaltozott szakasz közel hat kilométerrel való meghosszabbítását.

A beruházás a 123D megyei út 4+200–10+000 km útszakaszát érinti, a felújított szakasz hossza tehát 5,8 kilométer. Összértéke 4 681 102,65 lej áfával együtt, magában foglalja a teljes útszerkezet építését: az alapozást, két réteg aszfalt leterítését, átereszek, földsáncok kialakítását. 2015. október 5-én fogtak neki a koreszerűsítésnek. A munkálatok kivitelezésére két szerződést kötött a megyei tanács: egy 1 kilométeres és egy 4,8 kilométeres szakaszra. Mindkettő esetében a jótállási idő öt év.

Jól haladunk Büdösfürdő felé a koptató réteggel! 123d. Pénteken jártam ott!

A video posted by Borboly Csaba (@borbolycsaba) on

A megyeelnök blogjában részletesen, kronologikusan leírja a büdösfürdői út felújításának történetét, elolvasható itt:

Csíkszereda, 2016. október 7.

 1,069 total views,  2 views today

Hozzászólások
Loading...