Szélmalomharc, de nem eredménytelen

Rengeteg területen, akárcsak a beruházásoknál, Hargita Megye Tanácsa Don Quijote módjára szélmalomharcot vív a törvényekkel, a bürokráciával, a minisztériummal, a felsőbb vezetéssel, bizottságokkal, cégekkel és még sorolhatnánk, hiszen néha egy emberen, egy személyen múlik a haladás. Nincs rá pénz, nem dolgozik a cég, nem zárult le egy per, nincs meg egy aláírás, vagy akár útban van egy cserje, ami miatt megállni kényszerülünk.

Esetünkben nem mindig igaz az állítás, hiszen számos alkalommal nem fölösleges a harc, mert csak van előrelépés, és meg lehet találni a megoldásokat az épp aktuális végeláthatatlan huzavona befejezéséhez. Hasonló a helyzet a tibódi útleszakadásnál is, ahol a probléma jelentkezésénél egy gyors megoldással orvosoltuk a bajt, de a szakasz teljes felépítése nem történt meg, nincs tisztességesen befejezve a munka.

A közvetlen kommunikáció, a online felületek adta lehetőségeknek köszönhetően a fenti képpel jutott tudomásomra, hogy valami nem működött megfelelően, ahogy mondani szokták, hiba van a gépezetben. Három hónapot tolódott ennek a nevetségesen kis szakasznak a rendbetétele, aminek többek között az volt az oka, hogy nem írták alá egy technikai gazdasági szerződés megújítását, mert nem mutatkozott hajlandóság erre az illetékes vezető részéről. Összességében mi vagyunk a tettesek és a felelősök, de nem lehet szó nélkül hagyni azt a rendszert sem, amiben élünk és dolgozunk, ahol az emberek félnek, félnek aláírni, félnek bizottságokban részt venni és félnek felelősséget vállalni, hiszen hiába törekednek a legjobb és legtörvényesebb eljárásra, kiszámíthatatlan a rendszer, ezért bármikor „meglepetések” érhetnek. Ilyen és hasonló dolgok miatt állnak a fontos ügyek.

De ahogyan már említettem, ezért jó a kommunikáció, hiszen ez ügyben is elküldtünk egy levelet a kollégáknak, hogy kiderüljön, hol történt elakadás, megalakult egy bizottság, két napot dolgoztak az ügyön, és a legutóbbi tanácsülésen már el is fogadtuk azt a határozatot, amely a szakasz rendbetételére hivatkozott.

Igaz az az állítás, hogy a múlt ismétli önmagát: újra holtponthoz érkezett az ügy, Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatalánál elakadt, amelynek ki kellene állítania egy engedélyt. Reméljük, hogy mihamarabb meglesz ez, szurkoljunk Gálfi Árpád polgármesternek, hogy legyen meg az az engedély, hiszen így is sok időt veszítettünk, de ha későn adják ki, akkor már az időjárás is megakadályozhatja a munkát. És szurkoljunk a Viaduct cégnek is, hogy tartsa be a szerződésben foglaltakat, és tisztességesen végezze el a munkát még a hidegek beállta előtt.

Ilyen kicsi munkát ilyen kínkeserves folyamatok révén lehet elvégezni Romániában. De van megoldás, nem adjuk fel!