fbpx

A közbeszerzési Audit rendben

Nemcsak én mondom, hanem már pecsétes papírunk is van erről a tényről. Az európai uniós elszámolások kapcsán országszerte beindultak az ellenőrzések az önkormányzatoknál. Fél éve vizsgálódik nálunk a Közbeszerzéseket Szabályozó és Monitorozó Országos Hatóság (ANRMAP), amely a múlt héten lezárta vizsgálatát és kiadta jelentését, melyben közbeszerzéseinket illetően mindent rendben talál.

A román jogrendben – amely számos esetben a nyuszikás viccre emlékeztető helyzeteket képes létrehozni – az, hogy mindent rendben találjanak, kivételes eset. A legtöbbször úgy vagyunk, ha van sapka, azért, ha nincs sapka a fejünkön, akkor meg azért jár szankció. Azon állampolgárok, cégvezetők, akik átestek például adóellenőrzésen, tudják, miről beszélek. Most viszont nem ez a helyzet, és ezért köszönet illeti dr. Szabó Barna igazgató urat és csapatát, hogy közbeszerzéseinket oly módon rendben tartják, hogy féléves vizsgálat alatt sem találtak benne semmi szankcionálandót. Tudom, van, aki azt mondja, hát ebben mi a rendkívüli, egy állami szervnél az a normális, hogy minden rendben legyen. Én erre csak azt mondom, hogy természetesen ez igaz, de egy olyan területen, mint a közbeszerzések, amely során nagyon komoly küzdelmet vívnak a cégek egymással, illetve a közbeszerzés kiírójával, a megyei tanáccsal, amely tele van minden konfliktussal, ott biza egy ilyen pecsétes papír, mint amit mi kaptunk, azt mondom, kuriózumszámba megy napjainkban. Örüljünk neki, hiszen ez újabb bizonyíték van arra, hogy a megyei tanács közbeszerzési gyakorlatát sem mocskolni, sem támadni nem érdemes, mert jogerős bírósági ítéletek, illetve most a témában legilletékesebb hatóság által kiállított bizonyítvány igazolja annak helyességét.

Jöhetnének az uniós pénzek, ha lennének, de sajnos nincsenek, illetve olyan, bukaresti minisztériumi kezelésben vannak, amelyek nem képesek a lehíváshoz szükséges feltételeket megteremteni. Ezért Románia rengeteg pénzt vissza fog adni az Uniónak, pedig mindenki jobban járna, ha ezeket átcsoportosítanák azokhoz, akik képesek a közbeszerzési és más adminisztratív dolgokat biztosítani e pénzek felhasználásához. Nem ez fog történni, a pénzek el fognak veszni az ország számára, sajnos a hatalmi, központi érdekek fontosabbak, mint a fejlesztéspolitikai érdekek, lehetőségek.

 632 total views,  1 views today

Hozzászólások
Loading...