www.borbolycsaba.ro

A Madarasi Hargita turisztikai fejlesztéseit vitatták meg

Több hasznos javaslatot is megfogalmaztak szerdán, június 7-én Zetelakán a Hargita fejlesztési társulás megbeszélésén. Nagy Attila Zetelaka polgármestere, Kozma Péter alpolgármester, Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, Sándor Barna megyei tanácsos, Szabó Imre a Zetelaki Közbirtokosság elnöke, Dávid Lajos a Hargita Hegység ADI elnöke és Lázár Zoltán igazgató jelenlétében vitatták meg a Madarasi Hargita turisztikai fejlesztési lehetőségeit. Egyik legfontosabb lépés lenne az üdülőtelep mentesítése a gépjárművektől. Az elképzelések szerint egy alternatív útvonalon lehetne majd megközelíteni a parkolót, ahonnan felvonóval lehet feljutni az üdülőtelepig. A jelenleg használt Filó útját a továbbiakban az erdőkitermelő cégek és a panziókat kiszolgáló járművek továbbra is használhatnák. Egy másik elképzelés szerint a Filó útja kezdésénél egy parkolót létesítenének, innen pedig rendszeres buszjáratokkal lehetne tovább haladni. Harmadik felvetés szerint a már létező parkoló kapacitásának függvényében korlátoznák a forgalmat sorompó és útdíj rendszer bevezetésével.

Cross-quad pálya kiépítése is szerepel az elképzelések között a közbirtokosság területén, amelyet bármikor használhatnak a négykerekűek és elég változatos lenne, ahhoz, hogy több napon át is élvezhető legyen.

Borboly Csaba megyeelnök szerint egyre népszerűbb a hegyi turizmus úgy télen mint nyáron, a Madarasi Hargita pedig mindkét évszaknak megfelelő sportágaknak kedvező adottságokkal rendelkezik, ezért fontos a folyamatos fejlesztés és a jó ötletek összehangolása. A megyeelnök felkérte a jelenlévőket, hogy az érintett településekkel folyamatosan egyeztessenek, hiszen a Hargita-hegység fejlesztésének haladnia kell. Ugyanakkor fontos, hogy mielőbb helyi turisztikai érdekeltségű településsé nyilvánítsák a Madarasi Hargitát vagy egy többségi település falu részévé.

Csíkszereda, 2017. június 7.

586 total views, 1 views today

Hozzászólások
Loading...