A Márton Áron-megemlékezésen és -konferencián elhangzott beszédem

Szüleink még emlékeznek arra, hogy például Kolozsváron, Nagyváradon vagy Zilahon negyven évvel ezelőtt még bárhol – üzletben, utcán – szót értettek magyarul a helybéliekkel. Ma már nincs így. Azért is kell fizikailag is jelen lenni minden ilyen alkalommal, hogy Székelyföld ne jusson erre a sorsra.

Márton Áron bátor kiállása is az úzvölgyi csatában elhunyt székely fiatalokra emlékeztet – a történelmünk tele van olyan emberekkel, akik hősiesen kiálltak a földért, amit az otthonunknak nevezünk, a közösségért, amelyet a miénknek vallunk. Márton Áront nem tudták megtörni, bár számtalan módon próbálták. Rengeteg megpróbáltatáson ment keresztül, de hű maradt népéhez, szülőföldjéhez, Istenéhez: hitét és ebből fakadó bátorságát nem tudták tőle elvenni.

Márton Áron az első világháborúban háromszor sebesült meg. 1915-ben érettségizett, rá három napra már besorozták, és Doberdóban harcolt. A gondviselésnek hála, az akkor húszéves fiatalember túlélte a háború borzalmait. Az úzvölgyi katonai temetőben több mint háromszáz 16–20 év közötti fiatal honvédő nyugszik. Mi minden(ki) lehetett volna belőlük?!

Augusztus 26-án, hétfőn rájuk is emlékezünk, ezért fontos, hogy ott legyünk, és fejet hajtsunk hőseink emléke előtt.

Nekünk is bátornak kell lennünk: habár ma nem fegyverrel, nem ágyúval kell harcolnunk, csaták igenis zajlanak körülöttünk. Ilyen csata az úzvölgyi is: bíróságon vívjuk az egyik részét, de fontos, hogy augusztus 26-án sokan ott legyünk a megemlékezésen, hogy erőt mutassunk fel, hogy mindenki számára nyilvánvalóvá váljon: nem engedjük Úzvölgyét.

Csíkszentdomokos, 2019. augusztus 24.

87 total views, 1 views today

Hozzászólások
Loading...