A medvekérdés nemzeti ügyből európai csatává vált

Miről szólt a megbeszélés?

A mintegy harmincöt perces megbeszélésen az Európai Vadászszövetség (FACE) egyik vezető képviselőjével közösen tekintettük át, hogyan lehetett összehangolni a romániai és a szlovákiai törekvéseket a barna medve védettségi szintjének csökkentése érdekében. A beszélgetés középpontjában a Berni Egyezmény alá tartozó fajok „downlistingje”, vagyis a mellékletek módosítása, a nagyvadakkal kapcsolatos bírósági támadások, valamint az uniós „stresszteszt” konzultáció állt.

A FACE képviselője részletesen ismertette, hogyan zajlott a farkas védettségi státuszának csökkentése az egyezmény keretében. Több tagállam ezt politikai döntésnek tekintette, miközben a tudományos adatok a populációk növekedését igazolták. Ugyanez a logika volt érvényes a barna medvére is, különösen Romániában, ahol a genetikai monitoring 10 000–12 800 példányra becsülte az állományt. Ez nagyjából háromszorosa volt az ökológiai eltartóképességnek.

Mik voltak a legnagyobb veszélyek és kihívások?

Az egyik legsúlyosabb veszélyt az jelentette, hogy a fajvédelmi döntéseket nem minden esetben a terepi adatok és a tudományos eredmények irányították, hanem egymással versengő politikai és aktivista logikák.

A beszélgetésből egyértelműen kiderült, hogy számos tagállamban – köztük Romániában, Szlovákiában, Finnországban és Szlovéniában – a minisztériumok döntéseit rendszeresen megtámadták nemzetközi hátterű civil szervezetek. Emiatt a medve- és farkasállomány kezelése akár hónapokra vagy évekre is megbénulhatott.

Ezzel párhuzamosan olyan új európai jogszabályok léptek életbe, mint a természet-helyreállítási rendelet. A kormányok megkezdték a nemzeti tervek kidolgozását, miközben fennállt annak a veszélye, hogy a hegyvidéki térségek konfliktusai említés nélkül maradnak.

Ha ezek a tervek kizárólag a vadon élő fajok lehető legszigorúbb védelmére törekedtek volna, és nem biztosítottak volna lehetőséget a szabályozott vadgazdálkodás számára, akkor a későbbiekben még nehezebbé válhatott volna a védettségi szint csökkentése.

Mit jelentett mindez Romániának és a hegyvidéki gazdáknak?

A megbeszélésen elemzett forgatókönyvek egyértelműek voltak. Amennyiben nem sikerült volna tudományos alapon, regionális megközelítéssel átsorolni a barna medvét az élőhelyvédelmi irányelv IV. mellékletéből az V. mellékletbe azokon a területeken, ahol az állomány tartósan túllépte az eltartóképességet és dokumentált volt az emberi élet veszélyeztetése, a helyzet nemcsak konzerválódott, hanem tovább is romolhatott volna.

Ez azt jelentette volna, hogy a pásztorok, a gazdák és a hegyvidéki önkormányzatok továbbra is egyedül viselték volna az „európai természetvédelem” terheit, miközben a döntések bíróságokon és távoli irodákban születtek volna meg.

A FACE szakértője világosan fogalmazott: azokban az országokban, ahol a medve- és farkaspopulációk szabályozását jól felépített derogációs rendszerek alapján végezték – például Horvátországban vagy Svédországban –, a fajvédelem és az emberi biztonság egyszerre volt fenntartható. A probléma azokban az országokban vált különösen súlyossá, ahol az aktivista perek és a zöld minisztériumi irányítás együttesen akadályozták az érdemi állománykezelést.

Tánczos Barna szerepe és a farkas védettsége körüli jogi vita

A megbeszélésen külön kitértünk arra is, hogy a farkas védettségi szintjének csökkentését több szervezet európai szinten, jogi úton támadta meg. Ez azért jelentett különösen komoly veszélyt, mert Tánczos Barna romániai kormányzati szerepében, az AGRIFISH Tanácsban nyíltan felvetette: az egyedi kivételezés logikájáról át kellett térni a jogszabály mellékleteinek módosításával megvalósuló, arányos szabályozásra, ahogyan az a farkas esetében már megtörtént.

Amennyiben ezek a jogi támadások sikerrel jártak volna, a farkas és a medve ügyében is visszakerülhettünk volna a kiindulópontra, a „minden szigorúan védett” logikájához. Ez a megközelítés figyelmen kívül hagyta volna az emberi élet védelmét, a hagyományos gazdálkodást és a hegyvidéki közösségek mindennapi valóságát.

Ezért azon dolgoztunk, hogy a farkas ügyében szerzett tapasztalatokat jogilag is védhető módon használhassuk fel a medve státuszának átsorolásakor.

Hat konkrét munkapályát határoztunk meg Európa-szerte

A megbeszélés alapján hat konkrét területen terveztük folytatni a közös munkát a FACE-szel:

1. Stresszteszt-konzultáció – Az volt a cél, hogy augusztus 10-ig a Régiók Európai Bizottsága és a FACE különálló, de egymást erősítő beadványokat nyújtson be az élőhelyvédelmi és a madárvédelmi irányelv felülvizsgálatához, a Hargita megyei adatokra és az AGRIFISH Tanács támogatására építve.
2. Szeptember 21-i brüsszeli „Reality Check” esemény – Fontosnak tartottuk, hogy a Régiók Európai Bizottsága rendezvényén a politikai üzenet mellett tudományosan hiteles szakértő is jelen legyen, hogy az Európai Bizottság ne pusztán érdeklobbinak tekintse a javaslatainkat.
3. Az Európai Parlament Biodiverzitás Intergroupja – Egy kifejezetten a barna medvére összpontosító őszi meghallgatás megszervezését tűztük ki célul. Ennek eredményeként egy írásos, többpárti nyilatkozat kérhette volna a regionális alapú védettségcsökkentés elindítását.
4. Július 30-i online workshop – Román, szlovák, finn és más országok tapasztalatainak megosztását, valamint egy közös szakpolitikai állásfoglalás és üzenetcsomag elkészítését terveztük. Ezt valamennyi résztvevő felhasználhatta volna a saját beadványaiban.
5. Románia és Szlovákia támogatása az AGRIFISH után – Eljárási útitervet, közös szakmai ülést és összehasonlító jogi anyagot terveztünk készíteni az uniós kivételszabályok alkalmazásáról.
6. Természet-helyreállítási tervek – Azt szerettük volna elérni, hogy a hegyvidéki országok nemzeti helyreállítási tervei külön fejezetben foglalkozzanak az emberek és a nagyragadozók közötti konfliktusokkal, ezzel jogi kapaszkodót teremtve a későbbi szabályozáshoz.

Mi volt a következő lépés, és mire kértük az érintetteket?

A következő nyolc hét meghatározó időszaknak ígérkezett. Ebben az időszakban dőlhetett el, hogy a 2028–2034-es uniós ciklusban a barna medve ügye továbbra is politikai aknamező marad-e, vagy jogilag rendezett, tudományos alapokon nyugvó pályára kerül.

Ehhez egyaránt szükség volt a brüsszeli munkára, a bukaresti minisztériumok felelősségvállalására, valamint a megyei szintű adatgyűjtésre és stratégiaalkotásra.

Arra kértem a Hargita megyei gazdákat, önkormányzatokat és valamennyi érintettet, hogy osszák meg saját tapasztalataikat, eseteiket és adataikat. Ezekből épülhetett fel az a bizonyítékcsomag, amelyre Brüsszelben és Bukarestben egyaránt hivatkozhattunk.

A medvemaffia és a szélsőséges NGO-hálózatok hangosak voltak, ezért nekünk kellett még erősebb és hitelesebb hangot adnunk a hegyvidéki közösségek valóságának.