A megszólás mint eszköz a pályakezdők támogatására

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karának diákjai jól döntöttek, amikor ide jöttek tanulni, Székelyföldet választva – jelentette ki Borboly Csaba a felsőoktatási intézmény végzős hallgatóinak június 15-i, csíkszeredai ballagásán. Hargita Megye Tanácsának elnöke beszédében hangsúlyozta, hogy ezzel a diákok helyzeti előnyt teremtettek maguknak.

„A csíkszeredai kar létrehozásával a minőségi élet alapjainak megteremtése volt a cél Székelyföldön, az intézmény feladata annak a közösségszervező, -vezető elitnek a kiképzése, amelyre a térségnek szüksége van. Nem kell aggódnotok a holnap felől, hisz Székelyföld számára nélkülözhetetlen az egyetemet végzett fiatalok tudása. Hiszem azt, hogy aki el is megy külföldre tapasztalatot vagy pénzt gyűjteni, haza fog térni, mert nem az egyéni siker a legfontosabb, hanem az, ha a közösség számára hasznossá válunk, és tudom, hogy a jelenlévők ennek tudatában vannak. Hiszem azt, hogy hasznosak akartok lenni mindannyiunk számára, ehhez viszont számos közös teendőnk van: a végzősöknek, oktatóknak, intézményvezetőknek, de az itt jelen lévő hozzátartozóknak is” – mondta az elöljáró, aki úgy látja, lehetőséget kell teremteni a tanulmányaikat elvégző fiataloknak, biztatni kell őket, különben nincs amiért itthon maradniuk. „Nézzék meg a térségben megjelenő álláshirdetésekben, hogy tíz közül hány szól a frissen végzett fiataloknak! Általában kevés. De mi tudunk ezen változtatni, például egymást meg tudjuk szólni – Székelyföldön a közösség ítélkezése, a megszólás intézménye évszázadokon keresztül jól működött. Biztatnunk kell egymást, hogy a fiatalok számára minél több munkahelyet hozzunk létre. A fiatal vállalkozókat is segítenünk kell, és nagyon sokat tehetünk ezért mi, akik most itt vagyunk. Ha látjuk, hogy egy fiatal vállalkozást indított, támogatjuk-e? Amikor vásárolunk, figyelünk-e arra, hogy kitől vesszük meg az adott terméket vagy szolgáltatást? A politikusok nem tudnak megoldani mindent, csak a társadalmi élet egy szeletére nyújthatnak megoldást, mindenkire szükség van” – fogalmazott a megyei tanács elnöke. Lehetséges munkatársainak nevezte a végzősöket, Hargita Megye Tanácsa és alárendelt intézményei ugyanis nagyon komoly lehetőségeket biztosítanak számukra. „Dolgozzunk együtt a megyéért, Csíkért és az egész térségért: vissza kell szerezni Úzvölgyét – mint ahogy a Békás-szorost sikerült –, a Csíki Magánjavakat, elvett jogainkat. Vállaljátok azt, hogy aláírtok, szerveztek, kommunikáltok azért, hogy a többségi társadalom értse meg: Székelyföld volt, van és lesz” – biztatta a végzősöket Borboly Csaba.

Csíkszereda, 2019. június 15.

82 total views, 1 views today

Hozzászólások
Loading...