fbpx
????????????????????????????????????

A román nyelv oktatásának módszerén kell változtatni a magyar anyanyelvű diákok esetében

Változtatni kell a román nyelv oktatásán a magyar anyanyelvű diákok esetében, hiszen a hagyományos módszerrel nem tudják kellőképpen elsajátítani az ország nyelvét. Ebből kifolyólag hátrányba kerülnek a munkahelykereséskor, érettségi után munkanélküliek lesznek, majd kivándorolnak külföldre – vázolta fel a problémát Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke július 17-én a csíkszeredai Apáczai Csere János Pedagógusok Házában, a Bolyai Nyári Akadémia román nyelv és irodalom oktatásáról szóló konferenciáján. A megyeelnök arra kérte a jelenlevőket, dolgozzanak együtt a program változtatásán és olyan alternatív projektek létrehozásán is, amelyek a román nyelv tanulását segítik elő a magyar anyanyelvű gyerekek számára.

Bár a megyei tanácsnak nem közvetlen feladata, több éve foglalkoznak az oktatás és a szakoktatás témakörével a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) vezetőségével együttműködve, fejtette ki Borboly Csaba, szakintézmények képviselőivel közösen megalakították a román nyelv oktatásának témakörével foglalkozó munkacsoportot. Készítettek közvéleménykutatást, amelynek eredménye szerint a diákok, az őket tanító pedagógusok és a szülők több mint 90 százaléka mondta, hogy a gyermekek nagyrésze megtanulna románul, de más módszerrel.

Borboly Csaba nemrég Pavel Năstase oktatási miniszternek is felvázolta a problémát: http://hargitamegye.ro/hirek/a-romannyelv-tanitasrol-az-oktatasi-miniszteriumban–hargita-megyei-szemszogbol.html. A minisztérium szakembereivel folytatott megbeszélésen is egyértelmű volt, hogy a programot kellene módosítani, ezen kell tovább dolgozni, és ehhez jó, ha nyújtanak be javaslatokat a pedagógusok. Ez fontos, hiszen a Hargita megyei pedagógusok már értek el kiváló eredményeket jó javaslatok, kísérletek és projektek mentén, fejtette ki Borboly Csaba.

A Hargita megyéből elindult kezdeményezés mentén és a Hargita Megye Tanácsa által összeállított javaslatokat is többek között figyelembe véve dolgozott az RMDSZ szenátusi és képviselőházi frakciója, és elértek egy fontos lépést, hogy az RMDSZ parlamenti frakciója befoglalta módosító javaslataiba, így ezeknek is köszönhető az elért eredmény, hogy ezután különböző vizsgát tesznek román nyelv és irodalomból a román és a magyar anyanyelvűek.

Hargita Megye Tanácsa saját programjain keresztül is segíti a különböző oktatási programokat – például finanszírozza az Iskola másként programjait -, ezért a megyeelnök felhívta a figyelmet a pályázási lehetőségre. Arról a tervről is beszámolt Hargita Megye Tanácsának elnöke, hogy magyar anyanyelvű diákokat táboroztassanak Bélborban, a megye északi részében, hogy nyelvet tanuljanak, de ez csak akkor valósulhat meg, ha ezt szeretnék a szülők, a pedagógustársadalom és a gyerekek is. Ez egy hosszútávú terv, de ha van akarat, a feltételek és a megyei tanács támogatása adott, arra lehet számítani, tette hozzá a megyeelnök.

Borboly Csaba várja azt a két tőmondatos javaslatot a pedagógusoktól, amit holnap, július 18-án továbbíthat Klaus Iohannis államelnöknek Hargita megyei látogatása alkalmával a magyar gyerekek románnyelv-tanulási nehézségei ügyében.

Új szemléletre van szükség az oktatásban, változtatni kell a hagyományos módszereken, ösztönözni kell a fiatalokat, mondta Burus Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke, Hargita megyei tanácsos. Ezek megvitatásáért is fontos a nyári akadémia, amelyet idén 25. alkalommal tartanak meg a szakminisztériummal, civilszervezetekkel és egyetemekkel együttműködve.

Csíkszereda, 2017. július 17.

Loading

Válaszolj

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.