fbpx
?

A tejtermelők után a zöldségtermesztők ideje is el kell jöjjön

Egy családi vállalkozás által működtetett székelykeresztúri hajtatóházhoz látogatott Fazekas Sándor magyar földművelésügyi miniszter május 26-án, csütörtökön Borboly Csabával, Hargita Megye Tanácsának elnökével és Rafai Emil polgármesterrel együtt. A gazdák jelenlétében beszélgetve az elöljárók egyetértettek a szakoktatás támogatásának szükségességében. A jelenlévők elmondták, hogy jól látható a térségben a tejtermelők által létrehozott Nagy-Küküllő Mezőgazdasági Szövetkezet előnye, valamint a megyei tanács támogatásainak eredménye – utóbbiak nagyon fontosak a hűtőházak létesítése szempontjából, hangzott el. A megyeelnök szerint szükség van zöldségtermesztői szövetkezet megalakítására is, és a gazdáknak élniük kell a különféle pályázati lehetőségekkel, például a Leader-társulásokban. A zöldségtermesztők panaszkodtak a szűk piacra, amely miatt száz kilogramm fekete retket kellett szemétbe dobni. Fazekas Sándor ismertette a hortobágyi modellt, ami jó példa lehet a Hargita Megyei Agrárkamara képzéseinek szervezéséhez, és azt is elmondta, hogy Magyarországon külön piacszervezők is foglalkoznak az értékesítéssel.

Csíkszereda, 2016. május 26.

 568 total views,  1 views today

Hozzászólások
Loading...