Az egyik fő cél a székely termékek magyarországi értékesítése
Fazekas Sándor földművelésügyi minisztert látták vendégül Székelykeresztúron május 26-án, csütörtökön. A tárcavezető ellátogatott egy helyi családi vállalkozás által működtetett hajtatóházba, majd részt vett a székelykeresztúri gazdafórumon, amelyen ismertették a székelyföldi szövetkezeti mozgalmat, és a székely termékek magyarországi közös értékesítési lehetőségeiről beszélgettek a helyi gazdafórumon.
A miniszter elismeréssel szólt az elmúlt évek régióbeli fejlesztésekről, azt mondta, ezt mutatják a településképek, a felújított utak egyaránt, és ebben sok munka van.
– Ebből is látszik, hogy az erdélyi magyarság jó úton halad – jelentette ki előadása felvezetőjében Fazekas Sándor.
Előadásában azt ecsetelte, miképpen lehetne továbbvinni a székelyföldi gazdák munkáját. Úgy véli, a mezőgazdaság számára az jelenti a megélhetést, ha megteremtjük saját termékeinket, és a föld saját tulajdonban legyen. Kijelentette, szeretne segíteni, hogy a székelyföldi gazda minél sikeresebb legyen, a szakképzésben úgyszintén. A miniszter gratulált a székelyföldi sajtcéhhez és a Keresztúr-térségi borászathoz, és pozitívan értékelte, hogy húsz évvel ezelőtthöz képest mára egész termékcsaládok jelentek meg Székelyföldön. Ezek sikeréhez meg kell szervezni a márkákat, és a termékeket ki kell juttatni az európai uniós piacokra, mondta.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke a székely termékek magyarországi megjelenésének támogatására és egy magyarországi marhavágóhíddal való szerződéses partnerkapcsolat kialakítására vonatkozó javaslatot adott át a miniszternek. Emellett arról szóló dokumentumot is átadott, amelyben kérte a szövetkezeti tejfeldolgozók megfelelő működtetése érdekében a tárcavezető segítségét egy kedvező kamattámogatási konstrukció kidolgozásában, valamint a magyar kormány támogatását egy pilotprogram keretében egy tangazdaság finanszírozására osztrák mintára, annak az oktatási intézménynek, ahol a legjobb feltételek már biztosítottak. A megyeelnök a gazdafórumon tartott beszédében megköszönte a székelykeresztúri tejfeldolgozó üzemnek nyújtott magyarországi támogatást, és kérte a segítséget a Zeyk Domokos Szakközépiskola fejlesztésében, a térségi szőlőtermesztés-bortermelés megszervezésében, valamint a zöldségtermesztői szövetkezet megalakításában. Kiemelte az egyházak szerepét a keresztúri tejfeldolgozó gazdaszövetkezet által való megvásárlásában és újraindításában, továbbá elmondta, hogy a legtöbb vidékfejlesztési támogatást országos viszonylatban a Hargita megyei gazdák kapták az elmúlt években, mintegy százmillió euró értékben, és ez alapján olyan helyet kell teremteni, ahol jó élni. A székely termékek hozzáadott értékének növelésére törekszenek pályázati rendszerükkel és a Székely termék védjeggyel, ecsetelte Borboly Csaba.
Fazekas Sándor válaszában elmondta, természetesen segítenek abban, hogy magyarországi vásárokon, gasztronómiai bemutatókon megjelenjenek a székely termékek. Budapest és körzete mintegy hárommilliós felvevőpiac, és ott a székelyföldi árunak respektje van, fogalmazott a földművelésügyi tárca vezetője. Arra is felhívta a figyelmet, hogy az élelmiszeriparral a turizmust is össze lehet kapcsolni, ilyen a manufaktúrák látogatása.
Borboly Csaba szerint Székelykeresztúr fontos térségi központ, amit az is mutat, hogy már a második magyarországi miniszter látogat ide, ami Rafai Emil polgármester munkáját dicséri.
Csíkszereda, 2016. május 26.