fbpx
????????????????????????????????????

A természet védelmét figyelembe véve fejlesszünk!

Aláírták a szerződést a Csomád–Bálványos Közösségi Fejlesztési Társulás Hargita megyei része övezeti rendezési tervének (PUZ) elkészítésére. A PUZ kivitelezése négy szakaszban történik: először elkészítik a tanulmányokat, miután megvalósul az első tervváltozat, azt vitára bocsátják, majd következik a lezárás és az engedélyezés. A tevékenység lebonyolítására egy évre van szüksége a kivitelező cégnek, a Vallum Kft.-nek. A szerződés értéke 120 ezer lej. A terv alapján lehet majd fejleszteni, építeni az említett térségben.

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke az övezeti rendezési terv szükségességéről, pozitív következményeiről beszélt:

– Azt szeretnénk elérni, hogy fenntartható módon fejlesszük a térséget, mert ha úgy tudunk az itt élő emberek számára előnyt, jövedelmet, gazdasági lehetőséget teremteni, hogy közben megvédjük a természetet, akkor jó irányba haladunk. Továbbá célunk, hogy a térségbe a vendéglátás számára bővítsük a lehetőségeket, a desztinációkat, növeljük a vendégéjszakák számát, mert ezzel egyúttal munkahelyeket is teremtenénk, és azt gondolom, hogy számos perspektíva nyílna azok számára is, akik az adott térségben mezőgazdaságból, állattartásból, erdőgazdálkodásból élnek. Ez a terv a tudatos és fenntartható bővülésnek a rendezési terve lesz Csomád–Bálványos térségben – fogalmazott a megyeelnök.

Korodi Szabolcs, a kivitelező cég tervezője ismertette, miért lenne fontos a tervezet:

– Hargita megye egyik kiemelt turisztikai desztinációja a Csomád–Bálványos, ebben a zónában Kozmás, Tusnád és Tusnádfürdő rendelkezik területekkel, és érdekelt a turisztikai fejlesztésben, illetve a környezetvédelemben. Jelenleg nincs egy átfogó koncepció arra vonatkozóan, hogyan lehetne hasznosítani ezt a zónát, pedig százezer fölötti az odalátogató turisták száma úgy is, hogy nincs egy szervezett fogadás, tehát önmagában is nagy vonzerővel bír ez a terület.

Böjte Csaba Ernő, a Csomád–Bálványos Közösségi Fejlesztési Társulás igazgatója kifejtette, Kovászna megyében a megyei tanács szintén jóváhagyja hamarosan a szükséges pénzt erre a célra. A tervezet elkészítését a Csomád–Bálványos ADI honlapján, illetve Facebook-oldalán követhetik.

Becze István megyei tanácsos véleménye szerint is az egyik  legérdekesebb, legértékesebb terület a Csomád–Bálványos.

– Szükség van a területrendezési tervre, mert sok olyan lehetőség van, amiről nem tudjuk, hogyan lehetne megvalósítani. Össze lehet hangolni az érintett településeket, hogy közös fejlesztési terveket szőjjenek – hangzott el Becze István részéről.

A Szent Anna-tó környékének turisztikai fejlesztése Hargita és Kovászna megye tanácsának közös célkitűzése, ezért hozták létre közösen a Csomád–Bálványos Közösségi Fejlesztési Társulást, és ezért döntöttek az egységes övezeti rendezési terv elkészítése mellett egy évvel korábban egy tanácsülésen. Idén júliusban pedig gyűlést tartottak, amelyen az érintettek megfogalmazták a fejlesztésre irányuló javaslataikat, eszerint újabb útvonalat alakítanának ki Tusnádfürdő és a Szent Anna-tó között, illetve bicikliutakat és tanösvényeket a Csomád-Bálványos természetvédelmi térségben.

Csíkszereda, 2016. október 17.

 887 total views,  1 views today

Hozzászólások
Loading...