Kifizessem vagy ne fizessem?
Jubileumi évforduló van ma: tíz éve fizetem a földadót tordátfalvi és bencédi földekre. Azon gondolkodom, hogy meg is ünneplem ezt az évfordulót, mégpedig úgy, hogy nem fizetem ki a járulékokat. A megyei tanács elnökeként szinte bűn ilyet mondani, tudom, de hol van az igazság abban, hogy az említett területek egy részéről azt sem tudom, hol vannak, és gondolom, nagy esély van arra is, hogy valaki vagy valakik évente APIA-támogatást is felvesznek rájuk? És mégis én fizetem az adót…
Nagyanyám dolgos asszony volt, és mivel nagyapám korán elhunyt, egyedül kellett nevelnie a gyermekeket, egyedül kellett gondoskodnia sok mindenről. Arra kért, amíg élt, hogy „szedjem össze” az örökölt, hozományból származó földeket, járjak utána a területeknek. Ezt meg is tettem 11 éve, ahol lehetett, adománylevéllel, máshol szimbolikus adásvételi szerződéssel a közeli rokonsággal rendeztem a földügyeket. És sok tervem volt ezekkel a földekkel, például diófákat akartam ültetni, de most, hogy eltelt a tíz év, mégsem tudom, hová is ültessek, nem tudom, hová vethetnék kukoricát…
A sok papírmunka és utánajárás elveszi az ember kedvét, bonyolult az eljárás, a kifizetés, sorba kell állni, időigényes munka tisztázni a tulajdonjogokat. Nem csoda, ha fiataljaink megunják a sok akadályt, amit a bonyolult román törvények állítanak eléjük, akár az átíratásra vagy a telekkönyvezésre gondolunk. Nem beszélve az építkezéssel járó iratcsomó összeállításáról, ami majdnem egy évig is elhúzódhat, költséges és sok energiát igényel, míg a végére érünk. Pedig mi évek óta arra biztatjuk őket, hogy maradjanak itthon, mert mennyire fontos a föld, az anyaföld. Van Kiskertész program, amely a földek megmunkálására buzdítja őket. Milyen jó lenne, ha a sok összekuszált bürokratikus folyamat egyszerűsödne, ha adókedvezményekkel rávehetnénk fiataljainkat, hogy szüleik, nagyszüleik területeit ne hanyagolják el!
Igaz, az erdőügyekkel kicsit jobban jártam, hiszen a 2013-as kényszerszabadságom ideje alatt a tordátfalvi Nagy János, akit azóta barátomnak mondhatok, biztosított arról, hogy vigyáz az erdőrészre, így neki köszönhetően már második éve biztosított a tűzifám is. Egyesek talán emlékeznek, hogy a múlt héten pont egy ilyen rakomány fával akadt kis gondunk a lerakodásnál.
Biztos vagyok benne, hogy sokan vannak még ebben a helyzetben, ugyanúgy kínlódásnak, veszteségesnek érzik ezt a helyzetet, mint én, hiszen ha belegondolok, az az összeg, amit az elmúlt tíz évben az adók kifizetésére költöttem, valószínűleg meghaladta a szóban forgó földek értékét. Ennek ellenére bizakodó vagyok, és mindenkit optimizmusra biztatok, mert előbb-utóbb rendeződnek a dolgok. Remélem, hogy a túlburjánzott bürokrácia, az ellentmondó, nehezen értelmezhető törvények okozta nehézségek ellenére vannak még olyan fiatalok, akik fontosnak tartják fáradságos munkával megművelni a földeket és örökségüket megőrizni a következő generációknak.
