www.borbolycsaba.ro

A turizmus fejlesztése és a lakosság igénye prioritás

Annak érdekében, hogy megoldást találjanak a Parajd és Székelyudvarhely közötti elektromos távvezeték feszültségnövelésére június 27-én, szerdán megbeszélésre hívták az érintett feleket a megyeházára.

A megbeszélésén részt vett Antal Imre, az Electrica Rt. Hargita megyei kirendeltségének igazgatója, Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, Bíró Barna Botond alelnök, valamint az érintett települések polgármesterei és a bucsini sípályák tulajdonosai.

Évekkel ezelőtt a Kisfalu programból indult el a kezdeményezés, továbbá a Hargita Sírégió tagjai a bucsini sípályák, és onnan kezdődött el a közös gondolkodás, hogy a turizmus fejlesztése érdekében szükség lenne arra, hogy az ott található három sípálya és a turisztikai szolgáltatók nyerjenek villamos ellátást, hisz jelen pillanatban saját generátorral állítják elő. A Kisfalu elnevezésű keretprogramunk célja többek között a megye több mint száz kistelepülésén fejleszteni az elektromos és vízhálózatot – hangsúlyozta Borboly Csaba megyeitanács-elnök.

A megbeszélés kapcsán úgy nyilatkozott: a kezdeményezés beérett, van akarat és hozzáállás az Electrica részéről, ezért köszönetét fejezte ki Antal Imrének, az Electrica Rt. megyei vezetőjének.

– Közös érdekünk, hogy Parajd turisztikai fejlesztése és a Bucsin fenntartható fejlesztése váljon valóra. A villamossági rendszeren Korondon és Farkaslakán komoly hiányok vannak, amit közös erőfeszítéssel lehet orvosolni – fűzte hozzá Borboly Csaba.

Kovács Lehel, Farkaslaka község polgármestere a megbeszélésén szóvá tette, hogy a hozzá tartozó településeken olyan ingadozó az elektromos áram, hogy több háztartásban évente kell mosógépet cserélni.

Jelen pillanatban fejlesztés nélkül újabb rácsatlakozási kérések esetén nem tudja biztosítani a szolgáltató a biztonságos energia ellátást az eddigi fogyasztóknak sem. Az építési engedély kiadásához szükséges a beruházással ideiglenesen illetve állandóan elfoglalt területek tulajdonosainak beleegyezése, míg a közterületek esetén tanácshatározatok.  A vállalat csak az önkormányzatok segítségével tudja ezen aktákat beszerezni. Ez ügyben teljes együttműködésünkről biztosítottuk a céget, hogy erre a fontos fejlesztésre mihamarabb sor kerülhessen – fogalmazott a megyeelnök.

Ahogy lenni szokott, ez esetben sem a pénzzel van a baj, hanem a bürokratikus tényezőkkel. Ha a bürokratikus akadályok elhárulnak, Antal Imre megítélése szerint 70 nap elegendő a munkálat kivitelezésére.

– Nem a munkálattal van a baj, hanem az idővel, amíg odáig érünk, hogy minden hivatal teljes nyitottsággal kezelje az ügyet, és senki se bújjon el aláírások, pecsétek mögé – summázta Borboly Csaba elnök.

Csíkszereda, 2018. június 27.

424 total views, 1 views today

Hozzászólások
Loading...