fbpx

A választási eredményeket értékelték ki a csíkszeredai TKT-ülésen

Az európai parlamenti választások kiértékeléséről és az elmúlt időszak tanulságainak levonásáról szólt a Területi Küldöttek Tanácsának ülése, amelyet június 5-én, csütörtökön délután tartottak a csíkszeredai megyeházán. Jelen volt Kelemen Hunor szövetségi elnök, Tánczos Barna szenátor, Borboly Csaba, az RMDSZ Csíki Területi Szervezetének elnöke, valamint Becze István, a területi szervezet ügyvezető elnöke is. Kelemen Hunor szerint sikerült jó eredményt elérni az EP-választásokon, és megköszönte mindenkinek a segítséget. „Ráerősítettünk a városokban, például Székelyudvarhelyen, Marosvásárhelyen, Szatmárnémetiben, és látszik, hogy ha odafigyelünk ezekre a településekre, akkor jó eredmény érhető el” – jelentette ki a szövetségi elnök. Azt is elmondta, hogy a kormányban jelenleg éppen a költségvetés-kiegészítés előkészítésén dolgoznak, a jövő héten konzultálnak a székelyföldi megyeelnökökkel, és reméli, sikerül jelentős támogatást szerezni a székely megyéknek.

Becze István ügyvezető elnök beszámolt a kampánytevékenységről, így a székelyudvarhelyi kampánynyitóról, a Csíki Tavaszváró Napok sorozatról, a csíkszeredai városi majálisról, az RMDSZ nőszervezete által szervezett Sikeres Nők Iskolájáról, rétegtalálkozókról, államtitkári látogatásokról. Próbálták a fiatalokat is megszólítani a közösségi oldalakon keresztül is, így versenyeket indítottak a Facebookon, és ugyancsak sikeres volt a gyermekjátékprogram. A területi ügyvezető elnök röviden összefoglalta az eredményeket kiemelve azokat a településeket, amelyeken a főtitkárság által leosztott elvárt szavazatokat is túlteljesítették – mint például Madéfalva, Szentlélek, Rákos és Dánfalva –, de a többiek is dicséretet érdemelnek, mert mindenhol sok energiát fektettek be.

Borboly Csaba területi elnök szintén köszönetet mondott azoknak, akik segítettek az elmúlt hetekben. Kiemelte a területi RMDSZ-szervezet csapatát, amely nagyon sokat dolgozott, és megköszönte a polgármestereknek meg a helyi csapatoknak is a sok munkát. Megemlítette, hogy júniusban szeretné, ha sikerülne a városban tisztújítást tartani, majd pedig az ősz folyamán a többi helyi szervezetben is, ahol szükséges. Elmondta, reméli, hogy a csíki jó eredmény látszani fog a kormány költségvetés-módosításában is. „Az RMDSZ országos viszonylatban hatossal kezdődő választási eredményt ért el, ami azt jelenti, hogy sikerült megállítani törzsszavazóink lemorzsolódását. Ugyanakkor a folyamat törékeny, és az elért eredmény néhány nem kellően átgondolt lépéssel elveszíthető” – hívta fel a figyelmet a területi elnök.

Csíkszereda, 2014. június 5.

 750 total views,  1 views today

Hozzászólások
Loading...