Több mint ezren ropták a táncot a Csűrdöngölőn
Jubileumi Csűrdöngölőt és sokadalmat tartottak Csíkszeredában június 5-én, csütörtökön a Hargita Megye Tanácsa és alintézményei által szervezett X. Hargitai Megyenapok keretében.
Az András Alapítvány és a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes által huszonötödik alkalommal szervezték meg gyermek és ifjúsági néptánctalálkozót, ahol a legapróbbaktól az ifjúkorúakig ropták táncot a megyeháza oszlopcsarnokánál. Az elmúlt évek Csűrdöngölőiből nyílt fotókiállítás a Megyeháza Galériájában. A tárlatot Kovács Árpád, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont vezetője és András Mihály, az András Alapítvány vezetője, a Hargita együttes igazgatója nyitotta meg. „A kiállított fotók és az izgalommal készülődő táncosok jelzik, van akinek továbbadni hagyományainkat, van jövő!” – hangsúlyozta megnyitó beszédében Kovács Árpád.
András Mihály köszöntőjében sikeresnek értékelte az elmúlt évek Csűrdöngölőit, és az évről-évre növekedő résztvevők számát. Idén negyvenhat néptánccsoport mutatkozott be, több mint 1200 gyerek vett részt a találkozón. Ugyanakkor köszönetet mondott a megyei tanácsnak és a Hargita Megyei Hagyományőrző Forrásközpontnak a támogatásért.
A Csűrdöngölőt és a sokadalmat ünnepélyesen Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke nyitotta meg, aki elsősorban a gyerekekhez intézte szavait. „Ez a rendezvény a gyerekekért van, hogy amit szorgos munkával tanultak, ma bemutathassák. Nemcsak a jövő kell az övék legyen, hanem a jelen is. A jelenben kell jól megtaláljátok a helyeteket.” – emelte ki a tanácselnök, a hagyományok ápolására hívva fel a hallgatóság figyelmét. Ugyanakkor külön köszöntötte a termelőket, akik a borús időjárás ellenére is itt vannak, és hisznek abban, hogy termékeikkel a családok, a közösség fenntartásához hozza tudnak járulni, és olyan termékeket tudnak eladni amivel egészségesebben élhetünk. „Olyan felnőttek lesztek, akik nem csak magyarul tudtok beszélni, hanem tudtok magyarul táncolni is. Örömöt tudtok okozni szüleiteknek, a közösségnek, mert rátok vagyunk büszkék. Minél többet mosolyogjatok, énekeljetek és táncoljatok!” – zárta köszöntőjét Borboly Csaba. A folytatásban a megye különböző pontjaiból érkezett néptánccsoportok léptek fel, megajándékozva egymást vidékük dalaival, táncaival, játékaival. A nap fénypontját a nagy közös tánc és a csoportkép elkészítése jelentette.
A megyeháza oszlopcsarnokában és a Szabadság téren a már hagyományos kézművesvásár és könyvkiállítás várja az érdeklődőket, ahol évente közel hetven kézműves kínálja portékáját, emellett pedig a térségi könyvkiadók friss kiadványai is megtalálhatók. A sokadalom pénteken is várja a térre kilátogatókat.
Csíkszereda, 2014. június 5.