fbpx

Aláírta menedzseri szerződését Konrád Judit, a csíkszeredai kórház vezetője

Március 11-én a csíkszeredai megyeházán sajtótájékoztató keretében írták alá a csíkszeredai kórház végleges menedzseri szerződését dr. Konrád Judit menedzser és Borboly Csaba megyeelnök, a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházat fenntartó Hargita Megye Tanácsa elnöke. Mint ismeretes, korábban ideiglenesen látta el a menedzseri feladatokat dr. Konrád Judit, viszont a végleges menedzseri szerződés aláírása nagyban megkönnyíti a munkát, illetve a tervezést.

Ez egy újabb fejlemény a csíkszeredai kórház életében, hiszen a végleges menedzseri vizsgát öt év után tudták megszervezni, ismertette Borboly Csaba. A megyeelnök örömét fejezte ki, hogy sor kerülhetett a szerződés aláírására, mert az utóbbi években folyamatosan ideiglenes menedzserek töltötték be ezt a tisztséget, ami nehezítette a munkát, hiszen az ideiglenesen kinevezett menedzser igazgatókat és főorvoskat is csak ideiglenesen nevezhetett ki. Mostantól ennek az időszaknak vége, sokkal könnyebb lesz mindenkinek hosszú távra tervezni, és lehet építkezni, mondta Hargita Megye Tanácsának elnöke, aki azt is hozzátette, hogy az elkövetkező időszakban az intézmény fejlesztésére és az eszközbeszerzésre fektetik a hangsúlyt. Konrád Judit ideiglenes kinevezése alatt sokat változott a kórház megítélése, a közhangulat, állami kitüntetésben részesült az intézmény, ez mind a jó vezetésnek és a jó csapatmunkának köszönhető, méltatta a menedzser és csapata munkáját Borboly Csaba. A kinevezésnek köszönhetően nyugodtabban lehet folytatni az elkezdett munkát, hiszen ambiciózus céljaik vannak, mégpedig, hogy regionális klinikai kórházzá váljon a csíkszeredai intézmény. Ehhez számos fejlesztésre van szükség, tette hozzá a megyeelnök, mint az új labor beindítása, a személyzet bővítése, beruházások – amelyekhez jelentős kormánytámogatást kapnak az RMDSZ közbenjárásának köszönhetően -, eszközvásárlás, ezek mind az ellátás további javítását szolgálják. Ezenkívül oda kell figyelni a vidékre is, mint a csíkszeredai kórházhoz tartozó szentegyházi kórházra, hangsúlyozta Borboly Csaba, és kitartást kívánt a menedzsernek és csapatának. A megyeelnök továbbá köszönetet mondott a vizsgáztató bizottság tagjainak a sikeres vizsga megszervezéséért – dr. Lányi Szabolcs egyetemi professzornak, Zonda Erikának, a kórház adminisztratív tanácsa vezetőjének, Antal Renátának, a megyei tanács munkatársának, és a bizottság további tagjainak.

A csíkszeredai minden tekintetben fejlődő kórház, mondta Konrád Judit. A cél az, hogy megkapja a 2-es besorolást az intézmény és klinikai kórházzá váljon, ezen az úton haladnak, tette hozzá. A korábbi hosszú távú célok mára belátható időn belüli megvalósításokká váltak, fogalmazott a kórház vezetője. A fejlesztéshez hozzátartozik a személyzet pótlása, de fontos a munkájában, hogy számíthat az orvosok segítségére, a tervezésben az osztályvezetőkre, illetve fontos a fiatal orvosok bizalma, ugyanis jelenleg is ketten tanulnak olyan szakterületeken, amelyek még nincsenek lefedve a csíkszeredai kórházban, számolt be Konrád Judit. Egy év munka után létrejött a kutatórészleg, mondta az intézményvezető, hamarosan tudományos konferenciát is szerveznek, illetve megszervezik az oktatást, ami kiegészíti a kutatótevékenységet. Az előrelépésben fontos az orvosok és a betegek építő jellegű kritikája, mondta a menedzser, és hozzátette, amikor elérték a kitűzött célokat, erőteljesebben is hangoztatják majd szlogenjüket: Minőség mindenekfelett! Konrád Judit köszönetet mondott a támogatóknak, a kórház adminisztratív tanácsának, Hargita Megye Tanácsának, a Hargita Megyei Közegészségügyi Igazgatóságnak és a politikumnak, mint mondta, utóbbi támogatása a bizalomról tanúskodott, és megerősítette mindannyiukat abban, hogy jó úton haladnak.

Dr. Lányi Szabolcs egyetemi professzor hozzászólásában kifejtette, a klinikai jelleg azt jelenti, hogy a tudományos fejlesztés együtt jár az orvoslással, tehát a kutató tevékenységnek köszönhetően személyre szabott gyógymódokat tudnak kialakítani, ami jelentősen javítja a gyógyulás esélyét.

Dr. Adrian Dobrica mellkassebész a munkaközösség nevében gratulált a menedzsernek, akit a csapat további támogatásáról biztosított.

Mostantól a kórház csapatát egy kommunikációs felelős is erősíti Kiss Edit személyében, mutatta be az új munkatársat Borboly Csaba.

Csíkszereda, 2019. március 11.

Loading

Válaszolj

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.