fbpx

Aláírták a szerződést az új csicsói Olt-híd építéséről

Elkezdődhetnek az Oltfalut, Csibát és Csaracsót Csíkcsicsóval összekötő, a 123F jelzésű megyei úton található Olt-híd építési munkálatai. Az erre vonatkozó szerződést szeptember 1-jén a helyszínen írta alá Barti Tihamér, Hargita Megye Tanácsának alelnöke, valamint Răzvan Băduleț, a kivitelező Via Pont Invest Kft. képviselője. Az eseményen a helyiek és a sajtó képviselői mellett jelen volt Borboly Csaba megyeelnök, valamint Szentes Antal megyei tanácsos is.

Az új híd megépítésének összköltsége 1 116 000 lej, amelyet az Országos Településfejlesztési Programból (PNDL) biztosítanak. A szeptember elején induló munkálatok elvégzésére kilenc hónap áll a kivitelező rendelkezésére. Az új, egynyílású betonhíd 30 méter hosszú és 11 méter széles lesz, és nyolc darab feszített T-betonelemből áll majd. A korlátok két oldalán járdát is kialakítanak.

OlthidSzerzodesAlairasa_2014szept1 (2)

Becze Attila, Csíkcsicsó polgármestere örvendetes napnak nevezte a szerződés-aláírás időpontját.

– Évek óta próbálunk minden lehetőséget megragadni, hogy hallassuk a hangunkat, tudassuk az emberekkel, hogy erre a hídra nagy szüksége van a falunak. Mivel az út, amelyen a híd található, a megyei tanács ügykezelésébe tartozik, az intézménytől vártuk a megoldást. Most köszönettel tartozunk, hogy végre megoldódik ez az égető probléma – mondta.

Nagy József csíkcsicsói plébános is üdvözölte a híd építésének kezdetét.

– A forgalmas híd rossz állapota gyakran megnehezítette a hídon való közlekedést. Sokszor szóba került az egyháztanácsosok között is, hogy önkéntes munkával javítjuk meg, de örülünk, hogy végre jobbak lesznek a körülmények – jegyezte meg a plébános.

Borboly Csaba megköszönte a helyiek eddigi türelmét, és további kitartásukat kérte. Felhívta a figyelmet arra, hogy a munkálatok ideje alatt nekik kell megtalálniuk a megoldást, hogy miként kelhetnek át a folyón.

– A polgármesteri hivatal és az egyház segítségét is kérem, hogy ebben az időszakban értessék meg a lakosokkal, hogy továbbra is türelmesnek kell lenniük. A polgármester úrtól pedig külön kérem, hogy mihamarabb találjanak megoldást a híd helyettesítésére, hogy a kivitelező elkezdhesse a munkálatokat. A község feladata ugyanis, hogy megszervezzék magukat. Ha ezt sikerrel teszik meg, akkor nagyobb az esély rá, hogy már idén elkészül a híd. A kivitelezőnek kilenc hónap áll rendelkezésére az építkezés befejezésére, de az önök együttműködésével lényegesen hamarabb használatba vehetnék a hidat – jelentette ki a megyei tanács elnöke.

Csíkszereda, 2014. szeptember 1.

 652 total views,  1 views today

Hozzászólások
Loading...