Amíg egy településen együtt dolgoznak az intézmények vezetői, addig van jövő
Hagyományőrző Napot tartottak Csíkvacsárcsiban augusztus 12-én, szombaton a Vacsárcsi Önkéntes Tűzoltó Egyesület valamint a Vacsárcsi Ifjúsági és Kulturális Egyesület közös szervezésében. Délelőtt az önkéntességé volt a főszerep, a program részeként a település önkéntes tűzoltói átvették új védőruháikat, amelyet a megyei tanács pályázatán kapott támogatásból vásároltak, illetve bemutatóval és ügyességi versennyel örvendeztették meg a közönséget.
A programokra ellátogatott Borboly Csaba, a megyei tanács elnöke, aki a következő szavakkal köszöntötte az önkéntes tűzoltókat:
– Nem titok, hogy mindannyian a jogszabályok megváltoztatását szeretnénk, hogy a visszaosztott pénzeknél külön szerepeljenek az önkéntes tűzoltók, továbbá a tűzoltóknak szóló adókedvezmény visszavezetését, mert mindig készenlétben állnak, és vállalják a munka nehezét – fogalmazott a megyeelnök. Hozzátette, örömmel látja, hogy a községet alkotó települések egyre több alkalommal jelennek meg egységesen, ez azt bizonyítja, hogy jó irányban haladnak a dolgok. Illetve a közös munka folytatásáról biztosította a jelenlévőket, hangsúlyozta, ameddig egy településen együtt dolgoznak a szervezetek, közbirtokosság, egyház és iskola képviselői addig van jövő, és van amiért a gyermekek haza térjenek, itthon maradjanak. Hozzátette, Becze István megyei tanácsossal közösen dolgoznak ezért a településért.
A jelenlévőket Izsák-Székely Lóránt polgármester is köszöntötte, aki a közösség elvárásairól beszélt, amelyet az emberek a katasztrófavédők, a tűzoltók, a politikai vezetők iránt táplálnak. A különbség, hogy a tűzoltók gyorsan és veszélyes körülmények között kell cselekedjenek, de a közösség hálás a biztonságért, amit biztosítanak, fogalmazott a polgármester. A rendezvényen részt vett Szentes Antal megyei tanácsos is, akinek a javaslatára került emelésre az idén a megyei tanács tűzoltóknak szóló pályázatának keretösszege.
A Vacsárcsi Önkéntes Tűzoltók Egyesülete a 2013-as év végén alakult, azóta több alkalommal is nyertek már pályázatot, így megfelelő eszközökkel, ruhákkal és védőfelszerelésekkel, valamint a Vacsárcsi Közbirtokosságtól ajándékba kapott Mercedes típusú tűzoltóautóval igyekezhetnek a tűzesetekhez. Hargita Megye Tanácsa tavaszi pályázati kiírásán nyert 9300 lejes összegből további védőruhákat vásároltak. A Hagyományőrző Nap részeként kiértékelőt tartottak a csapat tevékenységéről a helyi kultúrotthonban, ahol részt vettek a szomszédos települések (Ajnád, Szentmihály, Szépvíz község, Rákos község, Madéfalva, Csíkszentdomokos és Madaras) önkéntes tűzoltói, illetve meghívottként Maros megyéből, Csíkfalváról is érkezett egy csoport. Az esemény alkalmával először látogatott Vacsárcsiba a magyarországi Füzesgyarmat önkéntes tűzoltó küldöttsége, akikkel együttműködési megállapodást kötöttek.
A megyei tanács elnöke a vacsárcsi tűzoltó központról is egyeztetett a község polgármesterével és a közbirtokosság elnökével, Szőcs Lászlóval, megegyeztek, hogy a megyei tanács igyekszik segíteni, hogy minél hamarabb elkezdhessék a munkálatokat, hogy már akár ebben az évben tető alá kerülhessen a jól felszerelt tűzoltóautójuk. Ezenkívül a közbirtokosság elnökével, a polgármesterrel és az egyháztanács tagjaival megtekintették a helyi templomot, az elvégzett munkálatokat, illetve a templomtorony újjáépítéséről beszélgettek, amely szintén a közösség igénye.
Csíkszereda, 2017. augusztus 13.