fbpx

Amit ma 5 percben nem tudtam volna az RMDSZ SZKT-ülésén elmondani

Tisztelt Kollégák!

Két héttel az igencsak nagy izgalmakat és vetélytársaink és protektoraik számára nagy meglepetést, mondhatni hanyatt esést okozó helyhatósági választások után összegyűltünk ma, hogy értékeljünk, összegezzünk, tanulságokat vonjunk le, és ami a legfontosabb, az elkövetkező féléves parlamenti választási felkészülésre kiható teendőkről beszéljünk. A továbbiakban én ezekkel a kérdésekkel foglalkoznék, ugyanis a mostani választások eredményeinek értékeléséhez időre van szükség, alapos elemzéseket kell készíteni, hogy a kellő tanulságokat levonhassuk, mert mint mindig, vannak pozitívak és negatívak egyaránt. A pozitívak közül kiemelném, hogy az elmúlt napokban nagyon sokfelől hallottam azt, hogy hát nem gondoltuk, hogy a székelyföldi szavazók ennyire tudatosak, és nem hagyják megvezettetni magukat.

Hát igen. A történelem során nagyon sokan voltak így ezzel, és azt gondolták, hogy lehet a székelyeket az orruknál fogva vezetni, mesékkel etetni, de tévedtek. Megint bebizonyosodott, hogy ez nem működik, és az RMDSZ-nek továbbra is a legerősebb bástyája, erődítménye Székelyföld. Bukarestben ezt mindig is tudták. Jó lenne, ha Budapesten is tudnák ezt végre, és felhagynának a különböző székelyföldi politikai homokozók építésével, mert teljesen felesleges idő- és pénzpazarlás. De én ezzel meg is állnék a budapesti politikum szapulásával, ugyanis személyes tapasztalataim szerint például a magyarországi közszolgálati média hozzáállása korrekt volt a dolgokhoz, és látni lehetett azt is, hogy a Budapestről támogatott politikai erőknek most, szemben 2008-cal, nem engedték, hogy lemenjenek kutyába. Tehát meggyőződésem, hogy a soron következő Fidesz–RMDSZ-egyeztetésen tovább lehet haladni.

Engem tehát ezek a dolgok nem aggasztanak, de annál inkább foglalkoztatnak az olyan kérdések, amelyek belsők, úgymond RMDSZ-belügyek, amelyek keserűvé tehetik a mindennapokat, a szervezeti életet, és mint tudjuk, ez számít, a mindennapos munka körülményei, a szervezeten belüli hangulat.

Mire is gondolok?

Nézzük csak meg, miként is alakulnak az RMDSZ-ben a karriervonalak, különösen azokon a területeken, ahol nem választás, hanem kinevezés, delegálás van. Szalonikiben RMDSZ-es támogatással az a személy lehet konzul, aki éveken keresztül a székelyföldi önkormányzatisokon hegyezte a tollát, és ott mocskolt, gúnyolt bennünket, ahol tudott. De azt láttam az elmúlt években, hogy számos olyan személyt neveztek ki fontos pozícióba, akiről nem lehetett tudni, hogy mit tett le az asztalra, nem lehetett tudni, hogy mit csinál ott, ahol van, csak annyit láttunk az RMDSZ honlapjáról, hogy ezt is meg ezt is támogatta az RMDSZ, de azon túl semmi visszajelzés nem érkezett az illetőtől. Ezek a dolgok velejárói minden politikai szervezetnek, de károsak. És nemcsak az ilyen kinevezések, hanem a választott (önkormányzati, parlamenti) tisztségek vonatkozásában is be kell vezetni világos, átlátható díjazási és szankcionálási rendszert. Kell tudnunk, kitől mit várunk el, mit kell teljesítenie, és ha nem teljesít, annak világos és egyértelmű következménye kell hogy legyen. Nem válhatunk politikai nyugdíjbiztosító intézetté. Annak ellenére, hogy kikerültünk a kormányból, a továbbiakban is van jogosítványa az RMDSZ-nek fontos személyi döntésekre, ezért jó lenne ezekre a dolgokra figyelni, és a kinevezési politikákat úgy alakítani, hogy egyfelől ne nevezzenek ki RMDSZ-es támogatással olyanokat, akik, mondjuk, a Székelyföldön szerintük székelykedő RMDSZ-es önkormányzatisokat mucsai senkiknek tartják, mert ez arculcsapásunk, megengedhetetlen. Másfelől pedig fontos szakmai pozíciók vonatkozásában szerintem elengedhetetlen az alulról jövő vélemények kikérése. Erre kell időt szakítani, ezt nem lehet megspórolni, még most sem, amikor kikerültünk a kormányzásból, mert mint tudjuk, a fociban alapszabály az, hogy két kapura játsszák, és a meccset a németek nyerik, Romániában meg az a politikai alapszabály, hogy az RMDSZ benne van a kormányban. Tehát a mostani csak átmeneti állapot.

Elismerve azt a tényt, hogy a jelenlegi jó RMDSZ-szereplésben döntő, meghatározó jelentősége volt a nagyváradi kongresszusnak és a szövetségi elnöki tisztségben történt váltásnak, én azt gondolom, hogy a Kelemen Hunor elnök úr által elkezdett pozitív folyamatokat folytatni kell, és a változásnak el kell érnie a Szövetség azon szöveteit is, amelyeket mostanáig érintetlenül hagyott, nevezetesen azt, hogy a különböző fontos központi s egyéb pozíciókban való kinevezéseknél igencsak fennmaradtak az urambátyám-technikák. És ezek a dolgok érvényesek a Szövetség által birtokolt erőforrásokra is, és itt nemcsak a pénzforrásokra gondolok, hanem arra is,mondjuk, hogy számomra igencsak furcsa dolog, gyakorlat az, hogy az elmúlt négy esztendőben egyetlenegy RMDSZ-es pénzen megrendelt közvélemény-kutatást nem kaptam meg, kivéve kerülő úton hozzám csepegtetve eljuttatott néhány felmérési részeredményt. Történt ez annak ellenére, hogy a minden ötödik (lassan közel negyedik!) RMDSZ-szavazatot biztosító Hargita Megye Tanácsának elnöke és az Országos Önkormányzati Tanács elnöke voltam. Sok ilyen kis dolog összegyűl, és azt mondom, jobb ezeket kibeszélni most egy új ciklus elején, mint magunkban hordozni. Egy szó mint száz, az elmúlt 20 esztendőben igencsak szövevényessé, átláthatatlanná váltak a belső viszonyok, ezek feltárása, feltérképezése, normalizálása terén a szövetségi elnök és a főtitkár által mostanáig elvégzett munkát gyorsítani kell, és akár az eleven húsba is bele kell vágni, mert van mit műteni még mindig. És különösen most, amikor kikerültünk a kormányból, amikor jelentős erőforrásoktól estünk el, akkor van igazán szükség ezen folyamatokra. Mire is gondolok?

Először is arra, hogy számba kell vennünk minden erőforrásunkat, és azt divatos szóval a megfelelő helyre kell allokálnunk. Csak egy konkrét példa. Szerintem 2014-től az nem lehet EP-képviselő, aki nem teszi le az asztalra az összes általa birtokolt asszisztensi és tanácsadói helyet és egyéb erőforrást, mert, ugye, tudjuk, embereink százával kerültek az utcára, és azért, hogy őket megtarthassuk a közelünkben, továbbra is igényt tarthassunk tudásukra, ezért helyet, egzisztenciát kell teremtenünk számukra a kormányzatba való visszatérésig. De a belső erőforrásokra visszatérve, most azzal kell foglalkozni, amire hatásunk van, ami felett döntési jogosítványa van azRMDSZ-nek. És ez napjainkban a Communitas meg a tagdíjbevételek.

Az utóbbival kezdeném. Nem tartozom az RMDSZ-támogatással, jelöltként pozícióba jutó személyek fizetési élbolyába a magam 3890 lejes fizetésével, de azért az mégiscsak elgondolkodtató volt számomra, hogy az Állami Számvevőszék múlt évi jelentése szerint az RMDSZ egyéni támogatóinak sorában Verestóy Attilát Borboly Csaba követte. Ez nekem azt súgja, hogy valami hibádzik az RMDSZ-alapszabályban előírt befizetési rendszerben, és hogy itt gyökeres változtatásra van szükség. Én azt mondom, hogy egy dologban egyezzünk meg: ez így nem maradhat, mert ha mindenki tisztességesen befizetné csak azt, ami elő van írva, akkor itt nem lennének gondok sem év közben, sem kampány közben. A mostani Hargita megyei önkormányzati RMDSZ-kampányt kihoztuk a 2008-as egyharmadából, tehát nem ilyen problémák miatt szólalok meg, hanem azért, mert ha valami le van írva, akkor azt mindenkinek be kell tartania. De én azt gondolom, hogy szórványprogramjainknak volt és lesz olyan komponense, amelyen belül a szórványban működő RMDSZ-szervezeteket támogatjuk, és ezt kellene folytatni.

Ami pedig a Communitast illeti, az folyamatos támadási felület, ami szerintem egy gyors döntéssel helyre rakható. Meg kell szüntetni a Communitast. Amit RMDSZ oszthat szét a civil társadalomnak, azt RMDSZ is ossza szét, és vállalja a felelősséget az elosztásért, az elosztás átláthatóságáért. Nincs miért fenntartani a Communitast, megszűnt az értelme. Van forrás az RMDSZ társadalomszervező szerepére, és közben annak legfontosabb eszközrendszerétől, a pénzforásoktól megfosztjuk az RMDSZ-t. Ez logikai nonszensz, a Communitas Alapítványnak átad az RMDSZ abból a kisebbségi támogatásból, amit alanyi jogon megkap. Azért, hogy utána egy új apparátus, az RMDSZ-től szinte függetlenítve, valakik, akiknek munkájára nincs rálátásunk még nekünk RMDSZ-es választott politikusoknak sem, azt valamilyen kritériumrendszer szerint szétosszák. Természetesen fenn lehet tartani azt, ami most van, de akkor senki se sírjon, amikor az RMDSZ társadalomszervező szerepét hiányoljuk, amikor csak közvetve az RMDSZ pénzével támogatott civilszervezetek sokasága szégyelli a szervezetünket, nem akar azzal közösséget vállalni! Az RMDSZ kisebbségi szervezet, tehát írhatna ki pályázatokat, támogathatna programokat és oszthatna ösztöndíjakat. Hisz az RMDSZ  forrásait azért adja a román költségvetés, hogy megmaradásunkat támogassa. Egy nemzeti közösség megmaradását támogató eszközrendszer komplex, és beletartozik a politikai képviselet is a támogatandó célok közé, ugyanis ha politikai képviseleted van az önkormányzatokban, a parlamentben, akkor tudod az adott nemzeti közösség érdekeit érvényesíteni.

Egyébként ha marad is a Communitas, az alapos átfaragására van szükség. A pályázati rendszere felaprózott, és már senki sem tudja követni. Szerintem a mostani rendszert úgy kell kidobni, ahogy van. Fél évvel korábban mondtam, hogy nem kell Communitas-pénz Székelyföldre, hanem menjen minden a szórványba. E téren történt némi hangsúlyeltolódás, de nem elegendő. Ezért én azt mondom, hogy jó lenne egy jelentőset lépni és kimondani – ha marad egyáltalán a Communitas –, hogy a pénze a szórványé. Sőt még tovább megyek, ha nem akarjuk a felesleges adminisztrációt, csak egy banki utalásba kerül, és oda kerül ez a pénz, ahova kell. Utaljuk át a Dévai Szent Ferenc Alapítvány számára. Jó helyre kerül, és maximális hatékonysággal segíti majd a magyar megmaradást Erdélyben, a szórványban.

A továbbiakban szólni szeretnék néhány szót a számunkra oly fájó két veszteségről, Szatmárról és Maros megyéről, illetve Marosvásárhelyről is, mert számomra mindig érthetetlen és elfogadhatatlan volt a jelenlegi választásirendszerben úgy közelíteni a  választókorú lakosság 47%-át kitevő magyar közösség mellett, hogy az nem visszaszerezhető. Szerintem a marosvásárhelyi polgármesteri tisztség, Maros és Szatmár megye tanácselnöki tisztsége visszaszerezhető, és vissza is szerezzük 2016-ban, mert egyfelől erre készülünk, ez lesz stratégiai célunk az elkövetkező 4 évre, másfelől pedig a román összefogás Erdélyben most volt a csúcson, ahogy a magyar megosztás is most volt a csúcson. De amint mondtam, tenni is kell érte, komolyan és elszánással. És itt elsősorban Maros megyéről, Marosvásárhelyről beszélnék. Ismételten beigazolódott, hogy a „nehogy már valaki a fejünkre nőjön” politika mennyire megbosszulja magát. Nem akarok én nevekkel dobálózni, de a fiatalítás Marosvásárhelyen nem volt egy sikertörténet, az biztos. Egyik legtehetségesebb fiatal női politikusunknak, Csép Andreának és társainak igencsak nyesegette a szárnyait a helyi vezetőség. Nehogy már felemelkedjenek, kinőjék magukat. Inkább menjen el kedvük mindentől.

Fel tud mutatni az RMDSZ Maros megyei vezetősége egy helyzetbe hozott fiatalt is? Nem. Plakátolásra meg szórólapozásra kellettek a fiatalok, és annyi. De nemcsak ez van, hanem a politikai rövidlátás magasiskoláját mutatta be a marosvásárhelyi RMDSZ önkormányzati frakciója. Florea avatott, Csegzi pedig távfűtési díjak emelését jelentette be. De én most Csegzi Sándorral nem foglalkoznék, mert tette, amit tudott. Tette, amire futotta neki. De az, hogy ő és társai négy, sőt nyolc éven át tehették azt, amit tettek, és Dorin Florea szolgálóleányának pozíciójába süllyesztették az RMDSZ-t Marosvásárhelyen, na ez egy nagy probléma, és nem a Csegzié, hanem a helyi, megyei RMDSZ-vezetőségé. Ez nem helyi ügy. Mostanáig a Központi Fejlesztési Régió elnökségében ült három magyar, egy német meg két román. Mostantól fogunk ülni ketten Tamás Sándorral négy román kolléga társaságában. De ezt megoldjuk, és lobbizni fogunk a Maros megyei magyar településekért is, de egy dolgot szögezzünk le, illetve ami még fontosabb, jó lenne, ha egy dolgot letisztáznánk, illetve letisztázna a marosvásárhelyi, Maros megyei magyar közösség is.

Mit akar?

Mi a számára kecsegtetőbb perspektíva?

A közép-erdélyi szórványosodási modell követésemásod-, harmadhegedűsként Kolozsvár, Nagyszeben, Brassó árnyékában vagy a Hargita és Kovászna megye által tálcán kínált regionális vezető szerep? Jó lenne, ha a marosvásárhelyi magyar elit a helyi román elittel is közösen eldöntené, mit akar, mert egy biztos: a Nyárádmente, a Kis-Küküllő mente e téren világossá tette opcióját, Székelyföldhöz tartozásába vetett hitét. Perspektívát, hitet kell adni az embereknek. Az emberek nem azt várják el, hogy négyévente megmagyarázzák nekik a politikai vezetők, hogy mi miért nem jött össze. De nem ragozom tovább.

Azt javaslom, vegyenek példát Verestóy Attila szenátor úrtól. Ő nem félt attól, hogy támogassa a fiatalítást, az új javaslatokat, ötleteket, és nézzék meg, ha ki lehet emelni területi szervezetet, ahol a 4 évvel korábbihoz képest elsöprő volt az RMDSZ győzelme, akkor az az udvarhelyszéki.

Tehát nem kell görcsösen a székbe fogódznia senkinek.

És ez érvényes mindenhol, Hargita megyében is, mert az összesített eredmények magukért beszélnek: 50%-kal több szavazatot kapott a megyei tanácsi lista és jómagam mint megyeitanácselnök-jelölt, de azért nem minden településen volt minden fenékig tejfel. A fiatalításra visszatérve azonban tudom nagyon jól, hogy eljön az a pillanat, amikor egy ifjú titán odaáll mellém, kezét a vállamra teszi, és azt mondja, öreg, állj félre, mert ezt én jobban tudom csinálni. És azt is tudom, hogy az a személy nagy valószínűséggel már ott motorozik a MIÉRT-ben, képezi magát, építi kapcsolatrendszerét, növeli tudását. De ez engem nem aggaszt, ez a dolgok rendje, mert tudom, hogy én sem a falvédőről másztam le, és én is kaptam esélyt. És ha én kaptam esélyt, akkor kutya kötelességem, hogy amikor eljön az a bizonyos pillanat, akkor vegyem a kalapomat. Ez a dolgok rendje. Nem könnyű ezekről a dolgokról beszélni, pláne egy sajtónyilvános eseményen, de azt gondolom, hogy most kell ezekről a dolgokról beszélni, még akkor is, ha a mostani választásokat követően minden ötödik RMDSZ-es önkormányzati tanácsosunk MIÉRT-es. Ez a szám is azt bizonyítja, hogy a Markó elnök úr által elkezdett fiatalítási folyamatok stabil alapra kerültek, és ennek most, a válságkormányzást követő politikai megosztottságban láttuk meg az eredményét, 2012. június 10-én, amikor minden magyarra számítottunk, és meg is kaptuk a bizalmat.

Nekem most egyáltalán nem az a célom, hogy kritizáljak, ünneprontó legyek, még ha ilyennek is tűnik a beszédem, mert szerintem a legnagyobb kritikusa mindenkinek önmaga. Azért fogalmazok a megszokottnál élesebben, mert meggyőződésem, hogy a mostani helyzet történelmi. Pártpolitikai szempontból mindenképp az. Történelmi a román pártpolitikában, és ezt a román pártok nem rejtik véka alá. De történelmi az erdélyi magyar politikában is, mert aki számított, az most mind mérlegre állt, és megmérettetett. És a döntés egyértelmű volt. Tehát új kiindulási ponthoz érkezett az erdélyi magyar politika, és ahhoz, hogy ezt a történelmi pillanatot ne szalasszuk el, nekünk magunknak önvizsgálatra, alapos helyzetértékelésre van szükségünk. Én azt mondom, hogy a nagyváradi kongresszuson elkezdett folyamat logikus, szükségszerű folyománya kell hogy legyen ez az alapos helyzetértékelés, mert ennek most van itt a ideje.

De nem ragozom tovább, az elmondottakon túl az alábbi ügyekben fogalmazok meg javaslatokat:

1. Kolozsváron jelentős tudományos kapacitásokat építettünk ki, amit csak korlátozottan tudunk használni közpolitikai tervezésünk során. Én most feladatot szeretnék adni az RMDSZ támogatását élvező tudományos műhelyeknek: készítsenek részletes, települési elemzéseket, hogy mi történt az egyes – felfelé és lefelé – kiugróan teljesítő községekben, városokban. Miért nyertünk és miért veszítettünk olyan községekben, városokban,ahol az etnikai arányok miatt nem nyerhettünk volna, vagy épp nyernünk kellett volna? Látni szeretném, hogy az okok között mennyi a helyi, és mennyi az országos, és azt is látni szeretném, hogy mik voltak a mozgósítás jó és rossz példái. És gondolom, ezzel nemcsak én vagyok így. Mert ismernünk kell a valós helyzetet, és tudnunk kell tanulni.

2. A tanuláshoz kapcsolódik a hálózatépítés és a mozgósítás kérdése is. Úgy nézem, politikai ellenfeleink, s itt most nem a budapesti képződményekre gondolok, hanem az USL-re és a PDL-re, tehát valódi versenytársaink az utóbbi választások alkalmával a választók mozgósításának új megoldásait honosították meg. Mi nem ülhetünk karba tett kézzel, el kell tanulnunk tőlük e technikákat, sőt még jobbakat, erdélyi magyar közösségünkhöz még jobban illőeket kell kitalálnunk. Ha kell, szakértőket kell ehhez hoznunk. Összefoglalva: professzianizálódnunk kell, mozgósításban, kampánytechnikákban is meg kell újulnunk. S mivel Marosvásárhely 2016-os visszaszerzése kell hogy legyen a legfőbb célunk, ezért ezeket az új technikákat itt kell 2013-tól kipróbálnunk. Szeretném, ha az RMDSZ elnöksége mielőbb előállna a mozgósítást és a kampánytechnikákat megújító javaslataival.

3. A mozgósítás kérdéséhez kapcsolódik, hogy alaposan elemeznünk kell, hogy a magyar szavazók hány százaléka szavazott magyar pártra június 10-én. Az RMDSZ forrásait, beleértve a jövőbeni kormányzati részvétel által elérhető forrásokat is, attól függően kell visszaosztanunk, hogy az adott község és város RMDSZ-es vezetői miként teljesítettek. Nem rejtem véka alá, azt sejtem, hogy sok helyen a potenciálhoz képest nagyon gyengén teljesítettek helyi és területi szervezeteink, s ezeket a szervezeteket meg kell újítanunk, a beállt struktúrákat fel kell számolnunk, fiatalítanunk kell. S ezektől az új vezetőktől nem széplelkűsködést kell elvárnunk, hanem azt, hogy a választóink nyelvén beszélve értessék meg az emberekkel a téteket. Értessék meg, hogy ha más pártra szavaznak vagy otthon maradnak, akkor kevesebb támogatást fog kapni településük. Kimondom: „tökös” helyi vezetők kellenek nekünk, akik be vannak ágyazva a helyi társadalomba, nem demokráciát játszanak, hanem megmondják az embereknek, mit kell csinálni. Nem szépen beszélni kell, meg nyávogni, hanem odacsapni az asztalra – ilyen helyi vezetők kellenek. És ahol nem ilyenek vannak, ott váltani kell nagyon gyorsan.

4. Politikai tevékenységünk professzionalizálásának egyik fontos feladata a választókerületi rendszerhez történő alkalmazkodás is. 2008-ban én már felvetettem, hogy ehhez nekünk alkalmazkodnunk kell, de akkor süket fülekre talált a javaslatom. Most újra elmondom: mielőbb hozzuk létre az egyes választókerületek tevékenységét irányító-szervező felelősök rendszerét, akik jövőjét teljesítményüktől kell függővé tennünk. A teljesítmény pedig a szavazatok számát jelenti. Ha fenn akarunk maradni, ha az ország politikai térképén jelen akarunk lenni, nem lustulhatunk el. S ez ellen a legjobb garancia az, ha a személyes felelősség rendszerét erősítjük.

Az erdélyi magyar emberektől a kellő bizalmat és támogatást, mint mindig, most is megkaptuk, de az emberek azt is világossá tették, több magyar széthúzást nem akarnak látni. Őket nem érdekli az, hogy ki kivel, hogyan, miként és miért, de egy dolog világos: olyan embereket akarnak látni a különböző politikai pozíciókban, akikre számíthatnak. Nincs idő a kecmecre, mert olyan időket élünk, amikor vagy mész előre, vagy orra buksz. De harmadik út nincs.

Borboly Csaba

Marosvásárhely, 2012. július 1.

 651 total views,  1 views today

Hozzászólások
Loading...