fbpx

Átadták a Szent István-díjat Csíkajnádon

A csíkajnádi közösségi élet fontos szereplőinek tevékenységét ismerték el augusztus 24-én, vasárnap. A Szent István Szervezet által odaítélt Szent István-díjjal a 79 éves Bilibok Imrét, a közösség lakodalmas gazdáját tüntették ki. Ugyanakkor elismerő oklevelet kapott Kerekes Juliánna egykori harangozó és sekrestyés, valamint Sárig Lajos, aki 37 évig volt a falu kántora, jelenleg Csíkszentmihály község alpolgármestere. A Szent István Szervezet pedig új tiszteletbeli elnököt választott Kósa Antal személyében.

A díjátadó annak az ünnepségsorozatnak a záróakkordja volt, amely augusztus 14-én kezdődött, és Szent István templom építésének 500 éves évfordulóját ünnepelték. A fél évezredes Isten házának augusztus 20-án volt a búcsúja, ami azért is volt különleges esemény, mert a templom felújítása idén fejeződött be. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek ekkor áldotta meg a templomot. A felújítást Hargita Megye Tanácsa 20 ezer lejjel támogatta.

A vasárnapi díjazáson jelen volt Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, aki elismerését fejezte ki a közösség felé, hogy „Csíkszentmihály felső részén, úgymond a végeken is kitartóan dolgoznak, összefogásról tesznek tanúbizonyságot”.

A helyi kultúrotthonban zajló ünnepélyen Tankó Szilveszter csíkszentmihályi plébános is üdvözölte a jelen lévőket, ugyanakkor köszönetét fejezte ki a megyei tanács elnökének, hogy támogatták a templom felújítását.

Az eseményen köszöntőbeszédet mondott Szőgyör Loránd, a Szent István Szervezet elnöke, a díjazottak laudációját Bogos Róbert magyartanár tolmácsolta.

Csíkszereda, 2014. augusztus 24.

 667 total views,  1 views today

Hozzászólások
Loading...