fbpx

Sürgeti az árvízkárok enyhítésére megígért kormányzati segítséget Borboly Csaba

Az árvízkárok helyreállítására kiutalt kormánypénzek más érintett megyékbe már megérkeztek, Hargita megyébe viszont nem, tette szóvá Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke a Hargita Megyei Prefektusi Hivatal augusztus 25-i, hétfői ülésén. Mivel a prefektúra feladata ennek lebonyolítása, ezért a megyei tanács elnöke megoldást sürgetett a kormányhivatal képviselőjétől. Mint elmondta, a Liviu Dragnea miniszterelnök-helyettessel való legutóbbi, augusztus 12-i találkozón kiderült, hogy a Hargita megyei katasztrófavédelmi bizottság még nem terjesztette fel a kárigénylést. A hétfői ülést követően a megyei tanács elnöke levélben érdeklődött a polgármestereknél, hogy eleget tudtak-e tenni a törvényes feltételeknek az árvízkárok enyhítésére vonatkozó igénylésükhöz, sikerült-e teljes dokumentációt benyújtaniuk, mert hiba lenne, ha a megye lemaradna a szükséges kormányzati támogatásról, hiszen mielőbb meg kell javítani a megrongálódott útszakaszokat, hidakat. A levélre már több hivataltól is válasz érkezett a nap folyamán, miszerint maradéktalanul eleget tettek a kérelmezés feltételeinek.

Borboly Csaba ugyanakkor ismételten arra kérte a tisztiorvosi szolgálatot, a fogyasztóvédelmi hatóságot és az élelmiszer-biztonsági igazgatóságot, hogy a táborszervezőket, vendéglátó egységeket működtető vállalkozókat az ellenőrző hatóságok ne kezeljék potenciális szabálysértőként, hanem tájékoztatással, párbeszéddel vegyék elejét a problémáknak. A megyeelnök úgy látja, nem történt érdemi változás a legutóbbi, július 28-i ülés óta, amelyen arról tájékoztatta a résztvevőket, hogy számtalan panasz érkezett hozzá vállalkozóktól, táborszervezőktől, miszerint rajtaütésszerű ellenőrzéseket végeznek a fent említett hatóságok munkatársai a lelkes tanárok vagy civilszervezetek által megszervezett táborokban. Ezzel az eljárásukkal megfélemlítik az önkénteseket, valamint eltántorítják a szervezőket az ilyen jellegű további tevékenységektől. Hargita Megye Tanácsának elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy a – jórészt a megyei tanács által is támogatott – több száz Hargita megyei tábor a székelyföldi fiatalok szempontjából rendkívül fontos, hiszen identitást erősít, készségeket fejleszt, ráadásul az ellenőrzések negatív hatással lehetnek az idegenforgalomra is.

Az újbóli felvetésre a jelen lévő Andrei Jean-Adrian alprefektus úgy reagált, hogy ezt az ügyet a múlt hónapban megtárgyalták, és lezártnak tekinti. Hozzátette, a törvények ismerete kötelező mindazok számára is, akik tábort  szerveznek vagy vendéglátó-ipari egységet működtetnek, és azt szeretné, ha a szülők száz százalékig biztonságban tudnák táborozó gyereküket. Borboly Csaba megjegyezte, hogy a prefektusi kollégium szerepe az ilyen jellegű problémák megbeszélése a különböző hatóságok képviselői között, különben nincs értelme összehívni a testületet, ha nem látja el ezt az alapvető funkcióját.

– Az állami intézmények vannak az állampolgárokért,  és nem fordítva, azokat az adófizetők pénzéből tartják fenn – figyelmeztetett.

Csíkszereda, 2014. augusztus 25.

 446 total views,  1 views today

Hozzászólások
Loading...