fbpx

Autonómia a mindennapok és az ünnepek tükrében

Jelzéseket, kérdéseket kaptam már jó néhányszor arra vonatkozóan, hogy a Marosvásárhelyen megrendezett Székely Szabadság Napjához mi a viszonyulásom. Kérdeznek, egyesek kaján mosollyal, hogy na most vajon megfognak-e, s mit válaszolok. Először is, akinek van türelme és ideje, az elolvashatja a tavaly nyáron megjelent cikkemben, mi erről az álláspontom (http://reply.transindex.ro/?cikk=479), de ennek mentén tovább is gondolhatjuk ezt a témát. Az emberek mindennapi problémái megoldásra várnak – és sokan személyesen engem várnak, hogy segítsek, és én igyekszem is segíteni, ha kell, a helyszínen -, de a hivatali teendők sem maradhatnak el. Bár nem elégséges a hatáskörünk, próbálunk nap mint nap úgy cselekedni, mintha lenne autonómiánk, kihasználni maximálisan a meglévő mozgásteret. Mindig is mondtam, hogy többet is tehetünk, többre is képesek vagyunk a jelenlegi jogi keretek között, ha mindannyian odaállunk egy-egy probléma megoldásához, ha együtt gondolkodunk arról, mit lehetne jobban csinálni a meglévő jogi keretek között. Ezt a célt szolgálja pályázati rendszerünk, az önkormányzati fejlesztési társulások létrehozása. Mindennap azért dolgozunk, hogy közösségeink problémáira megoldást találjunk.

Ugyanakkor a fenti gondolatmenethez mindig hozzátettem, hogy a nemzeti célokért, elvekért, szimbólumokért egységesen ki kell állni, és törekedni kell a meglévő rossz törvények megváltoztatására. Úgy gondolom, nagyobb erőt tudnánk felmutatni, ha minden év március 10-én nemcsak Marosvásárhelyen, Budapesten vagy Sepsiszentgyörgyön, hanem más városokban is megemlékeznénk, és kiállnánk a petícióban megfogalmazott elvárások mellett. Így Csíkszeredában is együtt szervezhetnék meg az eseményt a magyar alakulatok. Ezúton is felkérem az SZNT-t, MPP-t és EMNP-t, hogy az RMDSZ Csíki Területi Szervezetével közösen a jövő évtől kezdődően tartsuk meg itt is a Székely Szabadság Napja alkalmából a megemlékezést, remélve, hogy a példa ragadós lesz más városokban is. Ez abból a szempontból is jó lenne, hogy sokan nem tudják vállalni a Marosvásárhelyre utazást, településükön viszont eljönnének megemlékezni. Korábban én is részt vettem, de mivel tavaly pártpolitikai jellege is lett az eseménynek, jobbnak láttam távol maradni. Remélem, mindezen sikerül túllépni.

Persze mindezt úgy, hogy ne aprózzuk fel a tömeget, és mindenütt erőt tudjunk felmutatni. Szerintem ez szervezés, mozgósítás kérdése. És lehetőség még nagyobb erő, még nagyobb egység felmutatására.

Loading

Válaszolj

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.