fbpx

Kiegészítették a megyei kórház költségvetését

213 ezer lejjel egészítették ki a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház költségvetését Hargita Megye Tanácsa június 18-án tartott soros havi ülésén. Mindez a kórház akkreditációjának meghosszabbítása miatt szükséges, áll az indolásban. A testület megszavazta azt a határozattervezetet is, amely szerint a megyei tanács idén is támogatja a régészeti programot, ebben az évben 36 ezer lejjel. Elfogadták 396 350 lej kiutalását a borszéki wellnessközpont építésének folytatására, az összeget a megyei tartalékalapból különítették el.

– Itt nem állunk meg, további támogatás is szándékunkban áll, de még mindig nem kaptunk jóváhagyást a kormánytól arra, hogy hitelt vegyünk fel – mondta Borboly Csaba megyeelnök.

Az idei, kilencedik Székelyföldi Kerékpáros Körverseny társfinanszírozására 20 ezer lejt irányoztak elő.

Új helyközi buszjáratokra hagytak jóvá működési engedélyt a Markus Trans Kft.-nek a Balánbánya–Csíkszentdomokos–Vasláb–Gyergyószentmiklós-, valamint a Karcfalva–Csíkjenőfalva–Csíkszenttamás–Marosfő–Gyergyószentmiklós-útszakaszra.

Az ülés elején a Hargita Megyei Művészeti Népiskola tanulói Jóni Géza vezetésével rövid műsorral léptek fel a tanácsülésen. Az alintézmény vezetője, Péter Csaba a végén beszámolt az évi tevékenységről.

Csíkszereda, 2015. június 18.

 719 total views,  1 views today

Hozzászólások
Loading...