Bekerülnek az európai jogrendbe Borboly Csaba javaslatai
Nagyobb beleszólást a helyi közösségeknek az erdőgazdálkodásba
Hargita Megye Tanácsának elnöke, Borboly Csaba, a Régiók Bizottságának (RB) állandó tagja január 30-án, Brüsszelben, a Bizottság 105. plenáris ülésén Az európai felsőoktatás a világban témában előterjesztett és egyhangúlag elfogadott véleménytervezete mellett más szakterületeken is tett módosító javaslatokat, amelyek egy részét szintén elfogadta a testület. További két fontos témakörben voksoltak a megyeelnök javaslatai mellett, az erdőket és az erdőalapú ágazatot érintő új uniós erdőgazdálkodási stratégiára, illetve a szennyezéspolitikára vonatkozóan.
Az erdőgazdálkodást érintő jelentése felhívja a figyelmet, hogy a foglalkoztatottság növelése, az innováció ösztönzése érdekében a faépítészetben, fontos lenne az előnyös adózási feltételek biztosítása a kis- és középvállalkozások számára. Utóbbiak ösztönzése egyben elősegíti a regionális szakpolitikák gyakorlatba ültetését, illetve a hálózatok létrehozását. Továbbá fontos a decentralizált, fenntartható kommunikáció a helyi érintettekkel egy közös erdőkultúra kidolgozása érdekében, amelynek célja a többirányú erdőfejlesztési politikák helyi elfogadása és operatív gyakorlatba ültetése, áll a módosító javaslatban.
– Az erdőgazdálkodás témakörében több javaslatot elfogadott a Bizottság, egyet elutasított, amely a kis műhelyeknek, a családi vállalkozásoknak biztosított volna uniós támogatást. De megszavazták azt a módosítást, amely nagyobb beleszólást enged a helyi közösségnek, az érintettekkel való szorosabb együttműködésre irányul. A javaslatoknak az elfogadása azért fontos, mivel ezek már biztosan bekerülnek az európai jogrendbe – összegzett Borboly Csaba.
Hargita Megye Tanácsának elnöke az RB raportőreként mutatta be január 30-án véleménytervezetét Az európai felsőoktatás a világban témában, amelyet egyhangúlag megszavazott a testület (http://www.borbolycsaba.ro/
Borboly Csaba 2012 októberétől állandó tagja a Régiók Bizottságának, ezen belül pedig a Környezetvédelem, éghajlatváltozás és energiaügy (ENVE), valamint az Oktatás, ifjúság és kutatás (EDUC) szakbizottságba választották be, és az Európai Néppárt tagjaként vesz részt az üléseken. A megyeelnök RB-tagságáról és -tevékenységéről bővebb információ található a http://www.borbolycsaba.ro/
Csíkszereda, 2014. február 1.