fbpx

Böjte Csaba munkáját ismertette Borboly Csaba Brüsszelben

A Hargita megyei gyermekvédelmi rendszert és Böjte Csaba ferences szerzetesnek a dévai Szent Ferenc Alapítvány keretében kifejtett munkáját is bemutatta Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke március 14-én, hétfőn Brüsszelben, a gyermekvédelmi rendszerben nevelkedő fiatalok utógondozási programjairól szóló Youth Care Platform Accelerate to independence: ‘After Care Guarantee’in Youth Care című konferencián. A megyeelnök előadásában kitért a Régiók Bizottságában (RB) idén februárban elfogadott ifjúságpolitikai jelentésére (erről szóló hírünk megtalálható itt: http://www.borbolycsaba.ro/hirek/a-kereszteny-ertekek-is-bekerultek-a-regiok-bizottsaga-velemenyebe/), amely többek között egy ifjúságpolitikai alapcsomag elkészítését javasolta az Európai Bizottságnak a fiatalok támogatására. Kiemelte a Hargita Megye Tanácsa gyermekvédelmi rendszert célzó pályázatát, amely – az országban talán egyedülálló módon – olyan civilszervezeteknek szól, amelyek veszélyhelyzetben lévő  gyermekek és fiatalok jogainak védelme és érvényesítése  területén tevékenykednek a megyében. Vissza nem térítendő támogatást lehet igényelni többek között a gyermekvédelmi rendszerben lévő gyermekek és fiatalok, illetve a gyermekvédelmi rendszerből kikerült, veszélyhelyzetben lévő fiatalok számára, továbbá az önálló életre való felkészítést célzó tevékenységek szervezésére olyan területeken, mint az egyéni fejlődés, a társadalmi és szakmai beilleszkedés, munkahely keresése és megtartása. Az elmúlt években a megyei tanács pályázatán számos támogatást nyert a Szent Ferenc Alapítvány a nappali központjai számára, a Domus Alapítvány is jelentős összegre pályázott, sikerrel, a rendszerből kikerülő fiatalok támogatására, továbbá a megyei gyermekvédelmi rendszerben nevelkedőknek, köztük a fogyatékkal élőknek, civilszervezetek is segítettek a pályázatoknak köszönhetően, mint a Napsugár az Esőben és a Csibész alapítvány vagy az AutHelp Egyesület, de nem hagyhatók ki a felsorolásból a Gyulafehérvári Caritas programjai sem. Az elmúlt esztendőkben az ezekre szánt évi keretösszeg közel 300 ezer lej.

Az ifjúság prioritás a megyei tanács számára, stratégia is készült az ezzel kapcsolatos problémák kezelésére, a dokumentumot jó gyakorlatként említi az RB fent említett jelentése. Utóbbi intézkedéseket sürget a marginalizáció és a leszakadás ellen, mondta el Borboly Csaba.

– A Régiók Bizottságában elfogadott jelentésemnek máris látszik a hatása: érdeklődnek iránta, amint azt az erre a konferenciára szóló meghívásom is mutatja. Külön örvendek annak, hogy ezáltal lehetőségem nyílt beszélni Böjte atya tevékenységéről, aki egész Európa számára példaértékű munkát végez – nyilatkozta a rendezvény után Borboly Csaba.

A megyei tanács gyermekvédelmis pályázatainak határideje április 5., 11 óra (http://palyazatok.hargitamegye.ro/).

Böjte Csaba munkáját a Hargita megyei kormányzati intézmények vezetői is megismerhették, az alapítványvezető ferences szerzetes ugyanis Borboly Csaba meghívására részt vett a prefektusi kollégium február 29-i ülésén. Akkor közösen arra kérték az illetékes szerveket, hogy az alapítvány családi típusú házaiban, amelyekben hátrányos helyzetű gyermekek nevelkednek, jóindulattal viszonyuljanak az ellenőrzések során, hiszen a legfontosabb a gyermekek védelme. (http://www.borbolycsaba.ro/hirek/hagyjak-dolgozni-bojte-csabat/)

Csíkszereda, 2016. március 14.

 1,572 total views,  1 views today

Hozzászólások
Loading...