Tisztelt emlékező Közösség!
Március 15. számunkra is a forradalom kitörésének napja, az a nap, amely elindította a magyar történelem egyik legszebb, legdicsőségesebb eseménysorát: ekkor született és terjedt el általánosan a magyar nemzeti lobogó. Március 15. ugyanakkor a modernizáció, a korszerűség igényének napja: ugyanis a székelység 1848-ban tagozódott be végérvényesen a magyar polgári nemzetbe. A magyar nemzet akkor és most is nem kívánt mást, mint amit megfogalmaztak a 12 pontot tartalmazó kiáltvány felvezető szövegében: legyen béke, szabadság és egyetértés. E hármas kívánalomból a szabadság az adott.
Itt Csík térségében, a közéletben azt látom, hogy a fontos kérdésekben mindig megvolt a béke és az egyetértés. De azt is látom, hogy folyamatosan vannak kísérletek, amelyek arra irányulnak, hogy önös érdekből, politikai pecsenyesütögetési szándékból a békét bomlasztják, az egyetértést pedig viszálykodássá, cirkusszá változtatják.
Természetesen a semmittevés is egyfajta békés állapot. Ha nem történik semmi, ha a közéleti szereplők, hivatalvezetők, szervezeti vezetők csak felveszik a fizetésüket, és nem végzik a munkájukat, akkor ezzel egyfajta békebeli állapotban leledzenek. Erre a típusú békére nincs nekünk szükségünk. Arra viszont van, hogy ha a közösséget építő, érdekeit segítő cselekedetek vannak, akkor ne engedjük, hogy a cselekvőket gáncsolják azok, akik érdemben semmit se tettek le a köz asztalára. Felvetődik a kérdés, hogy mi az, ami a közösséget szolgálja, és kik azok a közéleti szereplők, akik tevékenysége valójában segíti e közösség szülőföldön való boldogulását, gyarapodását.
A nyergestetői hősöktől, a negyvennyolcasoktól a bátorságot kell most is, újra eltanulni, az összefogás, a ravasz csöndesség és a céltudatos tett bátorságát. Ugyanakkor Kalkuttai Teréz anyát idézhetem, akinek szentté avatását ma jelentette be Ferenc pápa: „Próbáljátok megérteni egymást, fölfedezni a jót, ami társaitokban van! Mindig keressetek legalább egy pozitív pontot, és arra építsetek.”
Azt gondolom, hogy járva megyénk településeit, illetve az utóbbi napokban lakásukban felkeresve a csíkszeredai lakosokat megállapítható: a gazdasági kérdések és azzal szorosan összefüggve a fiatalok kivándorlása az, ami leginkább foglalkoztatja, aggasztja a lakosságot. Az emberek konkrétumokat, eredményeket, perspektívát várnak, nem csak elméleteket, ideológiákat.
Azt gondolom, hogy az elmúlt nyolc évre visszatekintve vállalható mindaz, amit az általam vezetett intézmény, Hargita Megye Tanácsa teljesített. Tettekről, konkrét eredményekről beszélek.
Nálunk a zászló a helyén van, a tankönyvet kiadtuk, a kapukat felújítottuk, és közel száz programmal erősítettük a székelység identitását. De ez mind nem elég, mert hiába erős az identitás, ha a fiatalok elvándorolnak, és csak a nyugdíjasok maradnak itthon, számítógépen tartva a a kapcsolatot a távolba szakadt gyerekekkel, unokákkal. Ne legyünk Skype-székelyek!
Azt az egyetértést a politikusoknak is osztaniuk kellene, ami a társadalom szintjén létrejött, miszerint munkahelyeket kell teremteni, javítani kell a létfeltételeket, az itthon maradásra lehetőséget kell biztosítani a fiataloknak. A fiatal családoknak esélyt kell adni az itthoni gyerekvállalásra.
Azt látom ugyanis, hogy a biztos állami fizetés és/vagy közforrásból származó jövedelem, ami jár egyes vezetői funkciókkal, egyeseknek elhomályosították a látását, és nem a való világban élnek, és azt gondolják, hogy a vezető beosztáshoz az bőven elegendő, ami egykoron elegendő volt, hogy mondunk egyet-kettőt, jó nagyot, aztán továbbállunk, lesz, ami lesz. És minél vékonyabb a teljesítmény, minél nagyobb problémákkal szembesít a társadalom, annál nagyobbat mondunk. Ezt látom mostanában, és nagy hibának tartom.
Sőt őszintén elmondhatom, sokat kapok a fejemre mostanában, hogy miért nem mondok nagyot, miért nem ígérek még nagyobbat. Nem fogok beállni, mert szavakban sok mindent lehet, tulajdonképpen bármit meg lehet ígérni az embereknek, a kérdés, hogy mi az, amire lehetősége, tehetsége, képessége van a politikusnak.
Gondolataim zárásaként visszatérnék a márciusi ifjak kiáltványához: legyen béke, szabadság és egyetértés. Erre van szükségünk. Felhívnám a figyelmüket arra, hogy a szabadságot nemcsak a fizikai valóságban kell megőriznünk, hanem gondolati síkon is, azaz vigyázzunk a közéleti hazugságokra, mert azok ölnek, butítanak és nyomorba döntenek, akár egy egész közösséget is. Feladat van, úgyhogy ne csüggedjünk, ne féljünk! Dolgozzunk!
