fbpx

Borboly Csaba 2014. március 15-én elhangzott beszéde a nyergestetői ünnepségen

Tisztelt ünneplő Közönség!

Székelyföldre mindig lehet számítani!

Székelyföldön józanság és építkezés folyik, nem hőbörgés, és nem sérelmi politizálás.

Azért, mert időnként kiállunk, és Románia legnagyobb demonstrációit megtartva mondjuk el véleményünket, azért nem kell tőlünk megijedni, a demokratikus kultúrában ez a helyes eljárásrend, nem pedig az, hogy ül az ember a hírtévék előtt, és nézi, hogy mikor éppen kit mocskolnak a kamera előtt.

Nekünk, ha bajunk van, ha kérésünk van, ha nemtetszést akarunk kifejezni, ha véleményt akarunk nyilvánítani, akkor azt demokratikus eszközökkel tesszük.

Azért tudtunk ezer esztendőn át itt, a Kárpátok szegletében megmaradni, mert mindig a jó oldalon álltunk! A megmaradás, a közösségi szolidaritás oldalán. És ott állunk most is, ránk lehet számítani!

Ne gondolja senki, hogy itt bárki is tudja e közösséget destabilizálni, de azt se gondolja senki, hogy a forrófejűek leültetésére nincs kellő erő a közösségben! Hogy netalán félnénk a belső szájhősöktől!

Ezeket csak azért mondom el, mert úgy gondolom, hogy ennek most itt van az ideje. Tehát ne féltsen minket senki attól, hogy saját magunkban vagy másban esetleg kárt tennénk.

Azt akarjuk, hogy fiataljaink jó színvonalú szakiskolákban, és akik akarnak egyetemeken tanulhassanak itthon és itt kapjanak munkahelyet is, sőt olyan tudást szerezzenek meg, amellyel munkahelyet tudnak létesíteni.

Ezt akarjuk, ezért fontos a Sapientia, amelyet a mai napig nem hajlandó finanszírozni a román állam. Ezzel kellene foglalkozni, nem pedig néhány hőzöngővel!

A román politikusok sokat hivatkoznak Mihály vajdára, nem tudom, tudják-e, de például a sokat mitizált călugareni-i csatát követően Mihály vajda azért nem tudta folytatni az offenzívát a török hadak ellen, mert a székelyek összecsomagoltak és hazaindultak. A székelyek nélkül Mihálynak sem ment. Azt gondolják a Dâmbovița partján, hogy ezután menni fognak a dolgok a székelység nélkül, sőt ellenében? Nem fognak!

Káros az a  hozzáállás, aminek az utóbbi időszakban tanúi lehetünk, a tisztes párbeszéd híve vagyunk, de igazán nincs, kivel párbeszédet folytatnunk, mert párbeszéd helyett mit kapunk, a székely zászló ügyében láthattuk.

És minden más ügyben ez van: vagy nem mernek a szemünkbe nézni, vagy esetenként hazudnak, letagadnak, megtagadnak.

Ez nem megy.

És az is lehet, elfogadom, vannak dolgok, amikben talán túlozunk, nincs teljes mértékben igazunk, de azért az sem megy, hogy csak úgy bármit felhozunk, lesöprik, mindent nem lehet elhallgatni, a közös jót kellene keresni, amibe mi is beleférünk, párbeszédre van szükség.

Időnként azt is tapasztaljuk, hogy a román politika hozzáállása nagyon sokat változott, pozitív értelemben, de azért időnként azt látom, hogy szépeket meg jókat mondanak rólunk, de nem bíznak bennünk – nem értem, miért, mert mi a bizalmatlanságra nem szolgáltunk rá.

 Tisztelt ünneplő Közönség!

Ahogy 1848-ban, úgy ma is lehet Székelyföldre számítani, készen áll a nemzet egésze előtt álló feladatok elvégzésére. Ehhez pedig szükség van arra, hogy április 6-án és május 25-én is mutassuk fel erőnket, éljünk választási jogunkkal.

Éljen a szabadság!

Nyergestető, 2014. március 15.

Loading

Válaszolj

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.