Borboly Csaba a Régiók Bizottsága brüsszeli ülésén a következő uniós költségvetésről

Ma Brüsszelben részt vettem a Régiók Bizottsága „Green Deal Going Local” munkacsoportjának ülésén. A napirend középpontjában az Európai Unió következő, 2028–2034-re szóló Többéves Pénzügyi Keret (MFF) állt, különös tekintettel arra, hogyan jelennek meg benne a klíma-, energia- és környezetvédelmi prioritások a helyi önkormányzatok és a vidéki térségek szempontjából.
Felszólaltam, és azt mondtam el, amit gondolok: Hargita megyének és Székelyföldnek most kell felkészülnie, különben a következő uniós költségvetés is elsiklik mellettünk.
Mit vitattunk ma Brüsszelben?
A Bizottság javaslata szerint a következő uniós költségvetés négy nagy fejezetből áll.
Az első fejezet „szívét” a Nemzeti és Regionális Partnerségi Tervek, az ún. NRPP-k alkotják: egyetlen tervben olvad össze a mezőgazdasági, a kohéziós és több egyéb uniós forrás, amelyet a tagállamok dolgoznak ki.
Az összes forrás 35%-ának klíma- és környezeti célokat kell szolgálnia, a Nemzeti és Regionális Partnerségi Terveknek pedig legalább 10%-ot vidéki területekre kell szánniuk.
Ez elvben jó. A valóságban azonban komoly veszélyt rejt – ha nem vigyázunk.
Mit kértem a teljesítménykeretet illetően?
Az uniós kiadások mérésére egységes teljesítménykeretet vezet be a Bizottság, ami elvileg egyszerűsítést jelent. Felszólalásomban üdvözöltem ezt, de határozottan kértem: a mutatók ne csak azt mérjék, mennyi pénz ment el „klíma” névvel, hanem azt is, hogy ez a pénz eljut-e oda, ahol a legnagyobb szükség van rá.
Hegyvidéki és vidéki régiókban az energiaszegénység valós. Az árvíz- és aszálykockázat valós. A természetvédelem és a vízgazdálkodás többletköltsége valós. Ha ezeket nem méri a teljesítménykeret, akkor az uniós számok zölden csillognak, miközben a Székelyföldön élő gazdák, kis önkormányzatok és erdőtulajdonosok semmit nem éreznek belőle.

Mit kértem a Nemzeti és Regionális Partnerségi Tervek és a vidékfejlesztés kapcsán?
Egyértelmű feltételt fogalmaztam meg: a Nemzeti és Regionális Partnerségi Terveket csak akkor szabad jóváhagyni, ha azok egyértelműen tartalmazzák a hegyvidéki és vidéki térségek klíma-, víz- és biodiverzitási prioritásait. Ha egy tagállam nem akarja ezeket beépíteni a tervébe, akkor az Európai Uniónak nem szabad aláírni a partnerségi megállapodást addig, amíg a tervet ki nem javítják.
A pénzhez való hozzáférésnek egyszerűnek kell lennie. Minimális bürokráciával. A legkisebb falvak önkormányzatai és gazdálkodói számára is valóban elérhetőnek.
Mert ha ez nem így lesz, a pénz ott landol, ahol most is minden landol: a fővárosokban és a nagyvárosokban.
A nagy igazság, amit ki kell mondani
Romániában sokan úgy beszélnek Brüsszelről, mintha az akadály lenne. Mintha Brüsszel el akarná venni a levegőnket, a földünket, mintha fejre akarná állítani az életünket.
Vannak valóban olyan uniós döntések, amelyekkel nem értünk egyet. De ezek az ügyek az összes uniós döntés töredékét teszik ki. A 99%-nyi többi döntés lehetőséget jelent: munkahelyteremtést, fejlesztési forrásokat, vidéki infrastruktúrát, természetvédelemmel összekapcsolt gazdasági megújulást.
A valódi baj nem Brüsszelben van. A valódi baj Bukarestben van.
Amikor a román állam általános minták alapján tárgyal és olyan megvalósítási feltételeket fogad el, amelyeket a vidéki térségek nem tudnak teljesíteni – majd mindezt Brüsszelre vezeti vissza, egy olyan értelmezés, amely elfedi a valós döntéshozói felelősséget. Ez egy kényelmes álláspont, amelynek terhei ránk, székelyföldi közösségekre hárulnak. Az RMDSZ ezzel szemben olyan megközelítést képvisel, amelyek a helyi valósághoz is igazodnak.
A medvetéma jó példa. Évekig tartott megértetni mindenki számára, hogy Brüsszel nem tiltja a vadgazdálkodást, csak Románia számára volt kényelmesebb így reagálni, mint tenni valamit. Végül sikerült. Ugyanezt a munkát kell elvégezni most az erdők, a vízgazdálkodás, az energiaszegénység és a következő uniós költségvetés terén is.

Brüsszelben ajtókat nyitok – otthon házi feladatot kell írni
Az én feladatom Brüsszelben az, hogy „ajtókat és ablakokat” nyissak. Bevigyem a hegyvidéki, vidéki, székelyföldi szempontokat a vitába. Elérjem, hogy az uniós szövegekben legyenek hivatkozások a vízvédelemre, a biodiverzitásra, a hagyományos gazdálkodásra, a hegyvidéki régiók többletterheire.
De Brüsszel helyettünk a házi feladatot nem írja meg.
Nem fogja megírni a Hargita megyei és székelyföldi stratégiákat. Nem fogja kitalálni a helyi projekteket. Ha ezek nem készülnek el, a pénz ott marad, ahol már most is 140–150%-os fejlettségi szinten vannak – miközben mi leszakadunk.
Éppen ezért sürgetem: Hargita Megye Tanácsa indítson tematikus munkacsoportokat, amelyek kifejezetten a Többéves Pénzügyi Keret (MFF) és a Nemzeti és Regionális Partnerségi Tervek által nyíló lehetőségekre készítik fel a megye közösségeit. Víz, erdők, biodiverzitás, energia és épületfelújítás, vidéki gazdaság – ezeken a területeken most kell megírni a helyi cselekvési terveket, projektjavaslatokat, partnerségi megállapodásokat.
Ha ez megtörténik, és az RMDSZ csapatában – itthon Hargita megyében, Románia parlamentjében és Kormányában és az Európai Parlamentben is – ugyanazt az üzenetet összehangoltan képviseljük, akkor évtizedes hátrányokat tudunk ledolgozni.
Végre.

Borboly Csaba, a Régiók Bizottságának tagja, Hargita Megye Tanácsának alelnöke