fbpx

Borboly Csaba: Ennek az országnak nem lehetnek első- és másodrangú állampolgárai

Felháborító, hogy van olyan gyerek, aki megfelelően tud felkészülni a felnőtté válásra és van, aki sérül ebben a jogában – hangsúlyozta Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke a csobotfalvi Waldorf iskola tanévnyitó ünnepségén, szeptember 10-én.

– Bár a parlamentem sikerült az RMDSZ képviseletének végigvinnie a törvénymódosítást a sajátos tananyag ügyében, a román nyelv-oktatás tekintetében, ennek gyakorlatba ültetése késik a minisztérium részéről és generációk sorsát pecsételi meg ez által – emelte ki a megyeelnök.

Borboly Csaba kifejtette, szülők, oktatók, pedagógusok és minden érintett egyaránt hangot kell, hogy adjon a felháborodásnak és tiltakozásnak a csuklóból eszközölt sürgősségi kormányrendelet ellen.

evnyito1

– Jogaiban sérti meg a székelyföldi diákokat és méltóságában a tanítók százait – tette hozzá.

– Összefogással tudunk érvényesülni, hisz nem engedhetjük meg, hogy Székelyföld ilyen hátrányos megkülönböztetésben részesüljön – nyomatékosította a megyei önkormányzat vezetője.

Borboly Csaba azt is elmondta a tanévnyitó alkalmával, hogy tapasztalatai szerint sajnos nem mindent lehet megoldani parlamentáris eszközökkel, és előfordul, hogy csak a cirkusz hangja éri el a bukaresti ingerküszöböt.

A Hargita Stúdió helyszínen készült felvétele és a megyeelnökkel készített interjúja itt tekinthető meg.

Csíkszereda, 2018. szeptember 10.

Loading

Válaszolj

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.