Borboly Csaba: leállhatnak a fejlesztések, ha nem lépünk időben
Az EU által szabályozott állami támogatásokról konzultálnak
– Tekintve az elmúlt éveket és különösen a járványidőszakot, elképzelhető, hogy a kormánynak nem lesz elegendő forrása sem a közberuházások, sem a magánszektor fejlesztéseire – figyelmeztet Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke. Éppen ezért úgy látja, rendkívül fontos, hogy az önkormányzatok és a magánszféra szereplői egyaránt időben lépjenek, mivel a beruházásokat folytatni kell mindkét szektorban, erre pedig valószínűleg csak EU-s alapokból lesznek források, így időben fel kell készülni az új finanszírozási időszakra.
A tanácselnök ezt annak kapcsán jelentette ki, hogy Hargita Megye Tanácsa is részt vesz abban az EU-s szintű konzultációban, amelynek során azonosítják az állami támogatási keretrendszer végrehajtásánál felmerülő problémákat, különösen az általános gazdasági érdekű szolgáltatások és a regionális támogatások terén.
A Régiók Európai Bizottsága a RegHub nevezetű hálózatán keresztül igyekszik bevonni az egyes helyi és regionális érdekelt feleket minden olyan témában, amelyet megfelelős súllyal képviselhetnek, annak érdekében, hogy az EU-s politikákat közelebb hozzák az emberekhez, bevonva a helyi és regionális önkormányzatokat.
Hargita Megye Tanácsa nemzetközi kapcsolatokért felelős részlege összesíti a megyénkben megfogalmazott észrevételeket és továbbítja az EU tanácsadó szervének.
Nemrég az Európai Bizottság szakembereket tömörítő programjában (Fit for Future Platform) úgy döntöttek, hogy szorosan együttműködnek a Régiók Európai Bizottságának RegHub hálózatával, felismerve, hogy ennek révén több olyan észrevétel, javaslat is összegyűl az egyes városokból, megyékből vagy régiókból, amellyel egyszerűsíthetik az EU-s jogszabályokat és csökkenthetik a bürokráciát.
A kérdőív még kitölthető május 30-án 12 óráig az alábbi linken:
https://ec.europa.eu/eusurvey/runner/StateAidConsultation_RegHubHR_2020?surveylanguage=HU
Borboly Csabának a Régiók Európai Bizottságában végzett tevékenységéről itt olvashatnak: https://www.borbolycsaba.ro/tevekenyseg/regiok-bizottsaga/