fbpx

Cél, hogy a gazdasági szféra oxigént kapjon

Átláthatóságot, hatékonyságot, követhetőséget elősegítő rendszert dolgoztak ki Hargita Megye Tanácsa kezdeményezésére, amelyen a megyében működő közintézmények direkt vásárlásait lehet majd nyomon követni, és ezekre jelentkezni. A http://cumpararidirecte.investinhargita.ro oldalt május 31-én mutatta be Borboly Csaba tanácselnök és Barabás Csaba, a rendszert kidolgozó Hargita Megyei Fejlesztési Ügynökség vezetője Csíkszeredában.

Borboly Csaba elmondta, több éve dolgoznak azon, hogy meggyőzzék a megye vállalkozóit, hogy jelentkezzenek a kiírásokra, hiszen nincs rendben, hogy a közpénzt, aminek nagy részét szolgáltatásokra és beruházásokra költik, más megyéből érkező cégek kapják, mert ők jelentkeznek a kiírásokra.

 – Általában a közbeszerzésekről van szó a közbeszédben, azonban a direkt beszerzések is komoly összegeket jelentenek. Éppen ezért próbáljuk meggyőzni a vállalkozókat, hogy legyenek bátrak és jelentkezzenek a szolgáltatások, beruházások elvégzésére. Hargita megye gazdasági szerkezetében nincs sok nagy cég, éppen ezért fontos lenne, hogy a kis- és középvállalkozások kihasználják a direkt beszerzések adta lehetőségeket, és saját kezükbe vegyék a vállalkozásuk sorsát, ne alvállalkozóként dolgozzanak más megyebeli cégeknek. Ez a kidolgozott program azt hivatott segíteni, hogy automatán mindenki megkapja a felhívásokat, illetve fontos hangsúlyozni, hogy az egyetlen kritérium a legalacsonyabb ár, semmilyen más feltétel nincs. Célunk ezen felület létrehozásával, hogy a megye gazdasági szférája oxigént kapjon, hiszen csak a megyei tanács évente több mint másfél millió eurót költ direkt vásárlásra, ezáltal bizakodunk, hogy erőt kapnak a kis- és családi vállalkozások, a fiatal vállalkozók. Fontos, hogy megértsék, megéri jelentkezni – emelte ki Borboly Csaba.

Barabás Csaba bemutatta a honlapot, amelyre bármelyik közintézmény pár pillanat feltöltheti a direkt vásárlásra vonatkozó hirdetéseit, és a feliratkozó cégek automatikus értesítést kapnak a megjelent hirdetésről.

Csíkszereda, 2016. május 31.

Loading

Válaszolj

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.