Csíkszék három megyei útjának felújítási terveit ismertették

Három megyei jelzésű út felújítási terveit ismertették a lakóssággal csütörtökön, augusztus 23-án.

A Hargitafürdő vezető, 138A jelzésű út (https://bit.ly/2nBNY2u) esetében Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke a fórumon azt javasolta, hogy az átvételi bizottságba meghívott tagként vegyen részt egy helyi lakos is, akivel majd a munkálatok során folyamatosan tartani fogják a kapcsolatot. A megbeszélésen az üdülőtelepülés panzió tulajdonosai mellett részt vett Füleki Zoltán, Csíkszereda alpolgármestere és Szentes Antal csíkszéki megyei tanácsos is. A több mint öt kilométeres felújítandó szakasz terveit jelenleg készítik. A megyei tanács vezetője szerint a legoptimistább forgatókönyv szerint, amennyiben óvások és pereskedések nem hátráltatják a procedúrát szeptember végéig kiírhatják a kivitelezési közbeszerzést és ezt követően jövő tavasszal elindulhatnak a munkálatok. a jelenlegi beton elemeket felhasználják az út alapozásához. A lakosság részéről megfogalmazódott, hogy egy bicikli sávot is biztosítsanak a hét méter széles úton. Az út tervei a konzultációs közösségi oldalon és elérhetőek. Ugyanakkor szó esett arról a 600 méteres szakaszról is, amely települést jelző tábla és a jelenlegi aszfaltig húzódik. Jelenleg ez a szakasz a bányavállalathoz tartozik, amennyiben a város a későbbiekben átadja a megyei tanácsnak, úgy ezt a szakaszt is belefoglalják a tervekbe. A megyeelnök szerint Székelyföld egyik kimagasló turisztikai célállomása fejlődik az úttal pedig ezt tökéletesíteni akarják.

Csaracso (1)

A Csiba és Csíkcsicsó közötti út nem szolgál majd terelő útként

Csíkcsaracsóban is ismertették a 123F jelzésű megyei út terveit (https://bit.ly/2G6k5Te). A több mint másfél kilométeres szakasz felújításának kivitelezési közbeszerzését idén szintén szeretnék elindítani. Csutak Gáspár, Csíkcsicsó község alpolgármestere, Szentes Antal megyei tanácsos és néhány helybéli vállalkozó is jelen volt a megbeszélésen. A helyiek megnyugtatására a megyei tanács Műszaki vezérigazgatóság munkatársai azt is elmondták, hogy az út nem szolgál majd terelőútnak a kamionok számára. Ezt úgy akadályozzák meg, hogy ugyan lehetne szélesebb utat építeni azt 5,5 méter szélesre tervezik, valamint a jelenlegi hidakat sem szélesítik jelentősen.

A csinódi út hargita megye transzfogarasi útja lehet

Csíkszentmárton községben egyeztettek a 123-as jelzésű, Úz-völgyi útjáról (https://bit.ly/2EGfHGJ). György József, Csíkszentgyörgy polgármesterével és a helyiekkel. Az egerszéki eltérőig húzódó felújítandó szakasz lesz a legnagyobb útfelújítási beruházás. A 14,5 kilométeres szakaszon hat hidat készítenek el beton elemekből, valamint 37 kisebb átereszt is cserélnek, valamint tíz kilométeren beton sáncot öntenek. Ezen út felújítása közel négy évet ölel majd fel, amennyiben idén sikerül kivitelezési szerződést is aláírni. Borboly Csaba ennek kapcsán elmondta, hogy elkészülte után jelentősen meg fog ugrani a turisták látogatása, hiszen a táj szépsége miatt akár Hargita megyei transzfogarasi útnak is el lehet képzelni. A megbeszélésen ugyanakkor szó esett arról is, hogy a Csíkszentgyörgy község erre a részre övezeti rendezési tervet kell elfogadjon, amelyben meghatározzák a faluképet is. Mint mondták fontos, hogy a későbbiekben a területtulajdonosok építkezések során valamilyen szinten tiszteletben tartsák a faluképet. A megyeelnök ugyanakkor jó lehetőségnek tartja a fiataloknak az itthon történő család alapításra, hiszen szép és nyugodt környezetben épülhetnek meg a családi házak. A hosszú távú elképzelések között szerepel az út kiépítése egészen Bákó megye határáig, amelyen így könnyebben megközelíthető lesz a bákói reptér is. Mint mondták az elmúlt években nyári karbantartásból megerősített útszakasz jelenleg jó állapotban sikerült megőrizni, amely a későbbiekben jó alapként szolgál a majdani aszfaltozott útnak.

Sztmarton

A megyeelnök hangsúlyozta, hogy mindhárom út esetében fontos, hogy idén sikerüljön a tervek elkészülte után a kivitelezési szerződések megkötése is. Borboly Csaba szerint, mivel a kormány idén nem tudja elkölteni a rendelkezésére álló uniós pénzalapot, ezért jó eséllyel pályázhatnak ezen forrásokra, de csak abban az esetben, ha van érvényes kivitelezési szerződés. A második opció az Országos Helyi Fejlesztési Program keretéből lehívni a szükséges pénzügyi forrást. Harmadik lehetőségként pedig saját forrásból igyekeznek biztosítani a támogatást.

A csinódi út felújítási tervei szintén elérhető a konzultációs oldalon.

Csíkszereda, 2018. augusztus 24.

227 total views, 1 views today

Hozzászólások
Loading...