fbpx

Csontsűrűségmérő készülék a kórházban

A megyében, de az országbeli megyei kórházakban sincs ilyen készülék, a hasonló eszközök többnyire csak egyetemi központokban és magánrendelőkben működnek – hangzott el csütörtökön délelőtt, amikor bemutatták a sajtónak a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház endokrinológiai járóbeteg-rendelőjében működésbe állított csontsűrűségmérő készüléket.

 

A közel 200 000 lejbe kerülő készüléket tavaly ősszel vásárolta meg a kórház, abból az állami költségvetési támogatásból, amit az RMDSZ parlamenti képviselete és a működtető megyei tanács révén kaptak meg, mondta el Konrád Judit, a kórház menedzsere a szeptember 3-i sajtótájékoztatón. Az összeg tíz százalékát a megyei tanács biztosította. A menedzser kiemelte, ezt a nagy értékű készüléket a csontritkulás korai kiszűrésére is használni lehet, és javasolta a kockázati csoportokba tartozóknak, hogy éljenek majd ezzel a lehetőséggel.

Borboly Csaba, a kórházat működtető Hargita Megye Tanácsának elnöke a kórház magasabb besorolásra való törekvése kapcsán arra figyelmeztetett, nem elég a rang, a cím, ha nincs mögötte megfelelő tartalom. „A tevékenység újabb korszerű géppel való bővítése ennek a tartalomnak a biztosításához segít hozzá. Nagyon fontos, hogy tavaly és idén az RMDSZ parlamenti frakciói sikeresen tárgyaltak, és miután sok évig szinte kizárólagosan a megyei tanács finanszírozta az eszközbeszerzést a kórház számára, most sikerült erre jelentős állami forrást irányítani. Bízom benne, hogy ez a továbbiakban is így marad, és a megyei tanács fejlesztési projektjei kiegészülnek állami finanszírozással, hisz egy egészséges megyét akarunk, egy olyan megyét, ahonnan senkinek sem kell orvosi ellátásért elmennie, sőt, azt szeretnénk, hogy a szomszéd megyék lakosait is tudjuk fogadni” – fogalmazta meg a megyei tanács elnöke.

Korodi Attila parlamenti képviselő azt mondta el, hogy pontos stratégiára alapozva tudtak segítséget nyújtani a megye és a kórház számára. A város polgármesteri székét megpályázó politikus kiemelte, Csíkszeredának érdeke, hogy ez a kórház jól működjön, hogy nagyon jó minőségű szolgáltatásokat tudjon nyújtani, ezért a következő időszakban a város minden eljárásban segítőkészen várja a megyei tanács és a kórház megkeresését. „Szeretnénk minél gyakorlatiasabban hozzájárulni ahhoz, hogy a megszerzett forrásokat hatékonyan lehessen felhasználni, hisz számos olyan terv van, amely a következő években nemcsak építőteleppé, hanem egy teljesen más arculatú kórházzá alakítja a megyei kórházat és a város ezen részét is” – fejtette ki.

Tánczos Barna szenátor hangsúlyozta, hogy az elmúlt négy évben Csíkszéknek erős, hatékony parlamenti képviselete volt, Korodi Attilával és Kelemen Hunorral közösen dolgoztak azért, hogy az országos költségvetés vitáján az egészségügyi infrastruktúra terén az RMDSZ prioritásai között az első helyen szerepeljen a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház az elmúlt két-három évben. Hozzátette, a következő években is prioritásként fogják kezelni a fejlesztések folytatását a kórház számára.

A csontsűrűségmérő készülék több orvosi szakterületet is kiszolgál, az endokrinológus mellett a reumatológusok és az ortopéd orvosok munkáját is tudja segíteni. Erőss Mária balneo-fizioterápiás főorvos elmondta, rég várt készülékről van szó, hisz manapság már a prevenciós medicina korszakát éljük, és ennek a készüléknek jelentős szerepe van nemcsak a csontritkulás diagnosztizálásban, hanem annak kiszűrésében, a súlyos szövődmények megelőzésében is. Felvázolta, fizoterápiás orvosként három betegségcsoport diagnosztizálására, illetve szűrűsére is hasznos eszköz lesz ez a készülék. „Az immunológiai eredetű gyulladásos ízületi betegségek csoportjában gyakran jelen van a csontritkulás, ezen betegcsoport szűrése, követése lenne az egyik prioritás. A másik betegcsoport azokból áll, akik általában elhúzódó hát-derék, gerincfájdalom miatt fordulnak hozzánk, hatvan-hetven éves korban, esetükben csontritkulásos jelenségre is gondolnunk kell. A harmadik betegcsoportba tartoznak a csontritkulás talaján csonttöréseket elszenvedők, és akik heveny fájdalommal küzdenek. A társszakmákkal együtt nekünk is szerepünk van ezen betegcsoportok kezelésében, a diagnózis felállításában, ezért élni fogunk ezzel a lehetőséggel, és használni fogjuk ezt a készüléket” – mondta el Erőss Mária.

Ruff Rudolf endokrinológus-diabetológus szakorvos a csontritkulásról is beszélt. Elmondta, Romániában az ötven év feletti nők mintegy húsz százalékát érinti ez az állapot, amely éves szinten mintegy 10 000 kistraumás törés és mintegy 15 000 csípőtájéki törés mögött fellelhető. A csontsűrűségmrő készülékkel a csontrikulás kórisméjét tudják felállítani, továbbá meg tudják becsülni a csonttörés kockázatát, és kezelés alatt utánkövetést lehet végezni a segítségével. A kis sugárterhelést jelentő vizsgálat mindig indokolt, ha fennáll a csontritkulás gyanúja. „A felesleges vizsgálat kisebb kockázat, mint az elmaradt diagnózis” – hangsúlyozta az orvos, hozzátéve, a vizsgálatot háziorvosi és szakorvosi beutalóval egyaránt el lehet végeztetni, a megkapott lelettel pedig reumatológus vagy endokrinológus szakorvoshoz kell fordulni.

Burszán-Barabás Andrei radiológus főorvos kihangsúlyozta, a csontsűrűségmérő készülék nemcsak a megyében, hanem az országban is egyedülálló, hisz a legtöbb ilyen készülék a magánklinikákon működik. „A megyei tanács maximálisan támogatja a kórházat, több millió lejes beruházások történtek az elmúlt években, ezen beruhások kedvezményezettjei pedig a betegek, a térség lakossága” – mondta az orvos.

A csontsűrűségmérő készüléket 2019 novemberében vásárolta meg a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház a Medist Imaging cégtől. A készülék ára 199 920 lej volt, és az Amerikai Egyesült Államokban gyártotta a General Electric vállalat.

 

Loading

Válaszolj

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.