fbpx

Egy jó kezdeményezés rovására

Pár napja tettem közzé azt a felhívást, amelyben arra kértem Hargita megye lakóit, hogy ha útjaik során megrongálódott, rozsdás vagy éppen földre esett forgalmi táblát látnak a megyei utak mentén, azt jelezzék nekünk. Örömmel tapasztaltam, hogy ezúttal is sok visszajelzést kaptunk és kapunk folyamatosan. Ez fontos, hiszen így gyorsabban és hatékonyabban dolgozhatunk. Jó látni, hogy egyre szorosabban tudunk dolgozni a helyiekkel és ez mindenki számára hasznára válik.

DJ123Rongalas (2)

Ugyanakkor elszomorító és felháborító kivételek is vannak. Sajnos a rongálások is állandóak. Több helyen eltört vagy helyükről kidöntött forgalmi táblával találkoztunk. Ez nincs rendjén, hiszen az ilyen viselkedés kárt okozhat embertársainknak. Legalább az amúgy is lecserélendő rozsdás táblákat döntenék ki, de gondolom, az új táblák vonzóbbak. A kárt okozókat pedig nehéz felelősségre vonni.

Dolgozunk tovább. Nem szegi kedvünket! Ahogy írni szoktam a közösségi oldalon is: ha tíz negatív hozzászólás mellett akad akár egyetlen hasznos észrevétel is, már megérte a problémafelvetés. Ugyanezt tudom mondani ebben az esetben is, hiszen amit a lakókkal közösen elkezdtünk, az példaértékű, és pár nap elteltével elmondhatjuk, hogy van eredménye. Folytatjuk a táblák kihelyezését.

Loading

Válaszolj

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.